An adamekp production

- Az Új Fejlemények segítségével két számmal csökkent a ruhaméretem, és nincs szükségem többé serkentőszerekre! Erős hasfalra és vonzó megjelenésre tettem szert - nyilatkozta Csanád elégedetten. - Kíváncsian várom a megújult Író következő fejlesztéseit, amelyek bizonyára megelégedésemre szolgálnak majd.

- Megelégedésére szolgálna az is, kedves Csanád, ha újra szerepeltetném a történetben három, már felcseperedett fiát? Önálló keresettel, lakással rendelkeznek, Önnek csupán kellemes találkozásokra kellene szorítkoznia...

- Ez esetben nincs kifogásom - mondta Csanád, és kölcsönös megbecsüléssel, békességben búcsúztak el.

Csanád elégedetten dörzsölgette az állát. A helyzet mostanában sokat javult – gondolta – érdemes lenne ennek a Sobrinak megköszönni, csak ne lenne akkora arc, már így is alig fér rá a képernyőre.

- Először is ruhát veszek magamnak. Több hete lótok-futok a világban ebben az öltözékben, hozzám képest Bruce Willis a Die Hard-ban jól szituált úr, pedig még cipője sincs. Igaz nekem sincs – nézett mezítlábaira Csanád.

- Fiacskám, irány a belváros! – adta ki a parancsot jókedvűen Csanád. Jókedvét még az sem lohasztotta le, hogy a lépcsőházban összefutott egykori anyósával, Klárika anyjával, Héjja Juliannával, aki kezét a szívére szorítva, tátott szájjal bámult Csanádra.

- Csókolom anyuka – kurjantotta Csanád, s karjában tartva a kétszemű Sztanyiszlavot könnyedén leszaladt a lépcsőn.

Csöngött a telefon. Csanád kicsit félve vette fel, még nem felejtette el, hogy az Író nem mindig volt ilyen előzékeny vele. Vagyis újabb váratlan és kellemetlen fordulattól tartott.

- Szia Papa! - szólalt meg egy A-dúr akkord (A-Cisz-E) a telefonban. Az egyik hármasiker-tercett ugyanis telefonkonferenciát létesített, hogy mind egyszerre tudjanak beszélni rég nem látott papájukkal. - Vigyél el minket a Vidámparkba!

Csanád előtt elsötétült a világ...

- Szervusztok, fiaim - mélyítette el a hangját Csanád. - Ne haragudjatok, de sürgős vásárolni valóm van. A Vidám Parkból egyébként is kinőttetek már, úgyhogy javaslom a Bújjel éttermet a Mármostligetben. Kíváncsi vagyok az előmeneteletekre, úgyhogy hozzátok el az összes bizonyítványt, diplomát és kereseti igazolást. Tudom, hogy hallottatok a szerencsémről, nem véletlenül kerültetek elő hirtelen. De figyelmeztetlek: most már nem vagyok akárki, és a rokonaimmal való érintkezés feltételeit is én szabom meg. Tehát elvárom, hogy valamit letegyetek az asztalra. Viszlát délután!

Tű-tű-tű-tű.. hangzott a telefonban... letették a kagylót.

Csanád nem bánta, elég neki ez az egyetlen gyerek is, szépem sétáltak kéz a kézben, a madarak csicseregtek, rügyeztek a fák, a kék égen egy csillogó-villogó MALÉV gép szállt el, amikor egy kedves, barátságos hajléktalan odament hozzájuk és Csanád kezébe nyomott egy kis aprót:

- Köszönöm... - hajolt meg mélyen Csanád...

- Igazán nincs mit - válaszolta a hajléktalan, miközben a kis Sztanyi cukormentes nyalókával, aminek eperízű rágó van a közepén, bájosan integetett a mi csupaszív főhősünkre...

Csanádunkat elöntötte a boldogság, végre egy szép nap és még a háta sem viszket: Ejha? Mi történt az Íróval? Talált magának egy nőt?... Vagy egy pasit, kinek mi...

Eközben egy fülig érő egy millió dolláros mosoly jelent meg elégedett Dove dermoprotektoros krémmel kent sima arcán... egy kellemeset sóhajtott és úgy érezte ez maga a Kánaán...

