VIII. fejezet: Csanád sétája és az ’UGORJUNK LE MIND’-reklámkampány
Séta közben Csanád azon tűnődött mihez kezdjen az életével. Kicsit rosszul alakultak a dolgok mostanában, de azért annyira nem rossz a helyzet, hogy öngyilkosságot kövessen el. (Az UGORJUNK LE MIND megfejtés ugyanis világosan erre utal Freud is csettintene egyet ha hallaná.) Fel a fejjel Csanád- biztatja magát! A könyvnek még a felénél sem tartunk!! Vannak még barátaid! Ott van Adél, akit megcsodáltál a vidámparkban és azóta is bujkálsz előle, Ádi – aki mint kiderült mégse az egyetlen rokon – a ballonkabátos (akinek a nevét már elfelejtette az Író), igaz ez utóbbi meg akart néha ölni, de apróságok nem számítanak.
- Always look on the bright side of life! – lehelte egy hang Csanád fülébe. Izidor megfordult és legnagyobb megdöbbenésére meglátott egy vigyorgó hamburgernek öltözött rejtélyes idegent.
- Maga meg ki? - kérdezte meglepődve
- Hát már nem is emlékszel rám, egyetlen Csanádkám! (Hehehe! – kuncogott magában a név kiejtése miatt…)
Csanád ráismert régi barátjára, Olafra, aki az előbb szállt ki tűzvörös Ferrarijából, hamburgernek öltözve.
- Hát veled mi van? Hetek óta nem láttalak. – kérdezte Izidor.
- Tudod, beszálltam egy amerikai gyorsétterem-láncba, és annak a reklámfőnöke vagyok…
- Hé, min rágódsz? Látom rajtad, hogy valami nincs rendben veled…
- Van egy mondat, ami nem hagy nyugodni, folyton az jár a fejemben… ’ugorjunk le mind’… nem tudom, mit jelenthet…
- Ha eladod nekem ennek a mondatnak a jogát, elmondom neked... Csinálok egy globális reklámkampányt… - és vadul gesztikulált Olaf a kezével, az égre tekintve… mintha tényleg valami jó ötlete lenne, amit elképzel...
- Ó, apám - nyögte törődötten Csanád - hát valóban hamburgert csináltak belőled...
- Semmiség - szerénykedett az apja, akit első pillantásra Olafnak nézett. - Én jobban szeretem a "magas hőmérsékleten kisütött mirelit marhahúspogácsa zsemlében" kifejezést, de te hívhatsz nyugodtan hamburgernek is. Soha nem voltál a szavak embere.
- De jaj, mi lesz a kampánnyal? - esett kétségbe Csanád.
- Mi lenne, fiam? Ígértem én már olyat, amit nem tartottam meg?!
Eközben írónk szanatóriumi kezelése, a báriumos beöntéseknek és elektrosokkoknak köszönhetően olyan jól haladt, hogy kiengedték. Jelenleg lakást keres, talált is magának pár szóba jöhető albérletet. Az egyik főbérlője Béla, boncmesterként dolgozik, a másik nem meglepő módon zoknikötő kisiparos. Nos, amíg kiötli, melyiknél kezdje meg új életét, s folytassa régi jó kis regényét, addig a híd alatt alszik pár hontalan társaságában...
Ilyen körülmények között Írónk elissza azt a csöpp megmaradt eszét is és ki tudja miket fog írni Csanádról és annak terebélyes famíliájáról. Írónk szerencsére időben észhez tért és úgy döntött, befejezi az ivást, inkább elmegy Bélához, aki boncmester és 23-án, szombaton, a Nagy Könyv Nagy Napján lesz a névnapja. Így sorsa elrendeződvén, nekilátott könyve folytatásához...
Tehát írónk beköltözött Bélához (végre egy újabb karakter a könyvben), aki magányát eddig egy formalinban őrzött fülcimpával osztotta meg. Béla amúgy rendes ember, szereti a munkáját, más nem is érdekli. S olyan jó naturalista stílusban tudja előadni a történeteit, hogy írónk szinte féltékeny. Na mindegy, Bélánknak nincs kedve az íráshoz, esetleg ihletet adhat a folytatáshoz...
