An adamekp production

VII. fejezet: Csanád újra a börtönben

Az Író töprengett... szerencsétlen ember... utálja a nevét, nincs igazi családja, viszket a háta, büdös, kanos és egy börtöntöltelék... elfogta a szánalom... no, de ez egy bestseller, úgyhogy kit érdekel az a tökkelütött...
- Jó reggelt, te Csanád - egy őr hozta reggelit, de elejtette a tálcát, mert elfogta a röhögőgörcs- te voltál légiós, te satnya nímand... most oda a kajád, mert röhögtetsz, te Csanád... - és az őr továbbhahotázott - nem baj, úgyis büdös volt, ja nem ez a TE szagod, Csanád... - azzal az őr a padlóra vetette magát és hasát fogta a röhögéstől - ...te, te, te... CSANÁD - üvöltötte és potyogtak a könnyei...
Főhősünk tétlenül nézte, ahogy jóízűen kiröhögik, de mit tudott tenni... ott volt az a rács, ami megakadályozta, hogy elégtételt vegyen... úgyhogy fogta és leköpte az őrt...
De az észre sem vette olyan önkívületi állapotba került, csak azt szajkózta: >te CSANÁD
Az őr olyan ellenállhatatlanul röhögött, hogy Csanád egy ideig tehetetlenül nézte, majd ő is elkezdett heherészni. A heherészés elindított benne egy folyamatot, nevetőizmai rángatóztak és menthetetlenül röhögni kezdett, sőt ő is azt ordította, CSANÁD, CSANÁD! CSAHA-CSAHA-NÁD! Még ilyet! Tenyerével a térdét csapkodta, ilyen jót életében nem nevetett. Nem nevetgélt (mit nevetgélt, röhögött) volna, ha tudja mi vár rá....
Az őr önkívületben még röhögött vagy egy órát, de hagyjuk, hadd röhögjön szegény. Anyósa három idióta gyereke és rossz természetű felesége várja otthon. Ennyi vidámság neki is jár. Csanád lassan elkomorodott, ugyanis valami váratlan történt. Egy magas jól szituált jóképű főhadnagy jelent meg a börtönajtóban. - Rabb őrnagy vagyok, a kirendelt védő – legalábbis így értette Izidor a tiszt nevét. - Úgy hallottam Önt állítólagos kémkapcsolatai miatt zárták be, anélkül, hogy tájékoztatták volna a jogairól. Ez törvénytelen, intézkedni fogok – jelentette ki és felolvasta a jogait.
Majd hirtelen rákiáltott: -?????????????????????????!!!
Szerencsétlen Csanád csak némán tátogott.
A tiszt látva a reakció hiányát, csippentetett szemével és így szólt: - na azért mondom!
És megkérdezte Csanádot: - amúgy tehetek önért valamit? - Nagyon kedves lenne, ha megvakarná a hátam! - válaszolt Csanád. - Öhm.. hogyne, persze - mondta az őrmester. Így kötöttek ők ketten örök barátságot, aminek az lett az eredménye, hogy Csanád protekcióval kijutott a börtönből. Első szabad cselekedeteként pedig kutatni kezdett Apolka néni (álmában oly sokat emlegetett) könyve után...
Merre induljak? - törte a fejét. Hágában nem találta a megoldást, a Vidám Park már bezárt, és nem volt ott sem Klárika, sem Adél, sem Cici, sem Olga, hogy segítsen, vigaszt nyújtson a nehéz órán. Egyszer csak Sztanyi sodródott mellé, de csak egy pillanatra. Arcába lehelte: - Haladj mindig a sárga úton! - és már ott se volt. Csanád egy pillanatig még látta lobogó ballonkabátját a távolban, aztán elnyelte a köd.
Megjelent előtte a sárgacsík... ráébredt, hogy egy bankban van... és a várakozóvonalnál bambul.
Hogy kerülök én ide? - kérdezte magában. Agya sötét volt, hirtelen valami szúró fájdalmat érzett jobb veséjében... egy elhaló éles hang érte fülcimpáját...
- Menjél már fiacskám, te jössz!!! - förmedt rá egy idős néni, és botjával beledöfött a mi Csanádunkba... miközben majdnem elesett elvesztve egyensúlyát...
A mi kedvencünk a börtöntöltelék, skizo, álmodozó, szökevény, gyilkos, légiós stb. Csanád nem volt rest, kitépte a botot a 90 éves bajszos nyugdíjas kezéből, akinek átható naftalin szaga volt és addig ütötte szerencsétlent, amíg az fel nem iratkozott a "Csanád által meggyilkoltak" hosszú listájára...
A banki kamera mindent rögzített... Csanád mentve, ami menthető, még úgy mellékesen gondolt egyet és kirabolta a bankot.
Ejnye-bejnye - gondolta magában az Író, aki már egyhangúnak érezte a történetet... ezért, mint egy deus ex machina, drámaian közbeszólt és...