An adamekp production

- Kérem, ne essenek pánikba! A fedélzeten elszabadult egy fogcsattogtató petymeg, amelynek tekintete is halálos!
Erre mindenki becsukta a szemét, kivéve Csanádot, aki farkasszemet nézett a petymeggel, ami érdekes módon jóllakhatott, mert nem csattogtatta fogait, és a nézése sem volt halálos, vagy pedig Csanád volt immunis a fogcsattogtató petymeg nézésére.
Nagyjából fél óra múlva azonban újra megszólalt a hangszóró:
- Tisztelt utasaink, itt a kapitány beszél. A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt sajnos nem tudunk Palermoban leszállni, de biztosítottak minket arról, hogy Máltán leszállhatunk, majd utána folytathatjuk utunkat, persze ha a vihar elmúlt Szicíliában. Köszönöm a figyelmet. Dear passengers, the captain is speaking… - mondta recsegő hangon a kapitány.
Minden rendben ment ezután, sikeresen leszálltak Máltán, meg is tapsolták a személyzetet a földetéréskor, ám a vámellenőrzésnél három öltönyös alak állt, és odaintették magukhoz Csanádot…
- Uram, Ön nem mehet ki a repülőtérről, mert Máltára nincs vízuma. Viszont haza se tudjuk küldeni, ugyanis időközben Magyarországot elöntötte az érettségibotrány, és most se ki, se be nem engednek senkit, akinél nincs érettségi bizonyítvány... Amíg a diplomáciai bonyodalmak rendeződnek, érezze jól magát repülőterünkön, ahol igénybe veheti a büfék és a stewardessek különleges szolgáltatásait, és még csak fel se kell mosnia.
(Tisztelet az Oscarra ezúttal nem jelölt Tom Hanksnek...)
Úgyhogy bement a dútí fríí sopba és vett pár tobleronét, amibe majdnem beletört a foga meg egy üveg bélízt, hogy megnyugtassa magát...
Azt hitte káprázik a szeme, amikor meglátta Dorkát... nagyon megörült, szíve nagyot dobbant... nyakába borult.
Mint kiderült Dorka félig máltai, apukája Budapesti nagykövet és "kéz kezet mos" alapon, avagy a magyar íratlan "mutyi" szabály segítségével elintézte, hogy visszatérjenek...
Viszont az itthoni reptéren szintén feltartóztatták, megkérdezték CSanádÁronIzidort, hogy az övé a két fémkoffer vagy nem az övé. Ő persze hiába szabódott, hogy egy máltai barátja kérte meg, hogy hozza el őket, mert különben neki túlsúlya lesz a gépen, Csanádnak meg szinte csak egy 'nylonszatyra' volt. De a vámkommandó és a tigris akciócsoport mit sem törődött ezzel a kijelentéssel. Továbbá az is kiderült, hogy cSanád valami furcsa betegséget is szerzett utazása alatt, s most karanténba kell helyezni. Na ez jó-gondolta főhősünk, maradtam volna otthon a hátsómon, s csempésztem volna érettségi tételeket, abban több öröm lett volna. Dorka szomorúan nézte, ahogy elvezetik őt a kommandósok a szkafanderes orvosok (és persze cSanádÁron Izidor is le volt szigetelve egy nagy hermetikus buborékba, nehogy bárkit is megfertőzzön). A kutatólaborba indultak tehát, amikor Csanád mellé beültettek két másik feltételezett fertőzöttet. Felismerte őket: Ajor Bimre és Onka Csandi hírességek voltak, és sikoltoztak.
Csanádnak beugrott, hogy mindkettőről köztudott a hipochondriája. A következő pillanatban egy vidámat kurjantott:
- Fogadjunk, hogy ez itt a Kész Átverés! Mikor kapom a pezsgőt?
Hirtelen előbukkantak a stáb tagjai. Arcuk semmi jót nem ígért, Csanád azonnal rájött, hogy ebből már nem lesz pezsgő...
- Oké, felvétel leáll! Én megmondtam, hogy ne kezdjünk ezzel a marhával... ebből már nem lesz használható anyag - ordított egy foghíjas, szakállas pasi.
- Csak gondoltam, hihetőbb lenne, ha az utca embere is... szóval... - hátrált egy fiatal asszisztens.
És akkor kitört a verekedés. A stáb tagjai egymás haját kezdték tépni, Ajor Bimre egy flaskát húzott elő, és inni kezdett, Onka Csandi pedig a megkönnyebbüléstől ivás nélkül is megrészegülve, Ding-dongot énekelve táncra perdült...
Csanád gondolta, lelép, mielőtt megjelennének a mumpicok. Bicskát vett elő, kivágta magát a buborékból, és szaladni kezdett.
Épp elérte a palermói járatot... és beszökött... indult a gép... amikor meglátta "őt", átvillant agyán a felfedezés, hogy mi történt...
- Látom leesett Maistro... - szólt egy mély hang hátulról - belefutottál a csapdánkba... lenne egy megbízatásunk... mondjuk sokkal egyszerűbb lett volna, hogy ha a gép nem Máltára megy, de így is jó... bár ki kellett fizetnünk egy kisebb összeget annak a két haknizó majomnak, de ez van...
Maistron, azaz Don Csazin átfutottak az emlékek, a gyilkosságok, kivégzések, fegyverei, a plasztikai sebészet... ő volt a maffia ismeretlen kíméletlen bérgyilkosa...
A fegyverek... itt egy kis kitérőt kell tennünk, hogy Csanád valódi jellemét ill. brutalitását hűen ábrázolhassuk...
Vegyük górcső alá fegyvereit... egy rózsaszín vízipisztoly... két bumeráng... gránátok és egy Victorinox bicska a lá Mekgáyver...
Általában mindig a vízipisztolyt használta, aminek különleges belső kiképzése volt... Csak egy kis spricc a célpontra abból a kémia töltetből, amit még az író sem ismer avagy nem akar papírra vetni, mert félti rongyos kis életét; és az áldozat gyanútlanul esik össze...
Ez kíválóan alkalmazható pl. egy erkélyről... így olyan mintha locsolnának egy virágot, de egyéb kreatív felhasználási mód is létezhet...
Térjünk át a két fajta rózsaszín P-mobilos bumerángra, amit Csanádunk nemes egyszerűséggel odadobott a célszemélynek, aki ha megérintette, akkor bumm-bumm...
A másik a brutálisabb a Mór-tál Kombatból ismerős pengebumeráng... így Csanád könnyedén fejét vehette bárkinek kellő távolságból és még a fegyver is vissza ment hozzá...
A gránátokra nem térek ki, mert evidens, hogy kisebb csapdát állítva minden avagy mindenki a levegőbe repült...
Don Csazinak minden átsuhant a tudatán....
- Itt vagy??? Szóval térjünk rá az üzletre Maistro...
- Meg kéne szerezni a palermoi Con Brio cukrászda csokifagyijának duplafalú, háromajtójú, atombiztos páncélszekrényben őrzött receptjét... természetben fizetünk.
Csanád szemei könnybe lábadtak a meghatottságtól. Ilyen fontos megbízatást még sohasem kapott, így elsiklott a fizetés módjáról tett megjegyzés felett. De hát egyébként is báránylelkű maffiózó volt ő.
- A disc 5 másodpercen belül megsemmisíti önmagát - szólt hátulról a mély hang, és Csanád rémülten fordult hátra.
- Jaj, ne, ne, csak most neeeeee! - sikoltott, de addigra a disc füstölni kezdett. A gép automatikusan gázmaszkokat kezdett köpködni, a stewardessek mindenki fejét a lábuk közé tuszkolták (mármint csak a szerencsétlenebbeknek jutott a stewardessek lába köze, mások kénytelenek voltak beérni a sajátjukkal), és a pilóta kényszerleszállásba kezdett.
- Nekem Palermóba kell mennem! - kiabálta Csanád, de senki nem törődött vele.

Láz miatt a folytatások néhány napig elmaradnak. A jegyek visszaválthatóak vagy becserélhetőek későbbi időpontra.

 - Foglaljon helyet, Don Ciccio. Baccio la mano – hajolt meg kecsesen Csanád felé. - Rég nem találkoztunk, ugyebár?
- Mit akarsz Donadoni? - kérdezte Csanád barátságtalanul tegezve a vékonybajuszút – mióta dolgoznak a fiaim neked?
- Ki tudja? Te viszont feledékeny lettél az utóbbi időben. Emlékezz vissza, öt évvel ezelőtt segítettem neked a szerencsejátékból szerezett pénzek tisztára mosásában. Akkor azt mondtam, hogy eljöhet még az az idő, amikor én is kérek tőled valamit. Hát most itt az idő, hogy letörleszd az adósságot Don Ciccio!
- Érdekes, ha az embert egy kis szerencse éri, rögtön emlékeztetik minden adósságára - dohogott Don Ciccio.
- Mit akarsz? Már neked adtam a három fiam hangját, három szólamban tudsz telefonálni... Nem elég?
- Tudod te azt jól, hogy mit akarok. A legféltettebb kincsedet. Valami különlegeset, valami ígéreteset, valamit, ami nagyon a szívedhez nőtt.
Csanád rosszat sejtve kapta fel a fejét, soha nem átélt apai érzések dúltak kebelében.
- Sztanyit? A legkisebb fiamat nem adom! Ő az enyém!