Béla lakását nagyúri ízlésre vallón rendezte be. A körfolyosóról belépvén a lakásba rögtön Béla fürdőszobájába juthatunk, ami egy lavórból és egy törött szélű tükörből áll. Itt szokott a boncmester reggelenként borotválkozni, miközben a nyitott ajtóból a szembelakó Manci bájait fürkészi. A bejárati ajtótól jobbra nyílik az Író szobája, amelyben az ágyon, széken, asztalon kívül egy polc is helyet kapott bizonyítván azt, hogy ebben a szobában egy értelmiségi lakik.
A ház lakói kedvesek. A szomszédban a 83 éves Lajos bácsi lakik, akinek kéthavonta ellopják a Junoszty típusú televízióját, ezért időnként szomorú. A másik szomszéd Rafael pillanatnyilag nem sok vizet zavar, mert éppen börtönben van. A földszinten Regina néni lakik 32 macskájával. Ebben a meleg békés családias környezetben láthat hozzá az Író, hogy kibogozza Csanád az utóbbi időben kicsit összekuszálódott életét. Szóval Csanád éppen azon töpreng, hogy a felületes nyakizmok közé tartozik szervezetünk egyetlen bőrizma: a platysma, valamint a fejbiccentőizom, a musculus sternocleidomastoideus, amely a kulcscsonton és szegycsonton ered....
Még gondolkodna ezen a kényes kérdésen, amikor valaki hátulról úgy fültövön vágja, hogy szinte cseng és bong az egész feje. Mire megfordul, az illető eltűnik. Mit tegyen hát, esetleg jelentsen fel a rendőrségen egy ismeretlen elkövetőt, úgysem tudnak mit tenni. Majd röhögve széttárják a karjukat és annyi. Akkor inkább magánnyomozásba kezdek - gondolja hirtelen ötlettől vezérelve. De a fültövönvágás bizony olyan jól sikerült, hogy a hallása egy időre teljesen megszűnt, a balesetin az orvos azt mondta, körülbelül egy hét, mire rendeződik a hallása...
De Csanád sajnos az orvos szavait sem hallotta, ezért úgy gondolta minden rendben van, csak szegény orvos néma, ezért hadonászik olyan izgatottan. Sebaj! Csanád magabiztosan lépett ki a kórház kapuján, ott azonban majdnem elgázolta egy befelé száguldó sivító mentőautó. Csanád felháborodottan kiabálta utána: felháborító, még csak nem is szirénázik!?! Azért van ez az ország ilyen nehéz helyzetben, mert ilyen alakokkal van tele – dohogta, s közben nem vette észre, hogy mellette egyre több rendőrautó és tűzoltó halad el. Csanád álmélkodva nézte, hogy a mellette álló egyenruhás férfi egy hangosbemondót szorít a szájához. Hát ez, miért nem szól bele?- gondolta Csanád. A férfi valójában a következőt dörögte a megafonba:
- Sztanyiszlav, tudjuk, hogy bent van! Adja meg magát!
Tegye le a pisztolyt, engedje el túszát, vegye le ballonját és napszemüvegét, és feltartott kezekkel jöjjön lassan az ablakhoz! Ígérem, nem esik bántódása!
Csanád, akinek tegnap volt alkalma kipihenni az előző hét fáradalmait, mindebből egy békabrekegésnyit sem hallott. Annál nagyobb volt a meglepetés, amikor a kórház első emeleti ablakában meglátta a sellőt, ballon és napszemüveg nélkül.
Be kell vallanunk ballonja és napszemüvege nélkül Sztanyiszlav nem épp felemelő látvány. Kicsi, ronda ember gyomorbajos arckifejezéssel. Annál több dicséret illeti Csanádot, hogy rögtön felismerte benne a sellőt.
Miközben a férfi a megafonba beszélt, Sztanyiszlav - akin már csak kórházi hálóing és papucs volt - viharsebességgel kötözte össze a kezében tartott lepedőket. Mellette felpeckelt szájjal reszketett Adél, aki rémülten tárta ki karját Csanád felé.
Csanád szíve hangosan kalapálni kezdett. A következő pillanatban az ereszcsatornán mászott az első emeleti ablak felé. Már csak egy méter választotta el a boldogságtól és a happy endtől, amikor...
