An adamekp production

Közben Csanád a harmadik kört kezdte meg a fekete hármas busszal, aminek éppen a szeméttelep mellett volt a megállója. Egyszerűen nem mert leszállni. Idegességtől izzadt tenyere csúszkált a kapaszkodón. A szintén harmadik körét megkezdő ötvenes enyhén ittas hajléktalan jóindulatúan nézett rá.
- Kitette az asszony, mi? – dünnyögte – engem is, csak már harminc éve. Ez jó busz, mer’ a sofőr nem kíváncsi fajta. A belvárosban állandóan leszállítanak minden végállomáson.
Csanádban felrémlett, hogy mi lenne, ha itt maradna, és az idők végezetéig keringene a XI. és a XXII. kerületben. Egy pillanatra vonzónak tűnt számára ez a perspektíva. Fedél van a feje felett, villany, fűtés van, sőt még társasága is lenne. Mindenesetre kerül még egyet.
Akkor azonban a sofőr hirtelen fékezett egyet, Csanád Izidor előre esett, mert mégsem kapaszkodott elég jól, és sajnos feltörölte a padlót az arcával. De mégsem ez volt a legnagyobb problémája. Amikor feltápászkodott, és előrement, hogy megnézze mi történt, meghűlt az ereiben a vér...
A buszt ugyanis Csanád vezette. Vagy Izidor. Vagy valaki, aki nagyon hasonlított hozzá.
Szóval Csanád Izidor ott állt szemtől szemben CSanád Izidorral. Illetve Izidor állt szemben CSanáddal, netán fordítva. Így arra is fény derült, hogy miért is volt a hirtelen fékezés... A sofőr a visszapillantó tükörben észrevette a hasonmást, illetve az eredetit, és halálra rémült. Ott állt egymással szemben a két Csanád, döbbenten bámultak egymásra. Olyan egyformák voltak, mint két tojás, annyi különbséggel, hogy a MI Csanádunknak vérzett az orra az eséstől, és közel sem volt annyira döbbent, mint a MÁSIK Csanád. Elvégre átélt ő már sok mindent! Azon gondolkodott, hogy ez egy újabb szappanoperai fordulat lesz-e, amikor feltűnik rég elveszettnek hitt gonosz ikertestvére, hogy átvegye a helyét, vagy egy újabb sci-fi csavar áldozatává vált, és már megint a különböző idő- és térsíkok találkozásába került. Az egyszerű megoldás, mely szerint a férfi ugyanolyan véletlen hasonmása neki, mint Adél az ő rég elhunyt Klárikájának, már eszébe sem jutott. Túl könnyű lett volna. Miközben ő tűnődött, a Másik Csanád közelebb lépett és kézfogásra nyújtotta a kezét, bemutatkozásra nyitotta a száját...
- Szervusz, testvér - előzte meg a sofőr. - Te is az Agyament Író Klinikájáról származol?
- Ez az! - értette meg Csanád. - Klónozás, hát persze!
- Ugyan, testvér, dehogyis klónozás, hova gondolsz - röhögött a sofőr. - Ennél sokkal kiábrándítóbb dologról van szó. Az Író hosszú távú memóriájával van gond. Ezért van, hogy a figurái időnként egyformák: elfelejti, hogy már megteremtette és eltemette a feleségedet, és tessék, megteremti Adélt... Elfelejti, hogy a fiad már egyszer megszületett, ezért újra, aztán újra megírja a születését, így aztán hárman lesz... Elfelejti, hogy már megírta a Vidámparkban játszódó jelenetet, így mindig oda tér vissza... Engem is elfelejtett, megalkotott téged. Aztán rájött a tévedésre, és feltett a hármas buszra, azóta itt keringek, nem tűnik fel senkinek. Tertuliano Massimo vagyok, történelemtanár Az embermás című regényből. Azt hittem, csak Portugáliában élnek hasonmásaim, de már látom, az Író az egész világot telehintette másaimmal.
Most Csanádon volt a sor, hogy megrettenjen, hiszen olvasta ő azt a regényt, és tudta, milyen sors vár Tertuliano másaira. A buszvezető igyekezett megnyugtatni hősünket:
- Ne felejtsd el, kedves hasonmásom, hogy ez itt egy másik regény, és nem kell feltétlenül ugyanúgy végződnie. Főleg, hogy az Író személyiségeinek jó része talán nem is olvasta a regényt, amiből loptak.
Csanád elgondolkodott ezen. Tényleg, hiszen most itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy ő válasszon magának véget... és a keringés a hármas buszon amúgy is vonzotta. Csak pihenni vágyott, pihenni, pihenni...