- Nem, kedves Don Cicciolina. Az a valami még inkább a szívedhez nőtt. Nem is hinnéd mennyire, mert folyton fájt a torka a biológiatanárodnak meg mindig szülési szabadságon tengődött. A tüdőd kell nekem. Tudod, nagy biznisz lett mára a sportszerű tüdőgyűjtés. Mit gondolsz, miért kell a gyerekeidnek egyszerre hárman beszélniük?! Mert mindannyiuk fél-fél tüdejét kivettem, s csak így képesek megfelelő hangerőre. De ez eddig csupán másfél pár tüdőfél. A negyedik fél pedig a te testedben van, kedves Don Capriccio…
- Hát kedves Donom (a Csendes Don mennyivel jobb lenne!!) ezt az egyet nem ígérhetem neked, hiszen az én szmogtól szennyezett tüdőmmel hiába is próbálnál bármit kezdeni. Vagy már elfelejtetted hogy Józsefvárosban lakom? De ha akarod végig gondolom, mit lehetne tenni........... Tán Náci bácsi, Ostorosmonostorból? Végül is ott az a jó falusi levegő...
Csanádnak egyszer csak megszólalt a lelkiismerete. Tudta, hogy Náci bácsi aljasul viselkedett vele, de mégiscsak rokon... Így a következőt mondta:
- Tudod, azért nem értelek, Donadoni - nézett nagyot Don Csazi. - Minek neked tüdő?! Rég járhattál külföldön, magam mostanában sokat utazom... A tüdő már nem üzlet.
- Neeeeeem? Hogyhogy? Akkor mi most a menő? - kérdezte Donadoni, és magában elátkozta üzleti csanádadóit, akarom mondani tanácsadóit.
- Hogy mi? A haj! A köröm! A szempilla! Tudod, a DNS miatt... - blöffölt Csanád. - Nehéz hozzájutni az ipari mennyiséghez, mert még mindig mindegyik lassan nő. A legnagyobb üzlet, ha valaki hajlandó kopaszra nyíratni magát.
- Ó, jaj, Csanád fiam... akkor ezt, akkor ezt kérem tőled - csapott le mohón a maffiózó. - Megtennéd nekem?
- Tudom, mivel tartozom neked, jótevőm - hajtott fejet Csanád a nullásgépnek.
És tíz perc múlva boldogan rohant a Váci úton, nem is sejtve, hogy Donadoni utánanézett a dolognak, és most aztán igazán hajban, izé, bajban van, mert éppen egy kopasz szélsőséges csoport kellős közepén találta magát, sőt még le is szkinhedezte az egyiket, megfeledkezve arról, hogy jelenleg ő is kopasz…
Amíg CsanádÁron a meneküléssel volt elfoglalva, eszébe jutott, hogy egyik Író barátjának van egy jó ismerőse, Leveli Béka a boncmester, így akár fél tucat tüdőt is szerezhet annak a hétpróbás gazembernek. Mert hát a tüdő az tüdő, nem mindegy neki, hogy kiből lett kioperálva, illetve kiboncolva?... 
Távrecsegőn hívta Bélát, s megrendelte a tüdőket, Béla sajnos csak hatot tudott adni, de a többire előrendelést vett fel, Csanád buzgón várja hívását...
A három pár tüdőt pedig futárszolgálattal megküldte a gazembernek, akivel az előbb tárgyalt. Tehát életveszély félig elhárítva, azután visszasétált kedvenc kisfiához Sztanyiszlavhoz, aki boldogan köszöntötte őt...
Így tehát, kiszabadulva a skinhead-ek gyűrűjéből egy "csak vicc volt, testvér" megjegyzéssel, sebesen Leveli Béka lakása felé vette az irányt. Feleslegesen.
Ugyanis a maffiafőnök az ő üldözése közben szintén beleütközött a bőrfejűek csapatába. Ismét elátkozta tanácsadóit (ha egyszer tévedtek, miért ne hagyhatnák cserben újra?), hiszen nyilvánvaló volt, hogy mindenki eladja a haját. Dühében fogta a nullásgépet és egy hatalmas zsákot, és minden szembejövőt megtámadott. Lefogta szegény járókelőket, akiket a nyílt utcán kopaszra borotvált...
A nyomdákban pedig már készült is a friss újság legújabb szalagcíme:
"Hajnyíró ámokfutó. Nullásgéppel rohangál a rekedt őrült"
De a sampongyártók szövetsége ezt nem hagyhatta annyiban, hiszen mivé lesznek ők, ha az embereknek nem lesz haja? Nincs haj, nem kell sampon, nem kell sampon, nem lesz profit! Ez rémes, s azonmód elfogatóparancsot adtak ki a rekedt "Gedeon" maffiafőnökre, hajkurászták, nyakra-főre, de pontosan tudták merre jár, mert jelezték azt a kopasz fejek, mire a fél várost lenyírta, addigra a samponkommandó is rátalált....
Nem úgy a hajnövesztő szert gyártók egyesülete (HAJSZEGYE) , amely elrendelte Donadoni felkutatását.
- Megvédeni ezt az embert mindenáron!
A HAJSZEGYE kommandója a samponosok felkutatására indult.
És amikor megtalálták egymást, hajbakaptak Gedeon bácsin...
Hát igen, már ha lett volna nekik. De Rekedt Donadoni Gedeon gyorsabb volt...
Csak volt egy bökkenő. Miután az országban mindenkiből bőrfejűt kreált Don Gedeon, rádöbbent, hogy azt a sok száz tonna hajat fel is kell dolgozni. No meg mit is kezd ennyi DNS-sel, ha azt sem tudja, melyik kitől származik. Legfeljebb egy DNS-teszttel deríthetné ki…
Így hát, egy csomó DNS-sel a nyakában otthagyták a többi maffiatagok, egyedül a Nyugati aluljáróban lószőrrel borított matyó kulacsot árulni, mint az a Várban szokás, csak a kulacsok emberi hajjal voltak beborítva. Így elkezdtek zsírosodni, korpásodni, a hajvégek töredezetté váltak és dehidratálttá. Szerves anyagról lévén szó, a bomlás igen erős szagképződéssel járt, amiért ki is kellett hívni a rendőrséget.
De ugorjunk vissza Csanádhoz, aki tüsi hajával szívja be a városi levegőt mindkét tüdő­felébe…
Mély levegőt vett, de amikor hirtelen kifújta majdnem megfulladt a megakadt oxigén miatt, ami enyhén keveredett a Trabik és Zaporozecsek üde "Bríz Vantacs" szerű légfrissítőjével...
Erre odament hozzá egy nő, egy fiatal, csinos nő, aki körülbelül tíz évvel fiatalabb Don Zacsinál...
Egymásra néztek, mint a Rex kutya az ártatlan szőke kék szemű kislányra és Csanád szerenádot adott egy teljesen ismeretlen nőszemélynek az utca kellős közepén:
"Lav iz in di er... Love is in the air..."
Mit érdekelte, hogy ez a nő hányadik... Mit érdekelte, hogy ki hallja... Csak élvezte, ahogy árad ki tüdejéből (TÜDEJÉBŐL!!!) a friss, zengő melódia. Hogy a hölgy nem volt szép, sebaj. Hogy jobban megnézve nő se volt? Ugyan, ez a tüdejének és a hangszálainak mindegy. Hogy közben az eső is eleredt? Annál jobb! Az Ének az esőben slágerét énekelve tovalibbent, maga mögött hagyva a csodálkozó alanyt.
És tovább énekelt, pedig már nem csak eső, hanem jégeső szakadt. De Csanád tovább sétált Sztanyival a balján, és teli torokból üvöltötte: „Szeretem a bőröd illatát…”, „Szeress most…”, „Új élet vár, felejts el mindent, mindent ami fáj…” és még sorolhatnánk a megábbnál megább slágereket. Egyetlenegy szerencséje volt: a jégeső miatt mindenki hazamenekült, így senki sem hívta a mentőket a bekattant éneklős manushoz. Aztán, amikor Csanád elfáradt, lefeküdt egy vizes padra, jó erősen megszorította Sztanyi kezét, nehogy elcsászkáljon, s szelíden elaludt. Egy közterületis ébresztette fel másnap reggel:
- Hé, fiam, mit alszik maga itt?! Nincs hova mennie, vagy mi?! – s mivel még be volt ragadva a regénybe, Adamek P. egy kecses ugrással tigrisbukfencet vetve kigurult a sorok közül, beverve fejét írótársa szobájának egyetlen polcába.
Csanád azonban nem vette észre (tyhűűű…), felkelt, s hazament. Főzött magának egy jó erős feketét, és várta az Író az aznapra kitalált kalandjait. Mint például a következőt:…
Sztanyiszlavval együtt aztán megkakaóztak, mert a gyerek ugye mégse ihat koffeint. Majd folytatták a félbehagyott társasjátékot a gazdálkodj okosant, amelyben természetesen mindig Sztanyiszlav volt a nyerő, nemhiába, hiszen már a bentlakásos bölcsiből is azért tették ki, mert nem tudott mit kezdeni a sok pokemonos, dzsiájdzsós és teletabbiszos gyerkőccel. Sztanyi sokkal érettebb volt koránál, valóságos csodagyerek volt, akiből minden évszázadban csak egy születik (Gyerekek, megvan a következő regény Főhőse, akivel csupa jó történhet). Tehát Sztanyiszlav apjával szemben minden negyedik játszmát elvesztette, nehogy az örege depresszióba essen, mert folyton veszít...

