An adamekp production

III. fejezet: Tömpike és a drogok

Boldizsár, mint már az Író említette, drogfüggő lett. Rákapott az ún. ’parti drogokra’. Ez annyit takar, hogy néha lement a duna-parti hajléktalanokhoz valamelyik híd alá, ott ellopkodta a már hónapok óta használt, büdös zoknikat és félrevonulva azokat szívta, mély bódulatba esve.
Most is éppen ilyen beszerző úton van, az egyik fővárosi híd alatt kutat büdös zoknik után. Épp próbálja az egyiket lehúzni az egyik alvó otthontalantól, amikor annak ’Fedél nélkül’-ös barátja hirtelen ráförmed...
Szóval éppen a zoknit rángatná le arról a bizonyos bütykös és enyhén lúdtalpas 45-ös férfilábról, amikor hirtelen eszébe ötlik, amit ma olvasott a 2005 partidrog című periodikában: Eltűntek a büdös zoknik, újabb rejtély a parton címmel. Tehát, a cikk szerint valami félszeparatista vagy félkatonai vagy ki tudja milyen szervezet minden eszközzel azon van, hogy eltűnjenek a zoknik, melyek szaga irtózatos. Akkor bizony nagy bajban van főhősünk, Boldizsár, mert elvonási tünetekkel küzdve, ködös mámorától megfosztva bolyong a hajnali városban, de sehol sem leli hőn áhított zoknijait. Félő, hogy nem is éli túl ezt a hirtelen megvonást. Mit tegyen hát? - teszi fel magának a kérdést, s az elmúlt szép emlékeken rágódva töpreng nyomorult sorsán.
Boldizsár elgondolkodik. Mi lenne ha leszokna a drogról? Állítólag van egy kies szanatórium a Bükk-fennsíkon, ahol napi 12 óra kényszermunkával kúrálják a leszokni vágyókat. Elhessegeti a gondolatot. Inkább kirabol néhány gyógyszertárat. Úgy hallotta, bizonyos gyógyszerek alkohollal vegyítve hasonló – ha nem is ugyanolyan – hatást képesek kiváltani, mint a büdös zoknik.
Az apja végülis tömeggyilkos, nem? Ilyen szülői háttérrel biztos nem nehéz a fegyveres rablás. Otthon meg csak akad néhány Uzi esetleg Kalasnyikov. (Ha nincs, majd csinál a Menyhért.) Néhány kézigránát és elbánik bárhány félkatonai szervezettel, vezesse őket akár az Oszama bin Laden. Boldizsár Rambonak érzi magát, miután sálját fejére kötve nesztelenül megindul egy szűk sikátor felé.
(Az Író itt mélabúsan elmereng azon, hogy mivé lett a gyönyörűen induló Csanád a vidámparkban című szerelmi történet.)
Az Író tehát mereng, és azon gondolkodik, hogy nem túl elcsépelt dolog-e ilyen helyzetben az Életre hivatkozni, ami természetesen ilyen. Szerencsére kifinomult ízlése most sem hagyja cserben. Úgy dönt, megpróbál inkább valahogyan beavatkozni a kezei közül menthetetlenül kisiklani látszó történetbe. Ezért aztán elindul megkeresni Boldizsárt, és elhatározza, hogy amint megtalálja, külföldre küldi: élménydús utazás nélkül nincs sikeres regény.
Éppen ezért Tompika (Boldizsár) liechtensteini tanyáján találja magát, ahol békében él feleségével, Adéllal. Ezalatt apja bent poshad a rácsok mögött. Azon gondolkozik, hogyan tudna megszökni. Előkapja kamerás mobilját, amit nulla forintért vett az egyik akció keretében és felhívja az éppen roamingoló fiát. Ugyan kapcsolatuk az utóbbi időben megromlott, mégis arra kéri, segítsen neki kiszabadulni...
Az író meghozta kíméletlen döntést... tompikának meg kell halnia... különben unalmassá válna a regény.
Úgyhogy nincs mese, sajnos közölnöm kell a rossz hírt, hogy Boldizsár, sokak egyik kedvelt figurája, lichtensteini kiruccanása alatt, megtorlás áldozata lett... ez nem jelent, egyebet, minthogy az egyik biztonsági őr dédunokája vérbosszút állt, ami abban nyilvánult meg, hogy szimplán megkínozta...miután a belénél fogva felakasztotta egy virágzó diófára... ez bevett szokás volt a magyar maffiánál...
Ez a kegyetlen dédunoka, akit Björnnek hívtak és hátfájdalmai miatt állandóan Kosmodisket hordott, egy kiugrott STÁZI ügynök, valójában...