Izidor annyira megunta a Csanád nevet, és azt, hogy már régóta a hátvakaráson kívül nem csinál semmit, hogy elkezdte fontolgatni a szökést, az egyik őrt megvesztegette a kamerás telefonjával, és ki is jutott volna, ha az őr nem veri át, és nem ad neki újabb injekciót... Jöttek megint a rémálmok, és Izidor azt hitte, sose lesz vége, amikor egy esős napon valaki meglátogatta őt, aki a rácsos ablakon át mászott be. Izidor megijedt... az alak kilépett a fénybe... - Apolka! Maga még él? - kiáltott fel meglepetten hősünk.
- Igen, bár a múltkor elfelejtettetek felhozni a pincéből... Na, mind1! Eljöttem, s most adok egy lehetőséget, hogy a múltban ellenem elkövetett bűnödet most jóvátedd. Bajban vagyok ugyanis, s a segítségedre van szükségem. A börtönben töltött idő alatt ugyanis a Földet megszállták a gonosz, zöld, varangyos marslakók! Mindenhol káosz lett úrrá, az emberek félnek, ráadásul elveszett a búvárruhám!
- Ja... azé' nem ismertelek fel!
- És a te feladatod megvédeni a Földet és elűzni a varangyos ufókat! Egyesített hatalmunkból te vagy a bolygó kapitánya!
- Éljen a kapitány! - cincogták a patkányok (merhogy azok is voltak)
- Rendben, elő a protonágyúval!
De írónk rádöbben, hogy az előző pár mondattal lehúzná magát a wc-n és nem érné el nagyratörő vágyát, a világhírnevet...
Így folytatja:
Csanád arrébb löki Apolkát: - menj innen te szenilis banya - sosem szerette, mert neki nem adott konyakosmeggyet, míg unokatesóinak igen...
A törölt mondatok után folytatja Csanád történetét...
Főhősünk kiképzésének köszönhetően nem egy elveszett ember... A szökés pofon egyszerű volt... inyekcióval "operált" megint... de nem ölt csak altatott...
És zsipzsupsz kint volt... lestoppolt egy barkaszt és elment vele Tápiószecsőre... 5-6 óra és álmai városának impozáns látképe ott tornyosult előtte. Bement egy kocsmába és azt mondotta volt: 1/ Merre van a virágverseny? 2/ Fizetek ötezret annak aki megvakarja a hátam közepét...
Miután megvakargatták Csanádot, elindult Hollandiába autóstoppal az évente megrendezett virágkiállításra, elvégre már régen nem látott élő növényt.
'Istenem, Hollandia! Ez volt életem leghőbb vágya. És most robogok álmaim felé. Látni fogom a tulipánokat, bár lehet hogy jobb lett volna a gulipánokat választani. Már mindegy. A kocka el van vetve. És a hátam..., hát az megint viszket.'
Ment, ment mendegélt... (persze az autóval). Ekkor meglátott egy útszéli árust, aki akkus hátvakarót árult. Csakhogy nem hagyományos ceruzaelemmel működött, hanem speciális holland tartóselemmel (ezt mondta az árus Csanádnak, hogy az vegyen tőle rögtön 5 csomaggal, potom 78 euróért). Miután kifizette a vételárat, eltette a visszajárót, és reflexszerűen a kocsira pillantott, ami már nem volt ott, mert az útszéli árus ellopta. Így Csanád ott állt egyedül az út szélén, kezében a hátvakaróval, melynek még használati utasítása sem volt, amin szerepelt, hogy síkosítóval kell a felületet először bekenni. Ezt Csanád nem tette meg és véresre kaparta a hátát...
Ekkor egy égi hangot hallott: Csanááád, Csanáááááád menj el a bőrgyógyászhoz!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.