CSanád meglepődött: Ő az Író nyaggatására készült, eszébe sem jutott, hogy őt is kérdezhetik. Egyelőre csak hebeg-habog, tátog mint egy partra vetett hal. Nem szokott hozzá a tervezéshez, hiszen amint valamit a fejébe vesz, egy Író-én rögtön tollat (számítógépet, billentyűzetet) ragad, hogy teljesen más irányba (Hollandia, Ostormonostor, Szeméttelep melletti buszmegálló) terelje. A Közönség türelmes: mosolyogva várja a választ, és közben ráébred, hogy azért nem tud összeismerkedni a mellette ülővel, mert ő ül egyedül a nézőtéren. A Regény során ugyanis már többször le lett szögezve, hogy a Regényt egyedül egyvalaki olvassa: A Közönség, vagyis az egy szem megnevezett Olvasó, aki most egy picit zavarba jött, amiért (tévesen!) azt hitte, hogy lefagyasztotta a fórumot. Az Író-ének közül Bacard egy kissé előrébb tolakszik (még többen potyognak le a színpadról, közben belekönyököl Sobri hasába, a Sómen fojtott hangon átkozódik, Bacard megsértődik), és megpróbálja megnyugtatni a Közönséget, egyben bocsánatot is kér a zaklatásért.
Ezután Csanádhoz fordul, nagymonológra készül, de a dühtől liluló fejű Sobri-Sómen félbeszakítja...
- Mit képzel, tapernyák?! Hol van, mi?! – kérdezte felháborodva a sztár.
Bacard piruló fejjel elszégyellte magát, és nem szólt egy szót sem, eközben pedig az írók közül az egyik, aki kék Old Navy-s kapucnis pulcsit és sárga vitorláskabátot viselt, rotringjával matematikai feladatokat számolt.
- Bocsánat, hogy így közbevágok, de szerintem ez a példa alapból rossz, mert a kúp térfogatából nem tudom a kívánt vektort kiszámolni… (kis szünet, amíg ez az író körbenéz…) Ööö, ja, hogy ez a Pesti Sóder Vadka Csanáddal! Nos én Adamek P. álnéven szoktam írni, de szólítsanak simán Adamek P.-nek, mert azt már megszoktam. – szólt az egy méter nyolcvanhármas fiatal srác. Úgyhogy megkérdezte: - Szulák néni, ugye nem tetszik harapni?!
A mi Sanyink mindig is jól tűrte a kritikát, de ennyi őrülttel szemben humora nem volt elég... elvérzett... láthatóan a nyelvére harapott dühében...
5 perc szünetet tartottak, amíg visszazörren a "Szulák néni"- aliasz Sómen Sanyi a formájába és bemutatja az írókat a dízájn centerben, mint valami űrlényeket, hogy legvégül a "bevállalós" Csanád beszólhasson az írócsapatnak...
De jó - gondolta Ratol, megsimogatta hasát és nyomban célba vette a büfét, a botos nyugdíjasok elé tolakodott, akik megereszkedtek egy káromkodást, ami megindított egy szokásos panasz lavinát: "jaj ez a sok tahó... bunkó... jaj de sokba kerül minden... a sztoriban szakított az Anikó..."
De nem törődött velük Ratol, azaz én és előrébb ment, hogy felvásárolhassa és befalhassa a kihűlt rántotthúsos szendvicseket...
Ekkor csöngettek és Sanyi kérdésére tömött csámcsogó pofával válaszolt....
- Nem, nem ismerem ezt a különc tokakirály Adamek PÉT...
Hirtelen betoppant Náci bácsi, aki megunta a várakozást Ostormonostoron Csaizébigyóra, aki (mint tudjuk) a mellékhelyiség felé vette az irányt, kb. 6533 hozzászólással ezelőtt.
- Álljon meg a menet! - kiáltotta - Nekem is lenne egy-két szavam ehhez a drágalátos Íróhoz!
A kamerák azonnal felé fordultak, ő pedig elégedetten kihúzta magát, és integetni kezdett:
- Hahó Ostormonostor! - Majd komoly képet erőltetett magára, és az Írókhoz fordult… - No most már ölég legyen, gyerekeim. Nem szégyöllitek rögtön össze magatokat? - förmedt rá az Írók tömegére csípőre tett kézzel. - Nem hallottátok még soha, hogy nem illik a sok erősnek lebirkóznyi a gyöngébbet? Nohát! Ne vigyorogjá ott hátul, te nagy melák Ratol! Mit hadonászó, Bacard lányom, azzal a pennával, he?! És maga, maga zsebtévésztár, mit van annyira nagyra magával? És Micone mit vinnyog ott a lábujja miatt, amikor itt élet-halál a tét? Az annya köcsögit az egész társaságnak! Tessék végre összekapnyi magukat! Hogy szegény főhősnek még egy rendös nevet se tudnak adni, még ebben se tuggyanak megeggyezni! És akkor azt hiszik, tuggyák, hogy mit érez szögény! Oszt a többi figuráró nem is beszélve! Engöm se írtak mög végig, lám csak, hiányzik a fél bajszom! Tessék végre összeülni, osztán nekilátni, ahelyett, hogy sóznának itten! No, csak ezt akartam vóna mondanyi - mondta az öreg, megpödörte a fél bajszát, és leült Imilona mellé, hadd legyen társasága.
Náci bácsi hangos torokköszörülések közepette nekifogott:
- Kérem szépen tisztelt Író Hölgyek és Urak, nekem semmi bajom Ostorosmonostorral, mindig ott laktam, szeretem a szomszédokat is. (Esetleg ha Csoma Rafit a srégen szomszédomat ki lehetne satírozni, azér' hálás lennék.) De kérem szépen nem kaphatnék én ebbe a történetbe egy jobb nőt? Mer itt van a Csanád, aki nem egy szép gyerek mégis annyi barátnéja volt már, hogy számolni se lehet, értem meg a Mari vetélkedik a kötőtűs Apolkával?!!
Az Író ezer ráncba szaladt homlokkal tanakodik Önmagával: A bajuszt még csak éppen meg lehetne oldani (Tessék: Hosszú, fekete, pödrött, kackiás, bele szokott lógni a levesbe és a teába; az a furcsa, hogy a kávéba nem.), na de a Nő!?
A barátnő kérdése sem marad válasz nélkül: elvégre a semlegesnemű írók egyre-másra bevallották, hogy ők bizony nőneműek, tehát hajrá Náci, sok sikert az írócsajoknál!
Egyes írószemélyiségek riadtan összerezzentek, és sürgősen barátnőt kreálnak Náci bá­csi­nak... A srégszomszédban, a kiradírozott Csoma Rafi helyén immár Vöröses Ibolyka kétszeresen elvált cirkuszi késdobáló-asszisztens lakik, és leghőbb vágya, hogy egy javakorabeli férfivel oszthassa meg az életét...
Szóval Vöröses Ibolyka (abszolút átnevezhető, nevet adni nem tudok) belekarol Náci bácsiba, és kivezeti a teremből... Az Írók tömege kíváncsian követi a párost, akik nem zavartatják magukat, egymásba karolva andalognak, Náci bácsi fején pedig körbeér a vigyor...
A mellőzött Csabigyó és Sobri pedig sértetten követik a körmenetet...
Csanád különösen nagyot csalódott. Mert persze, Sobri Sándor megrázza magát, új mellényt vesz, és két hét múlva újra a kamerák kereszttüzében dizájnozik. De ő?! Vele ki törődik már megint? Náci bácsinak is csak addig volt fontos, amíg meg nem kapta a nőjét. Na és, hol van most már a harciasság, a rokoni szolidaritás?
- Itt is hagyom az egész bandát - jutott döntésre. - Csak nem képzelik, hogy velem bármit megtehetnek! Fel fogok szívódni, aztán bottal üthetik a nyomomat. Majd meglátjuk, mire mennek a nagyeszű Író népek főhős nélkül! - azzal előkapta a cetlit, amit rajta kívül már mindenki elfelejtett, és amit időközben megfejtett (...or ...junk ...mind ...set), és felolvasta a varázsigét:
"Por és hamu! Sírjunk mind! A hős elhagy, írj verset!"
Azzal eltűnt.
Az írók menete hirtelen megtorpant. Körülnéztek, érezték, hogy valami nem stimmel, de nem tudták, hogy mi. Aztán Imilona felsírt.
- Bolondok! Most aztán megcsináltátok!
És ég-föld összeszakadt.
De nem teszik ki a koňec-feliratot… Legfeljebb csak azt, hogy a szerver átmenetileg nem elérhető…

Egyszóval ez a Csanád édes egy pofa volt.
Mentek befelé a stúdióba, Csanád párja, ez a Dorka csajszi nagyon csini kis rucit viselt, meg tűsarkú cipőt. A hosszú folyosó nem volt túlságosan jól kivilágítva. A két hős hangos nyüszítésre lett figyelmes: Dorka leguggolt, és felvisított: Jaj, de édi ez a kutyus! Szegény kutyuli-mutyuli, hogy ráléptem a farkadra a tűsarkú cipőmben.
Amúgy meg:
A kuytust ápolgató Dorka ijedten rezzent össze, amikor a folyosón végighömpölygött egy öblösen üvöltő hang: - Zoliiiiiiii! Az én drága Zolikááám!
- Vigyázzztam! Vigyázzzztam! Tessék a láb alá nézni, eltapossák Zolikámat és a szétgurult humorbonbonokat! Először még kibontakozik zsenialitásom, csak aztán jöhetnek a vendégek! - tipegett be a műsorvezető, mellényét igazgatva.
Dorka zavarában nem tudta, hova nézzen, de a nyaka még mindig merev volt, úgyhogy nem volt sok választása. Csazidon szipogott.
- Csak tessék... de nagyon elfoglalt ember vagyok, úgyhogy nem bánnám, ha kezdhetnénk végre...
Asszisztenskék és sminkeslányok udvarolták körbe ijedten, mindjárt vége a bevezetőnek, addig fogyasszanak frissítőt. Csazidon megbocsájtónak mutatkozott.
