An adamekp production

VI. fejezet: Ébredés

Csanádot elöntötte a víz... mintha kicsavarták volna... érezte lázas... végre...
Felébredt rémálmából... visszaemlékezett... képek villantak át elméjén: vidámpark... Adél... hullák... légiós múlt... ügynökök (björn, ...) ...ápolók... börtön... Cici... Hollandia... három fia... Olga... hajléktalanok... ladák... vonatbaleset... fagyik... túladagolások... egéralakú űrlények... meg valami kipeckelt szájú nagynéni... meg a rejtvény... meg valami tyúkszemes dzsillett pengés orosz...
Huhhh - sóhajtott egyet... ránézett órájára, hajnali három lesz 2 perc múlva... álmában több történt vele, mint egész szánalmas, szürke életében ez idáig... hogy tudott egyáltalán ilyen abszurdat álmodni??? Pedig mindig rendes ember volt... rendesen evett s tanult... és mégis utálatos szülei elnevezték Csanádnak, csupán azért, mert apja leitta magát, így enyhítve vajúdó anyja fájdalmán...
Fejéhez kapott... mi van három fiával??? Berohant a szobájukba... ott volt mind a három csendben szuszogtak...
Megnyugodott... elment letussolni... eszébe jutott Klári, megszédült... Kicsit megnyugodott, rágyújtott egy cigire... hirtelen furcsa felismerés futott át agyán... Neki tényleg viszket a háta, nem csak álmodta... persze, hogy viszket, kinek nem viszketne, amikor nem Dove tusfürdőt használ és ráadásul a kínai piacon vásárolt műszálas ágyneműben alszik, ami grátiszként világít a sötétben, tehát nem is lehet tőle aludni?!
Főhősünk, aki szürrealista álmából tért vissza, elkezdett szaglászni... mi ez az átható szar­szag??? Bódító volt... hányingert kapott... de vett egy nagy levegőt...
Szóval ezért álmodta ezeket a sületlenségeket... kiment a wc-be... ott volt a delikvens ürülék... egy nagy C-alakú hurka... biztos nem húzta le Menyhért vagy valamelyik büdös kölyök......
Ekkor megtorpant... lépteket hallott... pedig három fia alszik... kinézett...
- Áúúúúú - kiáltott fel fia Gáspár, akinek letaposta a lábát... ez a gyerek álmában járkál... tehát nemcsak buzi, hanem holdkóros is....
Kire ütött ez a gyerek? Biztos nem rám - gondolta, miközben elmerengett a Klári storyn. Aztán eszébe jutott, hogy Domokos nevezetű unokaöccse volt ennyire málé, mint ez a félresikerült gyerek. - El kell vinnem orvoshoz, talán van segítség - bár igazán nem reménykedett benne. De mégis, annyi mindent megoldanak, esetleg még ki lehet hozni valamit a gyerekből. Majd meglátjuk. Majd levetette hamisított selyempizsamáját, s beállt a zuhany alá...
Hátha a hideg víz használ, de nem, még mindig benne volt az a furcsa érzés, hogy valami nincs rendben az életével. De azt még most sem tudta, pontosan mi is a gond.
Csanád újra megrázkódik, akkor tán él kedvenc gyermekem Boldizsár is, akit a belénél fogva akasztottak fel valahol messze Európában?
Hát persze, hiszen a szobájában alszik! De akkor mi lehet a baj? Csak az, hogy nem tudta már, kicsoda is ő valójában. Mit volt álom, mi volt valóság? S haha álom volt, mit jelent az álom? Egyszerre kétségbeesve vette észre: álombeli élete, ha mégoly hányatott is, jobban tetszik valódi, polgári életénél.
Ezért hát bevett még egy marék altatót és végigdőlt az ágyon. Egy idő múlva felébredt, és kétségbeesve állapította meg, hogy nem tud álmodni.
Arra riadt, hogy valaki vizes ronggyal törölgeti a homlokát. Nem merte kinyitni a szemét, átadta magát a gondolatnak, hogy ápolónője vörös hajú, nagymellű, 20 körüli szépség, aki nemsokára még több erőfeszítést tesz majd azért, hogy betege magához térjen... De a sors kegyetlen. Rekedt hang szólalt meg:
- Látom, kezd ébredezni. Hogy vagyunk, hogy vagyunk?
Most, hogy összetört a kis vörös képe - hiszen a hang volt vagy hetvenéves -, ijedten vette tudomásul: fogalma sincs, hol van, mi történt vele, és egyáltalán nem tudja, kicsoda.
Vagyis az írónk gondolta, hogy főhőse ezt gondolta, de mégsem...
Szóval a hetvenéves ápolónő éppen báriumos beöntést készült adni az elektrosokk előtt, amikor hirtelen egy pápaszemes férfi rontott be a szobába.
- Nem megmondtam, Hildegard, hogy hagyja békén a privát betegemet?! Semmi elektrosokk! Tönkre fogja tenni a kísérletet!
A pszichiáter kirontott a szobából, de előbb napszemüvegre cserélte pápaszemét, és felvette a ballonját.
Csak semmi pánik! Megvan - mormolta magában - tudom hol a Nagy Könyv!!!!
Ekkor a férfi lerántotta magáról ballon kabátját és ott állt anyaszült meztelenül...
Bejöttek az őrök, lefogták, beinjekciózták, ráhúzták a kényszerzubbonyt és magukkal vitték...
Csanád fel sem fogta mi történt, olyan gyorsan lezajlott ez a közjáték...
Csanádot kiengedték... nem bírták elviselni ápolatlanságát... olyan büdös volt, mint azok a zoknik... még a szanatórium parkjában sem lehetett megmaradni.
Mennie kellett, kitették a szűrét. Bement dolgozni... kirúgták...
Pedig imádta munkáját, ami abból állt, hogy öreg nyugdíjasokat kábított külföldi utakkal, miközben hasznos információkat csalt ki belőlük...
Elhatározta, hogy beáll légiósnak, mint álmában és ott hagyja három üres fiát, akik mindig szemtelenek voltak vele...
Se szó se beszéd hazament 8. kerületi lakásába, összecsomagolt és bement a MÖH (Magyar Önkéntes Haderő) irodájába...
Milyen impozáns neve van, gondolta... egy Igor nevezetű egyén vette fel adatait és ...
A légióban az se zavart már senkit, hogy Csanád még az amnéziáját is elfelejtette. Ott úgyis mindenki maga mögött hagyja a régi életét.
Ezt ugyan csakis Csanád gondolta így, mert összekeveredett fejében az Idegenlégió és a MÖH (Magyar Önkéntes Haderő) mibenléte. Légió az légió. Itt mindenkit lenyomoztak, főleg az az Igor nevezetű! Kiderült kapcsolata Sztanyival és mit csináltak vele, na mit? Megint bezárták, csak most a kóterbe. Kezdődhetett minden elölről. A baj csak az, hogy Csanád tényleg amnéziás...