Ekkor Csanádáron sorsa szerencsés fordulatot vett. Vanda fölött sztentori hang dördült:
- Aha! Szóval itt vagy!
Hatalmas kéz bukkant elő a semmiből, amely úgy emelte fel a testes hölgyet, mintha tollpihe lenne.
Csanádáron megmentője joggingot viselő fekete óriás volt. A hatalmas férfi vállára vetette Vandát, és még arra is volt ideje, hogy kezet nyújtson.
- Elnézést az inzultusért, uram, Bo vagyok, Vanda pszichiátere, egyben személyi edzője. Egy éve próbálom kigyógyítani nimfomániájából, vagy legalább lefogyasztani. Sajnos mindig elszökik, és rendre itt találom a hűtőpultnál. Ígérem, többé nem fog előfordulni, most betelt a pohár: zárt intézetbe viszem.
Csanádáron megkönnyebbülten kapta fel az első keze ügyébe eső sörösüveget, és hanyatt-homlok menekült a boltból.
Amikor is eszébe jutott, hogy nem hozott tejet, márpedig Mari néni darabokra szedi őt, ha nem hoz ultrapasztőrözött, zsírszegény Pírmalat dobozos tejet...
Úgyhogy visszarohant, de zárva volt az ajtó...
- Hogy az a rozsdás rézfánfütyülőjét - rikkantotta el magát Csanád/Áron...
Főhősünk érezte, hogy ez megint nem az ő napja... lekuporodott a földre, lótusz ülésbe ült, amitől ismét kialakult a sérve és elkezdte nyomogatni a hangyákat... gyerekkorában is mindig nyomogatta őket.
Vannak, akik origamiznak, színjátszó körbe járnak és Rocky Horror Picture Show-t adják elő, vagy például olyanok, akik verekednek, homokoznak stb.
De a mi drága, sokrétű és furcsa fazonunk nem... ő csak irtotta az ízeltlábúakat.
- 1...2...3...568...3951... - így számolgatta az elnyomott szorgos hangyákat, amíg el nem aludt.
Reggel kókadt fejjel egy kis faházikóban ébredt, megkötözve: - Álmodom? - kérdezte magától...
A házikó sarkában vén, szakállas törpe ücsörgött.
- Üdvözöllek! - mondta. - Én vagyok a Mesecsavarók Büntetésének Végrehajtója. Azokat a regényalakokat, akik rosszul viselkednek, mindig én viszem el. Örülök, hogy felébredtél, nemsokára következik a tárgyalás. A vád: többrendbeli elhagyás, frigybojkottálás, a regényalak-utánpótlás meghiúsítása, szökési kísérletek a történetből, illetéktelen névhasználat. Az Elfelejtett és Cserbenhagyott Regényalakok Bírósága hamarosan összeül.
Csanád-Izidor-Áron felháborodva vágott vissza:
- Igen? És ezért engem vonnak perbe?! Mi van az Íróval?
- Mi lenne? Nézz körül - vont vállat a törpe.
És hősünk rémülten vette észre, hogy a másik sarokban az Író fekszik megkötözve.
Nem mondhatni, hogy Csanádstb rajongott volna az Íróért. Sokszor elképzelte a találkozást, meg is álmodta, mint tudjuk, Csanádstb elég merészen tudott álmodni, és ezek a képzeletbeli találkozások mindig úgy végződtek, hogy a megfélemlített Író hőse hátát vakargatta. Most mégis megszánta, ahogyan magatehetetlenül feküdt, mint egy zsák hüvelyes, amit Hamupipőke még nem válogatott szét. Ráadásul a szája is ki volt peckelve.
Csanád megszólította:
- Hát te hogy kerültél ide? Azt hittem, az íróknak nagyobb hatalmuk van.
- Iaa á ao, eeee a oaa, u ée, ie iuo a eeő. - válaszolta az Író, miközben nyála a padlóra csorgott.
Csanád elsápadt:
- Ezért????
De a szakállas törpe pancser módon egy rossz minőségű szájpecket használt (made in mindenki döntse el honnan), azt pedig hőn szeretett Írónk simán összetörte, anélkül, hogy bármiféle szájnyálkahártya-sérülést okozott volna magának. Persze mindezt suttyomban követte el, míg az öreg elfoglaltan diskurált Csanádáronnal. Most már csak azt kéne elintéznem, hogy a kezemről a kötelet valahogy leszedjem - gondolta az író, s megpróbálta svájci bicskáját a zsebéből előszedni (persze kezek nélkül ez kissé nehezebben ment), végül valahogy csak kiesett a kés, de hogy nyissa ki? Arra gondolt, hogy UriGeller módszerével a pszichokinézissel talán sikereket érhet el, ígyhát erősen koncentrálni kezdett...