A kuytust ápolgató Dorka ijedten rezzent össze, amikor a folyosón végighömpölygött egy öblösen üvöltő hang: - Bubuuu [?]! Az én drága Bubukááám!
És pár pillanat múlva rohanva, enyhén lilásvörösbe játszó fejjel megérkezett az ölebéért kétségbeesve aggódó Fábry Sándor, aki "A NAgy Ő"-höz csatlakozva gyarapítja a regényben szereplő hírességek sorát...
Sobri Sándor már várt rájuk a stúdióban, melynek ajtajában grammra mérték az autogramot, bárkiét meg lehetett szerezni, az analfabétákat leszámítva. Szóval Sándor nagyon kedvesen hellyel kínálta őket vadiúj piros és egyéb színű, kockás és csíkos kanapéján, melynek színkavalkádja remekül illett az összes fellelhető nemhez és persze igenhez egyaránt. Papírlapról felolvasta sutábbnál-sutább kérdéseit. Dorka illegette magát az egyik operatőrnek, míg CsanádÁronIzidor Zazou, született Boldizsár kissé félszegen tekingetett körbe, mert zavarta ez a sok ember, meg azok az erős reflektorok.
Fábry mellett egy miniszoknyás negyvenes nő tipegett, kezében 20 db. falinaptárral.
- Látod Sanyi, ez a legújabb naptárunk Donatellácskával. Ez a január ahol fésülöm Donatellácskát, ez a február ahol fésülöm Donatellácskát, és látod ez a márciusi meglepetés, ahol Donatellácska fésül engem - selypegte miközben néhány falinaptárt nyomott a bambán bámuló Dorka és Csanád kezébe.
Az 521. kérdésnél már nem izgult annyira, de akkor már a gall focistáknál jártak, ami nem túl kedves témája főhősünknek, mert jobban szereti a portugál, illetve a latin focit...
Azért hősünk remekül tartotta magát, Zidane esetében pedig valósággal sziporkázott.
Végül kivágta magát a kényes gall témából és átevickéltek néhány humorbonbon és tréfarépa elfogyasztása után a komolyabb témákra. Sándort többek között az is érdekelte, hogy miként vélekedik CSanádÁron BoldizsárIzidor az Íróról, s mit szólna ahhoz, ha meghívott vendégként jól beolvashatna neki most az egyszer. Ez egy olyan ajánlat volt, melynek nem lehetett ellenállni, tehát két hét múlva az ország legnagyobb színpaddal és legkisebb nézőtérrel rendelkező tévéstúdiójában gyülekezett a közönség. Erre azért volt szükség, hogy az egy szál közönség és a rengeteg író mind beférjen.
Szóval Imilona helyet foglalt a nézőtéren, Bacard pedig egyik kedvenc szófordulatával élve ("Én nem férek be akárhová!") befurakodott a színpadon gyülekező Írószemélyiségek közé, ennek folyományaképp a színpad széléről többen lepotyogtak...
Köztük Micone, aki már gyerekkorában is ettől félt, amikor a művészitorna-bemutatón az első sorba állították. Micone szipogva szopogatta a kislábujját, de azért visszamászott, mert ez az írók-főhős találkozó különösen érdekelte. Főleg az a rész tetszett neki, hogy Csazidon majd jól beolvas az írótömegnek, és akkor majd az írótömeg szépen megtörli a nagy, közös orrát...
- Figyelem! Három... kettő... egy... felvétel! A Nemkellasóder színpadán... Sobri Sáááándor! - hangzott fel, és megszólalt a zenekar, Sobri pedig kétségbeesett igyekezettel próbált felmászni a színpadra úgy, hogy közben megőrizze méltóságát.
A közönség egy része ovációban tört ki, a másik része csendesen fújolt.
- Üdvözlöm az én kedves kis közönségemet! - kedélyeskedett Sobri Jóska unokatestvére – remélem olyan jól fogják érezni magukat ma este, mint most én, ugyanis most utalták át a már régóta esedékes gázsimat. Toptémánk ma este Csanád és az ő csodálatos kalandjai! A műsor teljesen interaktív mind a színpadon, mind a TV előtt ülő kedves nézők bármikor kérdezhetnek vendégeimtől, és a vendégek is megszólíthatják a kedves nézőket! Hehe! – dörzsölte a kezét Magyarország legkedveltebb showműsorvezetője.
- Csanád, üdvözlöm! Hogy érzi magát ma este?
- Hát ez az én bajom, kedves Sándor. Nem érzem magamat - hangzott a válasz. - Remélem, legalább Dorka vagy az olvasók éreznek engem... Azt se tudom, ki vagyok, miért vagyok, még a nevemet se tudom biztosan. És mindez kinek a hibája? Az övé! - mutatott vádlón az Íróra, azaz körbe, az Író színpadon összegyűlt énjeire. - Most mondja meg, kedves Sáááándor! Élek én egyáltalán? - azzal zokogva a showman vállára borult, és orrát hangosan annak mellényébe fújta.
Ebben a pillanatban biztonsági emberek rontottak neki, lefejtve őt a médiasztárról, aki undorral cserélte le mellényét egy másikra.
- Bocsánat - hüppögött Csazidon, Sándor pedig - nem túl őszintén - megnyugtatta.
- Nem tesz semmit, de a jövőben tartózkodjon... kérem... a heves és taknyos érzelemnyilvánításoktól... jaj, az imidzsem...
Majd Sobri megrázta magát, és azzal a traumákat semmibe vevő hidegvérrel, amely csak az igazi profik sajátja, mikrofonjába rikkantott:
- Lássuk akkor, mit mond az Író!
- Én a magam részéről tiltakozom eme sommás kijelentés ellen! Az én szemem előtt mindig Csanád jóléte lebegett! Egyébként is meg vagyok győződve róla, hogy Csanád élete irigylésre méltó! Országokat jár be, sztárokkal ismerkedhet meg, maga is nagyon híres! Kérdezem én, kinek vannak ilyen lehetőségei ma Magyarországon? Ezt a hálátlanságot! - dühöngött valahol a hátsó sorokban egy kopasz, szemüveges, köpcös író, aki halásznadrágot és pizsamafelsőt hordott.
- Teljesen értelmetlen lett a mondatom. Kimagyarázom. Szóval nagyon izgatott vagyok, emiatt elment a hangom és nem tudom megkérdezni a mellettem ülőt, hogy van e málnaszörp a büfében. Így ismerkedni sem tudok vele. Nagyon magányosan, hangtalanul és megilletődve foglalok helyet a székemen, azt is csak félig. De majd a hangulatfelelős segít rajtam! Úgy fel fogok szabadulni, hogy még! De az nem lesz jó senkinek, higgyetek nekem.
- Mint néző, felteszem a legokosabb kérdést, ami tőlem telik: Kedves Csanád! Ne lepődj meg, hogy tegezlek, de te olyan vagy nekem, mint a gyerekem, mintha a születésed óta ismernélek. Szeretném tudni, hogy mik a terveid a jövőben?... hát nem ezt szokták kérdezni?:)))))
Ekkor nyikorgott egy nagyot a stúdió fából készült mázsás ajtaja és egy magas ember, akarom mondani szekrény suhant át, jobban mondva vágtatott át a közönségen majdnem fellökve az operatőrt és a sóment...
- Elnézést a késésért Ratol vagyok, az egyik író... azzal neki indult, hogy leüljön, de neki nem adtak széket, úgyhogy az egyik nyugdíjast felrántotta a helyéről és a székét elvéve beült az írók sokasága közé a fiatal, pofátlan suhanc...

No nézzünk Csazidon után egy kissé....
Csazidonnak mostmár tényleg elege volt. Ostorosmonostoron, sőt a közeli városban, Kaszanyűgbükkönyben sem volt uszoda, így nem volt valami jó úszó. Néha ugyan a közeli kacsaúsztatóban próbálkozott, de az erőszakos gácsérok - valami beteges féltékenységtől űzve - minduntalan agyoncsipkedték. Így aztán elég felhős tekintettel sodródott az árral. Azt már nem is merem mondani hogy viszketett a háta.... pedig nem is álmából ébredt.
- Óh, persze! - jutott eszébe. A mostani viszketést nem az ébredés, hanem a közeli Gácséraszaló, Bögölyszaporító és Léhűtő gyár ideeresztett szennyvize okozza.
De Csazidon életének megmentéséért vissza kell térnünk Dorkához... Dorkán e pillanatban a bűntudat hullámai futottak keresztül. A kisujját nyújtotta a csaposnak:
- Kibékülünk? - hangzott az emelkedett hangnemű kérdés.
- He?? - és az értetlenkedő kérdésre kérdés felelet.
Nem érek erre rá, gondolta Dorka, meg kell menteni Csazidont.
- Hívja az ostormonostori speciális mentőket! Most!
- Peti bá-ékra gondol?
- Igen, a Sághy Petire. Azonnal hívja ki a duzzasztóhoz. Egy szegény férfiú élete van most a maga kezében. – hadarta el Dorka, majd szélsebesen elviharzott. Futott CsodaZin felé, a tajtékzó hullámokhoz, ahol a duzzasztógát lefolyódugójának kihúzása miatt örvénylett a környékbeli szennyvíz, a garéi dioxin és a csernobili azbesztdarabkák.
