An adamekp production

No nézzünk Csazidon után egy kissé....
Csazidonnak mostmár tényleg elege volt. Ostorosmonostoron, sőt a közeli városban, Kaszanyűgbükkönyben sem volt uszoda, így nem volt valami jó úszó. Néha ugyan a közeli kacsaúsztatóban próbálkozott, de az erőszakos gácsérok - valami beteges féltékenységtől űzve - minduntalan agyoncsipkedték. Így aztán elég felhős tekintettel sodródott az árral. Azt már nem is merem mondani hogy viszketett a háta.... pedig nem is álmából ébredt.
- Óh, persze! - jutott eszébe. A mostani viszketést nem az ébredés, hanem a közeli Gácséraszaló, Bögölyszaporító és Léhűtő gyár ideeresztett szennyvize okozza.
De Csazidon életének megmentéséért vissza kell térnünk Dorkához... Dorkán e pillanatban a bűntudat hullámai futottak keresztül. A kisujját nyújtotta a csaposnak:
- Kibékülünk? - hangzott az emelkedett hangnemű kérdés.
- He?? - és az értetlenkedő kérdésre kérdés felelet.
Nem érek erre rá, gondolta Dorka, meg kell menteni Csazidont.
- Hívja az ostormonostori speciális mentőket! Most!
- Peti bá-ékra gondol?
- Igen, a Sághy Petire. Azonnal hívja ki a duzzasztóhoz. Egy szegény férfiú élete van most a maga kezében. – hadarta el Dorka, majd szélsebesen elviharzott. Futott CsodaZin felé, a tajtékzó hullámokhoz, ahol a duzzasztógát lefolyódugójának kihúzása miatt örvénylett a környékbeli szennyvíz, a garéi dioxin és a csernobili azbesztdarabkák.
A speciális mentők, a katonaság külön erre a célra kifejlesztett helikopterei, a Szerbiából idevezérelt KFOR alakulatok és az amerikai Air Force One mind későn érkeztek a helyszínre… Csodazin ugyanis a csodával határos módon, ám határátlépés nélkül megúszta a dolgot, meg a vizet is. Az Író kegyes volt hozzá, és azt írta bele a műbe, hogy a lefolyó közönséges kádbeli társai méretével büszkélkedhetett, így azon Csanád csupán valami dzsinn-ként tűnhetett volna el. Ám mindeközben megérkezett Dorka, a bűbájos baljós bige…
- Te gyilkos, miért tetted ezt velem - ordította CsanádÁronIzidor, szóval a főhős, aki ott kuksolt a gát egy kőkorlátján. mellette a ruhái száradtak egy mogyoróbokron. Mindene elázott, de most mérgesen támadt a lányra, semmi más nem érdekelte. A speciális mentők eközben értesítették a köztelevízió munkatársait és a MTI-t is, minek következtében a sajtó megszállta a területet. A pösze és beszédhibás, raccsoló, illetve rossz hanglejtéssel beszélő, de általában szép küllemű riporterek és riporternők elözönlötték a területet. Éhes piócaként csaptak le a vadonatúj sztorira, az év szenzációjára. De sajnos az előzetes szerződés értelmében, amit Írónk Dorkával kötött meg, csak mi lehetünk a történet hiteles leközlői.
A médiaszereplők ott futkostak, esetleg helikopterrel repültek, meg közvetítőkocsival száguldoztak, de minden hiába, hajukat téphették, a jog akkor is a MIÉNK...
CsodaZin (aki köszönte szépen az Írónak új nevét) szeretett volna négyszemközt maradni Dorkával, hogy kikaparhassa a szemét (vagy - még jobb - a gyereket, akiről nem tudta, hogy nincs), de a tömegben ez lehetetlen volt. Jószándékú ápolók rohanták meg, mindenféle pokrócba csavarták, és méregették a vérnyomását. Közben a riporterek is rávetették magukat, reménykedve, hogy kis morzsák azért lehullanak a sztoriból. Nem a teljes történetre koncentráltak, hiszen azt nem lehetett. Ellenben előrángattak mindent, amiből bulvárhírt lehet csinálni, és a következő kérdések záporoztak:
- Igaz, hogy Ön nemzetközi szélhámos, akinek már számtalan neve volt?
- Igaz, hogy Ön egy klón, és több hasonmása van a világban és egyes irodalmi művekben?
- Igaz, hogy első feleségét eltette láb alól?
- Igaz, hogy második feleségét elüldözte?
- Igaz, hogy bigámiára készül Dorkával?
- Igaz, hogy Ön kizárólag hármasikrek gyártására képes?
- Igaz, hogy aljasul eldobta magától gyermekeit?
- Igaz, hogy egyik gyermekének különleges képességei vannak?
De CsodaZin nem törődött senkivel. Pokrócba csavarva, sántikálva elindult a tömegben, és Bruce Willisként ritmikusan óbégatott: - Dorka! Dorka!
