An adamekp production

XVI. fejezet: Sztanyika kalandjai

 

Csodagyerek volt, már rég kiolvasta az összes hozzáférhető könyvet, melyet otthon csak megszerezhetett, volt ebben klasszikus, ponyva, próza és mondák, regék, népköltészet és mesék, a sci-fit nem annyira szerette, a tudományosan megalapozott valóságos fejtegetéseket annál inkább. Határozott véleménye volt a világról, a politikáról és az oktatásról, meg mindenről, amivel csak találkozott, bár még csak három éves múlt, folyékonyan beszélt anyanyelvén kívül három másik nyelven, zenélni is tudott, kedvenc hangszere a doromb volt, persze homokozni is szeretett, meg számháborúzni, meg társasozni. Elmélyülten tanulmányozta a génmanipulációt a növénytermesztésben és kész ötlete volt egyes gyógyíthatatlannak tartott betegségek megoldására. Továbbá, következetesen megtagadta a húsvéti nyúl létezését, és nem volt hajlandó elaludni esténként addig, míg nem nézte át Einstein relativitáselméletét, ez volt a rendszeres programja ugyanis fogmosás után. Mígnem egyik este apja így szólt hozzá:

- Mi a teendő, ha a multiplikátoros telebabrátorban nem zigál a gagyugó és nem óborol a huppancs? - tette fel a kérdést Csanád, hogy elbizonytalanítsa a gyereket. De sajnos Sztanyika ezt is megválaszolta, csak olyan bonyolult volt a válasz, hogy az Író nem tudta megjegyezni.

Csanád ekkor elvitte egy gyermekpszichológushoz, aki azt mondta:

- Hogy a csudába tudsz ilyeneket kitalálni?

Így hát Sztanyika egyszercsak elment a Csodák Palotájába, hogy megtekinthesse a huszonnégy órás fizikai kísérletsorozatot. Mondanunk sem kell, hogy egyedül ment el, elvégre kiismerte már magát a városban, sőt minden utcanevet fel tudott sorolni, hogy melyik hol van, de néha azért hibázott is… Amikor meglátták a kísérletsorozat szervezői, rögtön lecsaptak rá, mert nem működött az atomreaktoruk, Sztanyi meg elég kicsi volt ahhoz, hogy bemásszon és megjavítsa, úgyis kívülről vágja a tervrajzokat. Csakhogy, mivel magyar kivitelezés volt külföldi tervek alapján, az alkatrészek össze-vissza voltak berakva, így a kis Sztanyi kimászott, s úgy leteremtette a nagy, okos felnőtteket, hogy csak lesett, aki arra járt. Mondta nekik, illetve kérdezte tőlük, hogy ki volt az a dilettáns, aki összeállította a szerkezetet, mert az így még szántóföldi munkára se lenne alkalmas, nemhogy atomreaktornak. Dúlt-fúlt, ógott-mógott, dünnyügött és hümmögött, majd megnevezte azokat az eszközöket, alkatrészeket és szerszámokat, melyekre szüksége lenne. Amikor a nagyokosok a pampers pelushoz értek, csak néztek bambán, mert nem értették. Erre a kölök megszólalt, - jó, jó, nekem kell, én sem vagyok tökéletes, néha becsúszik egy-két baleset, de nem lenne túl jó, ha odabenn folyadék érné a szerkezetet, mert akkor önök is jól tudják, hogy olyan dolgok történnének, melyek irreverzibilis károkat okoznának, amit ugye senki sem szeretne. - Sztanyika tehát bepelenkázta magát és bemászott a kért eszközökkel és fúrt, faragott, csavarozott és szétszerelt, összeszerelt, leszerelt meg hasonlók, amikor egy kis csavar véletlenül elgurult és Sztanyi hiába kapott utána. A nagyobbik baj az volt, hogy nem is látta hova esett, pedig mint ahogy már mondtuk, irreverzibilis folyamatok indulhatnak el (tudjátok, kritikus tömeg, láncreakció stb... big bumm).

Már éppen kezdte nagyon cefetül érezni magát, amikor rájött hogy nála van a mindenfémmágnes be is kapcsolta, csakhogy a mágnes magához vonzotta az atomreaktort. Jobban mondva a reaktor vonzotta magához a mágnest, így szerencsétlen kis Sztanyikánk elkezdett lógni a reaktor belső falának tetején, az elgurult csavarral a kezében (merthogy azt leszedte azóta a mágnesről). Azonban a mágnes, ahogy megváltoztatta a helyét (ahogy felrepült), elektromos áramot indukált a kábelekben, ami a kritikus szint közelébe vitte a reakció aktiválási energiáját...

Hirtelen éles fény öntöttel el Budapestet, és egy érdekes furcsa alakú felhő emelkedett a város fölé. Csanád értetlenül nézte. Már megint valami hülye reklám, - gondolta - egyesek nagyon ráérnek.

Eszébe jutott, hogy ebédidő van. - Felhívom Sztanyit, hátha éhes. - vette elő a mobilját Csanád.

Na azért ne robbantgassunk, mert ez nem lesz népszerű... és akkor nincs pénz és ha nincs pénz nincs babkonzerv... vezette le a két ismeretlenes egyenletet az Írónk végül erre a briliáns végeredményre jutott... ráadásul nem tudja eladni a megfilmesítési jogokat Etyekvúdnak... akkor mi lesz??? No nem, ez nem mehet így tovább (túl szifi...:)

És ekkor avagy akkor, mintegy deus ex machina vagy mi a szösz Sztanyi, aki már porig égett hirtelen feltalált valami "izé" kütyüt, mint a Dexter abban a kretén rajzfilmben...

Lényeg ami lényeg:

-nincs veszély, nincs robbanás, nuku nukleáris vihar, stb.

-nincs Sztanyi

-->kimúlt (és nem jön vissza... és nem én öltem meg... hanem ti... szólt saját magához az Író) 

Csanád nagyon el volt keseredve... most nem kell többet arra a pénzszivattyúra költenie...