A speciális mentők, a katonaság külön erre a célra kifejlesztett helikopterei, a Szerbiából idevezérelt KFOR alakulatok és az amerikai Air Force One mind későn érkeztek a helyszínre… Csodazin ugyanis a csodával határos módon, ám határátlépés nélkül megúszta a dolgot, meg a vizet is. Az Író kegyes volt hozzá, és azt írta bele a műbe, hogy a lefolyó közönséges kádbeli társai méretével büszkélkedhetett, így azon Csanád csupán valami dzsinn-ként tűnhetett volna el. Ám mindeközben megérkezett Dorka, a bűbájos baljós bige…
- Te gyilkos, miért tetted ezt velem - ordította CsanádÁronIzidor, szóval a főhős, aki ott kuksolt a gát egy kőkorlátján. mellette a ruhái száradtak egy mogyoróbokron. Mindene elázott, de most mérgesen támadt a lányra, semmi más nem érdekelte. A speciális mentők eközben értesítették a köztelevízió munkatársait és a MTI-t is, minek következtében a sajtó megszállta a területet. A pösze és beszédhibás, raccsoló, illetve rossz hanglejtéssel beszélő, de általában szép küllemű riporterek és riporternők elözönlötték a területet. Éhes piócaként csaptak le a vadonatúj sztorira, az év szenzációjára. De sajnos az előzetes szerződés értelmében, amit Írónk Dorkával kötött meg, csak mi lehetünk a történet hiteles leközlői.
A médiaszereplők ott futkostak, esetleg helikopterrel repültek, meg közvetítőkocsival száguldoztak, de minden hiába, hajukat téphették, a jog akkor is a MIÉNK...
CsodaZin (aki köszönte szépen az Írónak új nevét) szeretett volna négyszemközt maradni Dorkával, hogy kikaparhassa a szemét (vagy - még jobb - a gyereket, akiről nem tudta, hogy nincs), de a tömegben ez lehetetlen volt. Jószándékú ápolók rohanták meg, mindenféle pokrócba csavarták, és méregették a vérnyomását. Közben a riporterek is rávetették magukat, reménykedve, hogy kis morzsák azért lehullanak a sztoriból. Nem a teljes történetre koncentráltak, hiszen azt nem lehetett. Ellenben előrángattak mindent, amiből bulvárhírt lehet csinálni, és a következő kérdések záporoztak:
- Igaz, hogy Ön nemzetközi szélhámos, akinek már számtalan neve volt?
- Igaz, hogy Ön egy klón, és több hasonmása van a világban és egyes irodalmi művekben?
- Igaz, hogy első feleségét eltette láb alól?
- Igaz, hogy második feleségét elüldözte?
- Igaz, hogy bigámiára készül Dorkával?
- Igaz, hogy Ön kizárólag hármasikrek gyártására képes?
- Igaz, hogy aljasul eldobta magától gyermekeit?
- Igaz, hogy egyik gyermekének különleges képességei vannak?
De CsodaZin nem törődött senkivel. Pokrócba csavarva, sántikálva elindult a tömegben, és Bruce Willisként ritmikusan óbégatott: - Dorka! Dorka!
Dorka mellette termett, és egy jól irányzott balegyenessel (ez nagyon ment neki) leterítette az összes riportert egy csapásra.
- Köszönöm - lehelte CsodaZin. - Édesem, csak terhes ne lennél...
- Nem vagyok - vigyorgott Dorka, majd megragadta a mentőhelikopterből lebocsátott kötélhágcsót, derékon kapta CsodaZint, és elrepültek a láthatáron kacsingató szivárvány felé...
Sajnos a helikopter mentőkötelének kicserélésre már 20 éve nem volt pénz, ezért a kötél néhány kilométeres romantikus repülés után elszakadt és hőseink kevésbé romantikus zuhanórepülésbe váltottak. A múlt keserű tapasztalataiból tanulva azonban Csodás Zidane soha nem indult el otthonról ejtőernyő nélkül, amit szorosan a testére kötözve, közvetlenül az inge alatt viselt. Így aztán egy erőteljes rántással, inge utolsó, még kitartó darabjaitól is megszabadulva ZiZou kinyitotta az ernyőt, aminek következtében zuhanásuk méltóságteljes lebegéssé alakult. Mintegy 2,5 órás sodródás után (sajnos hősünk kezelni már nem tudta az életüket megmentő ernyőt) landoltak a puszta közepén.
Dorka le nem vette a szemét Zizouról a repülés alatt. Ennek oka a szerelmes rajongás mellett, talán az is lehetett, hogy a mentőkötélen való függés közben megrándult Dorka nyaka, így kizárólag egy irányba tudott nézni.
- Hol vagyunk?- kérdezte panaszosan Dorka.
Csazizou körülnézett. Tűző napon álltak a semmi közepén ötven fokban, nem volt egy tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben, csak tikkadt szöcskenyájakat látott legelészni szerteszéjjel, amiktől kissé meg is ijedt.
- Valami fura helyen lehetünk. Nézd, ott a távolban mintha egy fickót látnék ácsorogni. Nem értem mit bámészkodik ebben a melegben. De talán tudja hol találunk taxit. – s ezzel maga után húzva a kissé ellenkező Dorkát, a magas, széles vállú, fiatal férfi felé vette az irányt.
Még oda sem értek, a magas, szélesvállú fiatalember máris széles mosollyal üdvözölte őket, és fényképes autogramot kért soknevű hősünktől és egynevű kísérőjétől. Csanád és Dorka beugrottak az út szélén álló fényképautomatába, és készíttettek egy sorozatot, bár nem nagyon értették, hogy mivel vívtak ki ilyen népszerűséget. De a magas szélesvállú fiatalember megmagyarázta a dolgot: előkapta a Holnapi Nap című bulvárlapot, amelynek címlapján az elázott Csanád mosolygott Naomi Campbell oldalán, Dorka pedig egy másik fényképen duzzogott lepedője mosása közben. "DORKA NEM FELEJT", illetve "CSANÁD ÚJ ÉLETET KEZD", harsogták az öles képfeliratok. A fiatalember egy egészen friss, még nyomdaszagot árasztó könyvet is mutatott nekik, a címe: Szeress Ostormonostoron!, a szerzője valami skizofrén figura lehetett a fülszöveg mellett közölt kép(ek) tanúsága szerint.
Hősünk (akinek annyi neve volt, hogy már szinte nem is volt neve) elhatározásra jutott. Gyorsan fogott egy taxit (na jó, csak szekeret, de regényalak legyen, aki taxit tud fogni a pusztában), felpakolta rá a ferde nyakú Dorkát, és a fővárosba hajtatott, az egyik tévécsatornához. Ott félretolta az akadékoskodó portást, és "Utat, utat! Csanád vagyok, és exkluzív interjút fogok adni Sobri Sándornak! Mindent tisztázni fogok!"
Annak ellenére, hogy hősünk „tisztázása” bizonyára érdekes dolgokat és még napvilágra nem került elemeket tartalmaz, most tegyünk egy kis kitérőt, hiszen nem beszéltünk a mi főhősünk külsejéről...
Hogy is néz ki valójában ez a Don Csazi??? Le kell rántania az írónak a leplet, itt az ideje hatvan oldalnyi várakozás és „tűkön ülés” után, mert már nagyon szúrhatja ez a hegyes tű a nyájas olvasó, mint például Lóna Imi hátsó fertályát...
Kezdjük a termeténél... Csanizod magas és szélesvállú... mondhatni egy koloniál szekrény élő mása... barna szem, de a kontaktlencséje lila, így olyan rózsaszín szempár ékesíti a krumpli orr feletti részt.
Haja barnásszőke avagy szőkésbarna, kinek mi... homloka magas és ráncos, pedig még nem lépte át a „negyvenes” álomhatárt.
Szájanak érdekes geometriát rajzolt az anyatermészet, mert Don Csazi beszéd közben kicsit balra beszél, aminek különös hangja is köszönhető.
De ez csak egy általános képet mutat a mi Csanádunkról... az író esetleg majd később többet is elárul, eme fura szerzetről...

Miután megbeszéltek mindent mit csak lehetett, eltelt három egész nap... hiszen Csanádnak is el kellett regélnie mind az eddigi 528 "eseményt", ami vele történt...
S legvégül Csanád nem bírta magában tartani a félelmes sejtést és kibökte:
- Ki lakik a szomszédodban? - kérdezte Csazidon/Csanizod/Csozadin remegő hangon.
- Ööööööö ez egy nagyon kényes ügy drága fiam - válaszolt Ignác bácsi meglepett arccal - inkább nézzük a Rettegés fokát most megy épp a tv-ben...
- Az meg mi? - pattant fel Csodabiz hirtelen - Lehet szavazni emelt díjas sms-ben, hogy nyerjek egy Sanyo tv távirányítót, vagy felemás Nájkí cípőket??? - szinte meg is feledkezett a kérdéséről...
- Hát hogyne - azzal leültek a tv elé és nézték a Citrom-díjas műsort az RLT BLUKK-on...egy mozdulattal előkapták "kamcsis telóikat", gyorsan Q-press-on előlapot cseréltek a "No Kia" telefonokon, végig hallgatták egymás csengőhangjait, amit végül átküldtek egymásnak MMS-ben és a gyurmából készült billentyűk már égtek kezük alatt és csak küldték az emelt díjas sms-t.
- Pont, mint a régi szép időkben - mondta Ignác bátya, leheveredve a lócára, ahonnan kiválóan látta a "Lulu" által vezetett értelmiségi műsort fekete-fehér Videoton tv-jén, amit egy vasvillából, egy fejőgépből, egy Orion és egy Daewoo tv-ből tákolt össze a fészerben - emlékszel még a Dallasokra, a Deltákra, a Derrickekre, no meg a Friderikusz "felejthetetlenül" pocsék műsoraira??? - kérdezte Náci bácsi miközben megtömte faragott, három emberöltőt megélt pipáját, ami többet ért Apolka néni elveszett varró könyvénél...