Dorka mellette termett, és egy jól irányzott balegyenessel (ez nagyon ment neki) leterítette az összes riportert egy csapásra.
- Köszönöm - lehelte CsodaZin. - Édesem, csak terhes ne lennél...
- Nem vagyok - vigyorgott Dorka, majd megragadta a mentőhelikopterből lebocsátott kötélhágcsót, derékon kapta CsodaZint, és elrepültek a láthatáron kacsingató szivárvány felé...
Sajnos a helikopter mentőkötelének kicserélésre már 20 éve nem volt pénz, ezért a kötél néhány kilométeres romantikus repülés után elszakadt és hőseink kevésbé romantikus zuhanórepülésbe váltottak. A múlt keserű tapasztalataiból tanulva azonban Csodás Zidane soha nem indult el otthonról ejtőernyő nélkül, amit szorosan a testére kötözve, közvetlenül az inge alatt viselt. Így aztán egy erőteljes rántással, inge utolsó, még kitartó darabjaitól is megszabadulva ZiZou kinyitotta az ernyőt, aminek következtében zuhanásuk méltóságteljes lebegéssé alakult. Mintegy 2,5 órás sodródás után (sajnos hősünk kezelni már nem tudta az életüket megmentő ernyőt) landoltak a puszta közepén.
Dorka le nem vette a szemét Zizouról a repülés alatt. Ennek oka a szerelmes rajongás mellett, talán az is lehetett, hogy a mentőkötélen való függés közben megrándult Dorka nyaka, így kizárólag egy irányba tudott nézni.
- Hol vagyunk?- kérdezte panaszosan Dorka.
Csazizou körülnézett. Tűző napon álltak a semmi közepén ötven fokban, nem volt egy tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben, csak tikkadt szöcskenyájakat látott legelészni szerteszéjjel, amiktől kissé meg is ijedt.
- Valami fura helyen lehetünk. Nézd, ott a távolban mintha egy fickót látnék ácsorogni. Nem értem mit bámészkodik ebben a melegben. De talán tudja hol találunk taxit. – s ezzel maga után húzva a kissé ellenkező Dorkát, a magas, széles vállú, fiatal férfi felé vette az irányt.
Még oda sem értek, a magas, szélesvállú fiatalember máris széles mosollyal üdvözölte őket, és fényképes autogramot kért soknevű hősünktől és egynevű kísérőjétől. Csanád és Dorka beugrottak az út szélén álló fényképautomatába, és készíttettek egy sorozatot, bár nem nagyon értették, hogy mivel vívtak ki ilyen népszerűséget. De a magas szélesvállú fiatalember megmagyarázta a dolgot: előkapta a Holnapi Nap című bulvárlapot, amelynek címlapján az elázott Csanád mosolygott Naomi Campbell oldalán, Dorka pedig egy másik fényképen duzzogott lepedője mosása közben. "DORKA NEM FELEJT", illetve "CSANÁD ÚJ ÉLETET KEZD", harsogták az öles képfeliratok. A fiatalember egy egészen friss, még nyomdaszagot árasztó könyvet is mutatott nekik, a címe: Szeress Ostormonostoron!, a szerzője valami skizofrén figura lehetett a fülszöveg mellett közölt kép(ek) tanúsága szerint.
Hősünk (akinek annyi neve volt, hogy már szinte nem is volt neve) elhatározásra jutott. Gyorsan fogott egy taxit (na jó, csak szekeret, de regényalak legyen, aki taxit tud fogni a pusztában), felpakolta rá a ferde nyakú Dorkát, és a fővárosba hajtatott, az egyik tévécsatornához. Ott félretolta az akadékoskodó portást, és "Utat, utat! Csanád vagyok, és exkluzív interjút fogok adni Sobri Sándornak! Mindent tisztázni fogok!"
Annak ellenére, hogy hősünk „tisztázása” bizonyára érdekes dolgokat és még napvilágra nem került elemeket tartalmaz, most tegyünk egy kis kitérőt, hiszen nem beszéltünk a mi főhősünk külsejéről...
Hogy is néz ki valójában ez a Don Csazi??? Le kell rántania az írónak a leplet, itt az ideje hatvan oldalnyi várakozás és „tűkön ülés” után, mert már nagyon szúrhatja ez a hegyes tű a nyájas olvasó, mint például Lóna Imi hátsó fertályát...
Kezdjük a termeténél... Csanizod magas és szélesvállú... mondhatni egy koloniál szekrény élő mása... barna szem, de a kontaktlencséje lila, így olyan rózsaszín szempár ékesíti a krumpli orr feletti részt.
Haja barnásszőke avagy szőkésbarna, kinek mi... homloka magas és ráncos, pedig még nem lépte át a „negyvenes” álomhatárt.
Szájanak érdekes geometriát rajzolt az anyatermészet, mert Don Csazi beszéd közben kicsit balra beszél, aminek különös hangja is köszönhető.
De ez csak egy általános képet mutat a mi Csanádunkról... az író esetleg majd később többet is elárul, eme fura szerzetről...