- Vajon meddig fog tartani ez a nevetséges idilli hangulat az én kedvenc íróimnál??? – de mit érdekelte ez őt, elkiáltotta magát: - Carpe Diem!

S azzal fütyörészve tovább sétált cuki kisfiával, aki most kapott egy Mecsboxot egy idegen nercbundás nyugdíjastól, aki amúgy egy panelban élt 30ezres nyugdíjából, de mit érdekel ez bárkit is, hiszen minden olyan szép, rózsás, minden tökéletes...

Hmmmmmmmmm.... élvezkedett Csanád, amikor megcsapta az friss letépett orgona illata, amit ugyanaz a nyugdíjas árult egy sarokkal arrébb...

S ekkor váratlan meglepetés érte...

Letámadta ugyanis egy riporter a királyi tévétől:

- Üdvözlöm, kedves Csanád! Ön részt vett nyereményjátékunkon, ahol már egy esemessel nyerhet akár ötszáz forintot! Tehát, hogy nyereményét átvehesse, csak egy kérdésre kell válaszolnia.

- Nem, kérem, én semmiféle játékon nem vettem részt, hagyjon békén.

- Tudom, uram, csak tudja ez a titkos, előre megbeszélt jel a titkosszolgálatoknál az ügynökök azonosítására. Adamek Pollack vagyok, hatósági nyomozó. Persze ez csak az álnevem – mondta az egyik, még a regénybe beragadt író, hogy így szabadulhasson a regényből, ám nem a regénytől, majd bemutatta társát, Levelibékát...

És a következő író máris nevetett, mert nagyon szeret máshogy értelmezni dolgokat, s szereti a nyelvi humort és a szövegek kifordítását, de azért tovább írta a történetet. És ő mármint ezen író nem is volt ott a színházban, mert a testvére úgy lefoglalta a számítógépet, hogy mindenről csak késve értesült, de azért próbálta menteni a menthetőt, szóval a sikeres Író-Olvasó-Főhős találkozó után minden békésen, megszokott módon folyt tovább, a Szereplők megvívták mindennapi harcaikat, az Írók megalkották a Szereplők mindennapi harcaikhoz szükséges harctereket és háttértörténeteket. CSanádÁronIzidor és fia Sztanyiszlav ebben a jólétben dúskálva nem igazán érezte jól magát, s felhívták az Írókat, hogy valami izgalmat vigyenek a történetbe vagy egy kis drámát, tragédiát, szenzációt, végülis nekik mindegy, csak történjen valami...

- Nos, uram - tolakodott, azaz "történt" vissza az Író jóvoltából Csanád életébe a hatósági nyomozó -, kötelességem figyelmeztetni, hogy ne menjen - ismétlem: NE menjen a Bújjel étterembe! Fiai aljasul csapdába akarják csalni, kiforgatni vagyonából és főszerepéből. Ne bízzon bennük, az utóbbi éveket különleges kiképzésen töltötték!

Csanád rémülten kapaszkodott Sztanyi pöttöm kezébe. Mit csináljon, mit is tegyen?!

Elterelő hadműveletként a Vidámparkba (sic!) rohant kisfiával, és elbújt a Szellemvasút alagútjában.

A szellemvasútban lapulva azután ráébredt, hogy nincs mitől félnie: hiszen ő is részt vett különleges kommandós-kiképzésen. Feltolultak benne a régi emlékek: a kifektetett vidámparki rendészek, a céllövöldés, és a régi kódneve: Mester.

Tudta, hogy a fiai nem győzhetik le… még egyesült erővel sem. Ezért aztán előbújt rejtekhelyéből, a kis Sztanyikát biztonságba helyezte Apolka néninél (aki közben valamikor a Nagy Idill alatt kibékült Mari nénivel, és azóta lényegesen pozitívabban szemlélte a világot), és egyenesen a Bújjel étterem felé vette az irányt. Azt hitte, hogy mindenre felkészült, de ami ott fogadta, arra nem számított és nem is számíthatott: Három fia fekete hajszálcsíkos öltönyben ült egy asztal körül, az asztalfőn pedig egy ismeretlen, vékony bajszú, lenyalt hajú, elegáns, öltönyös férfi ült. A férfi felé intett, és rekedt hangon megszólalt: - Foglaljon helyet, Don Csé…