- Naná - hangzott a kurjantásszerű válasz... amit még több hasonló műsorcím lelkes felemlegetése követett volna, ha (CSA)nádi(ZID)or­ár(ON) nem érez hirtelen füstszagot. Először azt hitte, hogy Náci bácsi pipája az oka, de amikor felnézett, döbbenten látta, hogy a bácsikája kezében lévő telefon füstöl...
Áron sejtette, hogy elhagyott szeretője, Dóra keresi. Ezért leöntötte, mondhatni eloltotta a telefont a Náci-féle lőrével, így a füstölgés abbamaradt.
Most Nácin volt a sor, hogy beszámoljon élete folyásáról a rég nem látott rokonnak. Csanádot kellemes gondolattalan állapotba ringatta a nagybácsi kárpótlási jegyekkel, aranykoronákkal, gazdatüntetéssel, terméshozamokkal, jól és rosszul tejelő tehenekkel és különböző női nevekkel tűzdelt, ostormonostori merlot-val bőven öntözött beszámolója. De sajnos az elfogyasztott bor nemcsak Náci nyelvét oldotta meg, hanem Áron veséjét is alaposan megdolgoztatta, így hát hősünknek vissza kellett térnie a kómából, hogy a kertben álló árnyékszék felé vehesse útját.
Csakhogy a budi felé féltávon – mondjuk ki bátran – bepisilt… S mivel enyhén illuminált állapotba került a kannás bor miatt, ezt észre sem vette. Beült tehát az árnyékszékre, és elkezdte végezni a dolgát. Azazhogy a fenti ok miatt csak kezdte volna. Csodálkozott is ezen, hogyan múlt el ez a kényes, ingerlő érzés. Sebaj, gondolta, s visszaindult nagybátyja háza felé. Amint kinyitotta a budiajtót, ott állt előtte Lajtos Dávid, régi osztálytársa, akit folyton csak úgy hívtak: ’Fosos’. Ott állt teljes életnagyságban a bukott diák, akinek még anno egy verekedésben letörték a fogát, és gonosz mosollyal Áronhoz szólt:
- Hé paraszt melyik út megyen a kocsmába? - kérdezte és szemein ill. homályos tekintetén látszott, hogy mára már meg volt neki a napi adag kannás bor plusz a Teszkó gazdaságos konyakos meggy...
- Öööö… amaz, - mutatott Csazidon nyugat felé, amerre Tápiószecső impozáns gyárai terültek el...
- Köszke - mondta Lajtos és azzal a lendülettel, amellyel elindult, a földre zuhant, a porba... olyan büdös volt, hogy rászálltak a legyek.
Csazidon előkapta "kamcsis telóját" és mint valami "Portans Numeri/számhordozó" lefotózta a kifekvő emberállatot, miközben hangosan nevetett.
Ám hirtelen elállt a lélegzete... ismét megpillantotta őt... "a" lányt... Dorkát... szinte levetkőztette a prédát szemeivel...
Nem érdekelte a nyafka stílusa, a múltja, csak a lányt akarta... a vonzó, virgonc, vérmes vadorzót...
Dorka egészen átváltozott, amióta nem látta. Mezítláb, két copfba font hajjal, feltűrt szoknyával mosott a patakban... és csak mosta, mosta... mit is?! De Csazidon legyintett, nem érdekelte Dorka múltja, csak a jelene. Hangos kurjantással a patakba vetette magát és férfias karcsapásokkal tempózott a lány felé.
Az Író szokás szerint elmélázott egy kicsit: a történet férfias karcsapásokkal haladt a romantikus végkifejlet felé, ráadásul szobája ablakán kitekintve éppen a Széchenyi hegy mögött lebukó napot látta. De kár lenne még abbahagyni, és különben is 80-85 oldallal egy kiadó sem elégedne meg. [ez pont a 80. oldal, szintén véletlen egybeesés - a szerk.] Szóval az Író valami váratlan fordulaton töri a fejét. Vessen be egy cápát? Vagy Csanád kapjon lábikragörcsöt a hűvös patakvízben?
Hát nem. Derüljön inkább ki, hogy egy nagy duzzasztógátban voltak, és a kezelőszemélyzet éppen le készült engedni a vizet, árvíz-szimuláció jogcímén. Így hát kihúzták a dugót a gátból, a víz meg elkezdett örvényleni a lyuk felé. Csanád későn vette ezt észre, de férfias karcsapásokkal Dorkához úszott, majd (mivel a vízszint erősen csökkent) az utolsó néhány métert már futva tette meg. Aztán, hogy a víz ne sodorja el a lányt, nekifutásból rávetette magát és a földre gyűrte, mint annak idején ővele tette ezt Vanda. Így hát ott feküdtek egymáson csuromvizes ruhákban, s megcsókolták egymást, egymás szemébe néztek, s azt mondták:
- Kő kóla? - kérdezte Csanád...
- Meg hát... - felelte Dorka...
S az elkerülhetetlen bekövetkezett...
A férfinak már rég kijárt volna egy rendes kis huncutkodás... hiszen amióta Adél elment csak a nyűglődése jutott neki.
A duzzasztógát nedves betonja egy darabig megakadályozta hogy a heves együttlét alatt bőrük innen-onnan (térd, hát, fülcimpa, külső rüszt) lehorzsolódjon. Ám a fizika nagy úr, így egyszer csak a súrlódási hő hatására a beton megszáradt és hőseink telis-teli lettek horzsolásokkal. De mit számított ez most? Majd, cca negyedóra múlva.......
- Hah! Anyának érzem Csazidon, magamat! - sikoltott fel Dorka. Csazidon rémülten hátrálni kezdett, rosszul lépett, és a vízbe zuhant. Dorka kétségbeesetten kiáltott utána:
- Csak vicceltem! Antibébit szedek!
De Csazidont addigra elragadta az ár...
Mit volt mit tenni (gondolta az író) Csazi Don, vagy ahogy az oroszok szólították: Don Csazi majd előkerül, addig is foglalkozzunk Dorkával, aki épp egy bár felé tart...
Karcsú kecses külsejével kitűnik a bár látogatói közül...
Egy kis idő elteltével csípőjét ringatva odamegy a bárpulthoz...
Finom puhabőrű karjával végtelenül vonzó virgoncsággal odainti magához a csapost...
- Közelebb - mondja Dorka érzéki hangon...
Erre a mi nagydarab mackóalkatú bárpultosunk szinte hozzásimul a gyönyörű nőhöz, aki elkezd a férfi bajszával jáccani...
- Teee... a főnökkel szeretnék beszélni... - mondja s közben finom ujjbegyeivel erotikusan összegöngyöli a pultos szakállát, aztán érzékien végighúzza az ujját a férfi kipirult arcán...
- Ööö, nem lehet nincs itt - mondja remegő hangon a felizgatott bártender...
- De hagyhatnék neki üzenetet??? - kérdi Dorka kutyaszemekkel nézve a Mennyországban járó férfiemberre, és mutatóujját beteszi a bárpultos szájába... a levegő izzik, mindenki a jelenetet figyeli...
- Csak hagyja meg, én majd átadom neki...
- Mondja meg neki... hogy a wc-ben se szappan, se papír nincs...
A pultos vörös karikás szemei zsebóra méretűre tágultak. Arca verejtékben fürdött, kapkodva vette a levegőt, pulzusa jóval 150 fölött. Rekedten sóhajtva préselte ki magából:
- Izé, eddig még senki sem panaszkodott.
Dorka játékosan felnevetett, és meglegyintette a csapost a virgoncsággal, amit út közben tört magának.
- Maga kis huncut! Tréfál velem! - majd, hogy a csapos nem mozdult, arca elváltozott, és rikácsolva folytatta:
- Na, ide azt a szappant, mert kihívom a népegészségügyet, te értetlen marha!
A csapos most elégelte meg. Mint aki álomból ébred, megrázta magát, és felemelte a hangját ő is.
- Na, elég legyen, nagysád, ez egy rendes hely. Nekem itt ne kellesse magát, mert én leszek az, aki kihívja a hatóságokat. Az az érzésem, nem először találkozna az erkölcsrendészettel!
(Itt az Író elégedetten összedörzsölte a kezét. Úgy is van, bűnhődjön ez a cemende, itt flörtölgetni, miközben Csazidont szó szerint a vízben hagyta...)

Végre feltűnt előttük az ostormonosi templom tornya a hold pislákoló fényében, melyen még mindig meglátszottak a háború nyomai (lövedékek, stb.)... mondhatni a templomot inkább romnak nevezhetnők.
Az Író vetett még egy kéjes pillantást a 83-as falinaptárra, amin Szindi Körten látszott... most már tudta mi következik, hiszen ha voltak itt protonágyúk, manók, hófehérkék, Mikszáth tér felett repkedő Pán Péter szerű mütyürök, akkor egy kis etyepetye is belefér gondolta az író, kinézett az ablakon és sötétben csak a hentes világító reklámtábláját látta:

Bélszín: 2000,-/kg
Karaj: 1800,-/kg
...

Különös - gondolta - milyen rég nem ettem húst... csak babkonzerven élek - ekkor síró arcát kezébe temette... de felocsúdott, lapozott egyet a naptárban, ami a TNT plakát mellett kapott helyet és folytatta a történetet...
Mivel sehol nem volt Náci, ezért meghúzódtak a templom koszos és romantikus romjain...
- Meg kell, hogy mondjam - hümmögött Dorka -, csalódott vagyok. Ne is haragudj, drágám, de kiábrándító ez az egész. Békésen hamisítom a zöldséget, árusítom a lejárt spenótot és magamat, aztán feláldozom érted egész karrieremet, erre hova hozol...?! Ez a hely tele van undorító férgekkel, ráadásul alig férünk el rajta ketten, olyan kicsi a templom. Most mondd meg, még el se készült, és máris romjai vannak, rémes ez az egész. Meleg vacsorát ígértél, puha ágyat, és ne is haragudj, de esküvőre is számítottam. Azt hiszem, már nem is szeretlek.