- Tertuliano - javasolta lelkesen -, nem unod még a buszvezetést? Egy világot kínálok neked: szép arát, gyönyörű, egészséges gyerekeket, kárpótlást mindenért. Az Író meg fogja bocsájtani. Cseréljünk helyet!
Tertullianus mélyen Csanád szemébe nézett.
- Valóban ezt akarod? Keringeni a busszal napról-napra? Igaz az utasok változnak, de a jármű ugyanaz marad, s az útvonal se változik. Neked eddig olyan fordulatos volt az életed, sose tudtad mit hoz a holnap, sőt az Író egy éndarabkájának kósza ötlete Európa másik pontjára röpített két hozzászólás között. Ezt akarod feladni, s ezért? - Tertullianus a hármas – csuklós - busz kissé megviselt belseje felé intett. – Jól meggondoltad?
- Hogy meggondoltam-e?! El tudod képzelni, milyen az, amikor börtönben sínylődsz és az őrök csak röhögnek rajtad? El tudod képzelni, milyen az, amikor dühödt majomhordák elől kell menekülnöd? El tudod képzelni milyen az, amikor volt ügynökök akarnak bosszút állni rajtad és leszármazottaidon? Ez velem már mind megtörtént, és most már tényleg csak pihenni szeretnék. Vezetgetni a buszt, és áldani a napot, amikor végre nem történik semmi! - CSanád Izidor mindezt egyre indulatosabb hangon mondta el, a végén már egyenesen kiabált. De gyorsan lenyugtatta magát. Nem akarta elszalasztani a kedvező lehetőséget. Ugyanakkor egy pillanatra mégis habozott...
Csanád lázasan kutatott agyában ellenérvek után. De belefáradt a kalandokba, abba, hogy egy percig nem volt ura saját életének. Mi az ő életének értelme? Kereste, kereste a választ.
- Barátom, testvérem - mondta alig hallhatóan. - Azt hiszem, te vagy az én jobbik felem. Te talán rájössz, hol rontottam el, hogyan lehetne másképp élni az életet most, hogy itt az újrakezdés lehetősége. Én csak apátiát érzek, kicsúszott a kezemből minden. Semmire nem vágyom, csak kibámulni az ablakon, szorítani a kormánykereket, és örülni, hogy arra megy a busz, amerre én vezetem. Végre valami, amit tudok irányítani. Benned még van lelkesedés... Menj! Élj! Élvezz! Tégy! Hass! Alkoss! Helyettem is! - mondta, és egy kanyarnál - puszta szívjóságból persze - lelökte a buszról hasonmását.
A hasonmás nagyot nyekkent földetéréskor, és döbbenten figyelte a távolodó buszt, ami azonban egy ponton visszafordult. "Hát persze!" Kapott a fejéhez: "Hiszen a busz kormánya ki van kötve, hogy körbe-körbe menjen! Másképp hogy tudtunk volna ilyen nyugodtan tárgyalni a Másikkal? Ezek szerint hamarosan újra ideér... Csak meg kell várnom, és vissza kell ugranom a buszra" Amikor eddig jutott feltápászkodott, leporolta magát, és felkészült a várakozásra... rágyújtott. De egyvalamivel nem számolt, mondjuk arra nem is számíthatott: A rövid virágos szoknyácskában felé rohanó, boldogan mosolygó Adélra, aki azt hitte, hogy CSanádot látja viszont. Miközben Csanád megpróbálta leszerelni a busz kormányán lévő támasztékot, hogy menekülhessen...
Ekkor Csanád felébredt szifibe illő lidércnyomásából...
- Hol vagyok??? - ordított és hangja betöltötte a szobát...
Adél felriadt: - Nem emlékszel, hisz feljöttünk hozzám "malmozni"... megyek főzök neked egy kávét...
- Az jól esne - válaszolta Csanád, felállt, kiment Adél fürdőszobájába letusolni...
A tükör előtt megállt és látta mennyire lefogyott és daliás termete már a múlté... a tükörben egy Yoda köszönt vissza a mi Csanádunkra...
Átvillant a tudatán, hogy gyereke lesz egy nőtől, akit nem is ismer... elborzadt... sosem volt jó apa...
Lezuhanyzott, megitta a kávét és zokogni kezdett...
Keservesen sírt, imádkozott, nem értette, hogy miért nem lehet egy nyugodt élete, amit ő irányít és ahol egy felelőtlen Író, nem játszadozik vele, mint egy Marionett babával...
Ajh - sóhajtott egy nagyot és ránézett a vonzó Adélra, akinek olyan jól állt ez a csipkés hálóing...