Tudta, hogy kell kanalakat hajlítani (három ujj + 1 csipetnyi erő), így hát megpróbált valami hasonlót agymunkájával, mint valami dzsedi lovag. Sikerült is neki – meghajlítani a solingeni acélból készült bicskát, szimpla agyhullámokkal. De kinyitni nem tudta továbbra sem, csupán feje kezdett el bevörösödni. Ekkor valami furcsa megérzés következtében a törpe meglátta szeme sarkából Írónkat, s azt gondolta, hogy épp nagydolga van [mármint az Írónak], azért erőlködik ennyire. Az író gyorsan újra zsebébe csúsztatta bicskáját, s követte a törpét az illemhely felé. Miközben arra vették az irányt, átfutott az agyán, hogy Csanádnak szörnyű vége lesz, ha ő innen élve kikerül, úgy leírja, illetve kiírja a regényből, mint a huzat. Csak nézhet majd nagyokat, s egyáltalán miért nem ütötte le ezt a törpét? És ki volt az aki kitalálta a törpét, ő nem emlékezett semmiféle törpére, akit beírt volna a regényébe. Ja, hogy az egy másik énje volt, azért jó lett volna vele/velük egyeztetni, talán egy harmadik énje megoldja ezt a kényes szituációt. És még mindig az illemhely felé tartottak, az ócska B-kategóriás filmekben ilyenkor szokott megszökni a főhős, na oda csak nem jön utánam az öreg - gondolta. S valóban, a törpe kinyitotta az ajtót, s várta, hogy az író bemenjen, majd bezárta azt, s kinn várt rá. Csöpögő csap, csorba fajansz és egy vaskád, meg egy ablak. Ez a menekülés egyetlen lehetősége, s kimászott volna, de a törpe sem volt teljesen magánál, hiszen Írónkat megkötözött kézzel zárta be a kedélyesen mocskos slóziba. Így hát természetesen se megkönnyebbülésről, se szökésről szó sem lehetett. Mire visszamentek, Csanádáron telepatikus úton kapcsolatba került Mekgájverrel, és útmutatásai alapján három faszilánkból és két körme alá ragadt összenyomott hangyából félelmetes kötélnyüvő eszközt alkotott. Tehát Csanádáron már szabad volt, bár természetesen igyekezett ezt eltitkolni, ugyanis még nem döntötte el magában hogy kiszabadítja-e Írónkat vagy sem.
Úgy gondolta, hogy a helyzet igen jó alku-alapot szolgáltathat. Ha nem szabadítja ki az Írót, kielégíti forrongó bosszúvágyát, és megszabadulhat a további szenvedésektől. Viszont ha kiszabadítja, akkor azt csak némi ellenszolgáltatás fejében fogja tenni. Lelki szemei előtt már látta, hogy az Író szépen átírja őt a Bahamákra, vagy valamelyik más meleg tengerpartra; ír neki egy luxusvillát, egy sportkocsit, egy svájci bankszámlát, egy kisebb háremnyi bikinis szépségkirálynőt, egy banánültetvényt, egy lóversenypályát, egy óceánjáró hajót, egy saját mozit, egy...
Drága CsanádIzidorÁronunk épp itt tartott az álmodozásban, amikor hirtelen térdre esett. Próbálta mozdítani a lábát, de képtelen volt rá. Az történt ugyanis, hogy az Író - bár a kezét nem tudta kiszabadítani - ujjával a poros padlóra írta nagy nehezen: "Áron nem tud járni."
- Ez meg mi? - hápogott Csanádáron. - Hogy tehetted?
- Csend legyen, hálátlan - mondta az Író, hiszen a pecek már nem volt a szájában, úgyhogy beszélni azért tudott.
Csanádáron megpróbált megszólalni, de nem jött ki hang a száján. Az Író csodálkozva nézte egy pillanatig, aztán elvigyorodott.
- Hogy is gondolhattam mást... hiszen ez az én történetem, elég, ha megszólalok. - Úgyhogy a következőt "diktálta":
- Az Író egyszer csak újra írógépe előtt találta magát, előtte egy bögre gőzölgő kávé... Működik! Működik! - ujjongott, és nagyot kortyolt a kávéjából. Aztán gondolkodni kezdett: mi legyen a renitens főhőssel? Áááá, nem sürgős, legyintett, és egy pizzát is rendelt. Csanádáron még ráér.