Csazidonban felment a pumpa. Azért mindennek van határa! A nyakában cipelte idáig ezt a nyafka, rovott múltú leányzót, aki lefitymálja szülőfaluját, a hely élővilágát és őt magát. És ez az esküvő-dolog! Bigámista is legyen, hogy az övé legyen álmai asszonya? És egyáltalán: Dorka biztosan álmai asszonya?
Amikor Dorka befejezte a nyafogást, persze csak egy rövid időre, hogy levegőhöz jusson a következő panaszáradat előtt, CsanádÁronIzidor már tudta, hogy Dorka soha nem lehetett álmai asszonya. Nem tisztel ez a nőszemély se Istent, se embert, se egyéb élőlényt. Hát egy ilyennel akartam én megosztani az életem, az álmaim, a szülőfalum és régi emlékeim. Hova tettem az eszem, biztos egy borgőzös pillanatomban gondoltam ilyen badarságokat - gondolta CSanádÁronIzidor és ukk-mukk-fukk faképnél hagyta a még mindig lamentáló Dorkát, ott a templom épülő vagy leomló romjainál...
És egyenesen Náci bácsi kis, faluszéli házához vette az irányt. Az elmúlt években azért alapjában véve semmi sem változott a faluban: útközben kikerült egy-két kóbor gólyát, átvágott a hepehupás focipályán, odaköszönt a gémeskútnak, elmenekült a narancssárga békák elől, amelyek kifejezetten ellenséges magatartást tanúsítottak (brekegtek), megpróbált összebarátkozni egy vadászó macskával, de az inkább őt akarta levadászni, és közben sűrűn köszöngetett, mert legnagyobb meglepetésére sok ismerőssel találkozott.
A faluról tudni kell, hogy 200 lakosa közül kb. 30 gyerek, kb. 80 nyugdíjas, kb. 40 földművelő, és szintén kb. 40 munkanélküli és/vagy alkoholista, de ezen kategóriák között átfedések is vannak. A maradékot tekintve a faluban lakik egy fő bolt- és kocsmatulajdonos, egy fő hivatásos orvhorgász, egy fő varrónő, két fő könyvtáros, egy fő katona, egy fő cipész, egy egypetéjű férfi ikerpár, egy kétpetéjű női ikerpár, egy fő vízvezeték-szerelő, egy fő TV-szerelő, és egy fő régész. Csazidon megjelenése pedig meglehetősen felbolygatta a falu addig nyugodt mederben folyó életét.
A férfi előszöris egy idegen nővel a nyakában érkezett, akit némi (még a falu határán kívül történő) köztéri meztelenkedés után egyszerűen a (félig felépített, majd a háborúban újra lerombolt, így megint csak derékig érő) templomnál hagyott. Ez mindenképpen elég ok volt, hogy a falu pletykásabb, és kíváncsibb tagjai az utcára gyűljenek. Az a tény pedig, hogy CSazidon (CSAnádiZIDorárON) egyenesen Náci bácsi háza felé tartott már az egyébként egyáltalán nem pletykás három személyt is az utcára űzte. Náci bácsi ugyanis a falu legszélén lakott egy olyan utcában, ahol az övén kívül még csak egy ház állt, amit igyekezett mindenki elkerülni.
És hogy miért? Nos, erről CSanádIzidorÁronnak még sejtelme sem volt, egyelőre csak Náci bácsi háza felé tartott (kifejezetten hosszan, ahhoz képest, hogy a falunak csak hét utcája van, így nem beszélhetünk nagy távolságokról) és sűrűn köszöngetett az őt bámuló embereknek, akik között látott egy pár ismerős arcot.
Azután végre elért a falu széléhez, az őt követő tömeg megtorpant, a mi CSazidonunk viszont mit sem sejtve ment tovább Náci bácsi háza felé...
Amint befordult a Petőfi utcába (merthogy itt lakott Náci bácsi), elébe ugrott egy alak:
- Pálinkás jó napot kívánok! Úgy hiszem, még nem találkoztunk. A nevem Májusi Elemér, én vagyok a falu népiségtörténésze, néprajzosa, szociográfusa és nyelvjárásgyűjtője. Én írtam az Ostormonostor című falumonográfiát. (Itt meg kell említeni, hogy Májusi Elemér magát elfelejtette beleírni a falumonográfiába, így a regényünknek a falu társadalmi struktúráját tárgyaló bekezdése e szempontból hiányos.) Megkérhetném, hogy beszéljen ide a diktafonba nyelvjárásban? Esetleg énekelhetne is valamit.
Csazidon egy pillanatig bambán bámult a vörös hajú, elálló fülű, széles mosolyú, szeplős fickóra, majd egy mozdulattal kikapta a kezéből a mikrofont, és rázendített: "My boney is over the ocean, my boney is over the sea, (stb. stb. stb. )" Ugyanis ez volt az egyetlen angol nyelvű dal, ami így hirtelen eszébe jutott. Az angol nyelv azért fontos, mert Csazidon Ostormonostoron tanult meg angolul, ennek folyománya képp ostormonostori nyelvjárásban beszéli az angolt, de mivel úgy egyébként beszélni a fővárosban tanult meg, az angol nyelv az egyetlen dolog, amit ostormonostori nyelvjárásban produkálni képes. Szóval CSanád Izidor énekel, a falunép menekül, Elemér is menekülne, de nem meri ott hagyni a mikrofont, mert fél, hogy nem kapja vissza... És eközben a furcsa kettős lassan halad előre a Petőfi utcán, ahol ugyebár csak két ház van: az egyik Náci bácsié, a másikat viszont még a madarak is elkerülik, de még mindig nem tudjuk, hogy miért...
Ahogy énekelve haladt a ház felé, Csazidon egyszerre úgy érezte, hűlni kezd a levegő. Léptei érezhetően, akaratán kívül lassulni kezdtek, hangja pedig legalább egy oktávval elmélyült (ez a hangfelvétel egyébként meghozta Elemér számára a várva várt elismerést, és egy parapszichológia-kutató milliókért vásárolta meg tőle). Hátán szaladgálni kezdett a hideg, és valami megmagyarázhatatlan módon most még Dorka társaságának is örült volna. Amikor a szomszéd házhoz ért (nagyon furcsa, szombat alakú ház volt - na, még ez is, mi az, hogy szombat alakú ház?! ... de másképp egyszerűen nem tudta volna megfogalmazni), hirtelen elhallgatott. Elemér kihasználta az alkalmat, és felvételével a hóna alatt elmenekült.
Az ablakban égett a villany... egy árny állt a függönynél... Csanád csak a pirospozsgás puffadt pofáját látta... megrémült, felállt a szőr a hátán és egy kavargó, keringő emlék érte el tudatát...
Régi osztálytársa... Dávid, Lajtos Dávid volt... tudta... felismerte, hogy mennyire utálta azt az alakot/ürgét/palit...
Egy ellenszenves agresszív, nagyképű "kihaénnem" típusú fazon...
Csazidon gyorsan továbbsétált... és kopogtatott Nácinál...
Ignác bácsi békésen szunyókált a pamlagon, egy lusta, nagy, fekete kandúr ott nyújtózkodott az ölében, s méltatlankodva nézett az ajtó felé. Ugyan, ki merte megzavarni délutáni sziesztájukat - gondolta a macska, mert dühösen fújt egyet CsanádÁronIzidor felé.
Ignác bácsi is felébredt, majd hirtelen nem tudva hol van, s mi történik, megkérdezte a férfit (Csanádot), hogy ki ő, mit keres itt, meg azt is mondta, hogy házi tejet a szomszéd házban, a 302/A-ban árulnak.
- Én vagyok az, bácsika, nem ismer meg? - kérdezte főhősünk. S bár az öreg mostanában cavintont szedett, mert feledékennyé vált, azért A jó Csanád=ÁronIzidort felismerte. - Édes fiam! - kezdte, jer ülj le ide mellém a lócára, azzal elhessentette a kandúrt. - Ott az asztalon van egy kis bor, tölts magadnak, magam fejtettem le a múlt héten, jóféle ostormonostori merlot, igyál csak. - Csanád habozott egy kicsit, mert még emlékezett az öreg lőréinek fanyar ízére, de hősiesen leküzdötte az italt. Aztán a nap azzal folytatódott, hogy a régi emlékeket kezdték feleleveníteni...
S a pamlagról mindeközben átült a lócára...

XV. fejezet: A pilóta-játék és "a" lány

Az Író által kitalált pilóta-játék, hasonlóan a többi piramis-játékhoz, a hagyományos módon terjedt. Beszervezte ismerőseit, interneten fórumozott, hogy minél több ember írjon neki most készülő regényébe. Aztán az ismerősök is továbbadták a lehetőséget az ő barátainak, es té bé. Így igen hamar kialakult egy közösség, ahol a tagok folytatták azt a regényt, amit az Írónak kellett volna, így Írónk kiírhatta magát egyhetes Seychelles-szigeteki utakra, a többiek szorgosan dolgoztak. Ám ekkor egy adamekp nevű fószer kitalálta, hogy tagdíjat kéne befizetni minden tagnak, s az összeget ő fogja kezelni… Ezt az egyént a mű kiadásáig senki sem látta, az Interpol nemzetközi kötözést adott ki ellene, az FBI honlapján pedig a tíz legveszélyesebb bűnöző közt van nyilvántartva a hiszékeny emberek becsapása miatt, mert a regényírás ugyebár ingyenes…
Az „a” lány pedig nagyon csinos volt, elragadó, bájos, helyes, huncut, vad, őrjítő stb. (több melléknév nem jut eszembe)...
Nem volt plázacica, mondjuk lehetett volna, de az Író nem "komálta" ezeket a "bevállalós", individualista, píszforevőrös műkörmös egyéniségeket... szóval nem.
"Vágod???"- szól az író egy igazán költői kérdéssel ki a nyájas olvasóhoz... "tolom" érkezik a válasz intellektuális olvasónktól, akinek nem "esett le", azaz nem vágja ill. tolja...
A lányt, akit Dorkának hívtak, mintha ott ült volna a buszon, ült és olvasott - vetődött fel egy régi elmosódott emlék a derengések homokos partjára - egymásra néztek, a levegő izzott, a szemek szúróan szegeződtek egymásra... leírhatatlan érzés játszódott le a mi Csanizodunkban.
És most jutott eszébe, hogy Dorka ott volt a boltban a záráskor...
Másnap egész nap a boltban koslatott, hogy találkozhasson vele, amikor levert egy üveg Bélízt (nem bél-íz, az kicsit durva lenne). Dorka, a logisztika humán riszórszing menedzsere (árufeltöltők közt a góré) odament hozzá, és ránézett. Csanád, ahogy meglátta a gyönyörűséges teremtményt, menten elpirult. Látta már őt máskor is, előtte, de valahogy a dobozos sör miatt nem jutott el agyába, mennyire helyes is ez a lány. A lány rámosolygott, VadkacsaNádIzidorJóÁron pedig vissza. Aztán a lány elfordult, az egyik távolban lévő polcra tekintett, majd érzéki szemeivel újra Csanádot vette célba. A lány ekkor megszólalt:
- Mivel leverte az üveget, fel kell vennem a jegyzőkönyvet.
- Vegye csak, kérem – mondta Csanád, a lányt bámulva.
- Neve?
- Áron. Jó Áron.
- Ne szórakozzon velem, uram. Én itt a dolgom végzem. Kinek van olyan hülye neve, hogy Jó Áron?
- De nekem ez az igazi nevem.
- Ááh. Mindegy, tőlem akár Masztur Bálint is lehet, a főnökséget úgysem érdeklik az ilyen pitiáner ügyek…
A jegyzőkönyv felvétele után a lány hóna alá csapta a papírokat, s leguggolt, hogy felvehesse az üveg ép darabjait. Csupán arra nem számított, hogy Áron követi példáját, így hát beverték egymás fejét a másikéba.
- Hölgyem, jól van?
- Köszönöm, jól, uram. De hadd csináljam én.
S ahogy ott guggoltak az italospolc előtt, a levert Bélíztől húsz centinyire, a két szempár összenézett, és megjelent a magárahagyott Nóra (Kandisz Nóra, a féltékeny szomszédasszony), nagy patáliát csapott, először csak félóránként hívogatta Csanádot/Áront/Izidort, vodkafonján, de aztán elkezdett kémkedni utána, Vandát meg is fenyegette, valahogy így: - Ha nem hagyod békén Csanádomat én úgy megtéplek, hogy...
Vandát el tudta ezzel tántorítani, de Dorkát más fából faragták. Szóval bepróbálkozott nála is ezzel a gyengus szöveggel, de Dorka, az okos, szép üzletasszony nem volt olyan könnyen megfélemlíthető, meg hát ugye nem hiába járt évekig küzdősportra sem. Tehát, Nóra éppen őt pocskondiázta, amikor Dorkának már elege lett a libából, s egy jól irányzott ütéssel kiütötte...
Egyszer csak megszólalt a hangosbeszélő:
- Senki ne mozduljon! Razzia!
Csazidon az Íróhoz fohászkodott, bocsánatot kért mindenért, csak most tudjon köddé válni... A zaj kezdett elviselhetetlen lenni, rendőrök sípoltak, miközben nőismerőseit sorra bilincsben vezették el... Megkönnyebbülten vette észre, hogy a rejtekhely, ahova húzódott - a szeméttároló - valóban megvédi. Senki nem gondolt rá, hogy oda is benézzen.
De nem értette az egészet....... Mit csinálhatott Dorka? Nem hitte hogy egyetlen balegyenes miatt vitték el a lányt, másnak is kell lenni, valami borzasztó, sötét ügynek, amiről ő nem tud. Közben a kukák erjedő tartalmának a szaga kezdett egyre gyomorforgatóbbá válni, meg a rendőrök is elmentek, így Csanizod előmerészkedett. Nagyon mérges volt. Adélon kívül Dorka volt a közelmúltban az egyetlen csinos nő, akik szóba állt vele. Adél aztán agysérült lett és el is hagyta őt, Dorkát meg csak úgy ukk-mukk-fukk elviszik a rendőrök. De nem ! Ezt a lányt nem hagyja kilépni az életéből! Rohanvást távozott, egyenesen a kerületi rendőrkapitányság felé.....
Ott aztán megtudta a szörnyű titkot, Dorkát garázdaság, verekedés, orgazdaság, prostitúció és lejárt szavatosságú spenót forgalmazása miatt többen perelték. De a szerelem, az szerelem, Csanád, Áron, Izidor tehát egyszemélyben kicsengette a busás összeget. Pontosan 534.621Ft volt az ára, hogy Dorka újra rácsokon kívül lehessen, de ő nem sajnálta rá a pénzt. Egyébként már kész szöktetési tervet is kidolgozott, arra az esetre, ha nem állapítottak volna meg óvadékot Dorka személyével kapcsolatban. A rendőr a pultnál meg olyan idióta módon hadovált, alig akarta megérteni, mert olyanokat mondott, hogy letartóztatást foganatosítottunk ellene meg hasonlók...
De szerencsére nem sokáig kellett ismerkednie a rendőr-szlenggel. Gyorsan le is léptek Dorkával, arra azonban nem gondoltak, hogy Simon közben kiváltja Nórát. Ebből lett aztán egy kis kalamajka...
Csazidon/Csanizod megelégelte a dolgot. Sürgősséggel elintézett egy távoltartási végzést Nóra ellen, és befizetett egy kétszemélyes világkörüli útra Dorkával. De ajjaj! Dorka folyamatban lévő perei miatt nem hagyhatta el az országot, úgyhogy gyorsan becserélte az álomutat utazási csekkekre, és nemsokára a vonaton ültek. Dorka hálásan Csazidon/Csanizod vállára hajtotta a fejét, és végre megkérdezte:
- Hova megyünk, édesem?
- A szülőfalumba, szívem. Náci bácsi már vár az ostormonostori állomáson.
De félúton az ostormonostori állomás felé a vasgyűjtők arra vetemedtek, hogy felszedték a síneket, ezért a vonat kisiklott, szerencsére senki nem sérült meg. Viszont ott álltak félúton, s máv se küldött vonatpótló buszokat, mit volt mit tenni, elindultak gyalogosan. De Dorka cipőjét nem gyaloglásra találták ki, fel is törte lábikóját kegyetlenül, főhősünk ekkor nyakába vette a lányt is (a kofferek mellett) és caplatott tovább, útjuk hullámzó sárga repcemezőkön vezetett keresztül. Csanád annyira elmerült a gyönyörködésben, hogy szinte már nem is érezte Dorka és a kofferok súlyát. Talán egy kicsit el is feledkezett róluk. Mentek, mendegéltek, de az ostormonostori templom gyermekkorból rémlő ferdeségű tornya a villámcsapott kereszttel csak nem akart feltűnni a horizonton. Az út mellett olajos kezű traktoroslányok és -fiúk pihentek. Áron az utóbbi években teljesen elvesztette a kapcsolatot szülőföldjével, urbánus lett, és nem tudta, hogyan szólítsa a TSZ-alkalmazottakat. Aztán eszébejutott valami rég elfeledett iskolai tanulmányaiból. Nem is habozott tovább:
- Hé paraszt, melyik út vezet Ostormonostorra?
A főiskolát és egyetemet végzett traktoristák erre olyan nagyon megharagudtak, hogy azonnal bepattantak T25ös járműveikbe, s meg sem álltak az ombudsmann irodájáig, hogy feljelentést tegyenek CsanádIzidorÁron diszkriminatív megjegyzése ellen, ő meg csak nézett bambán, s jól teleszívta tüdejét a vidék friss porával és a traktorok füstjével. Azzal tovább indultak...

Lassan, melegen lement a nap,
nem repültek a madarak,
leszálltak a fák ágaira,
Vetkőzni kezdett a kis Dorka...

Ez a kis gagyi versecske jutott eszébe írónknak, aki elmosolygott... tudta mi következik miközben egy sanda és sokat sejtő pillantást vetett az 1983-as Playboy falinaptárára...
De sajnos a romantika még soká váratott magára, mert az egész területet beborították az amerikai gyapjaspille utálatos kis hernyócskái. Ráadásul Dorka még undorodott is tőlük, szóval hősünk semmi jóra nem számíthatott. A hernyók miatt Dorka gyorsan magára kapkodta ruháit, mit sem törődve CsanádÁronIzidor megrökönyödött képével. S azt sipította egymás után: Vigyél innen, fúj, pfuj, vaá, utálom a hernyókat, segíts már. De CsanádIzidorÁronunk szinte felállni is képtelen volt, annyira lelombozódott, végül mit tehetett mást, lepöckölte a hernyókat Dorkáról és vitte tovább a nehéz kofferekkel együtt, amelyekben biztosan egy 10 kötetes lexikon lehetett, mert majd megszakadt alattuk....