Úgyhogy Adél nem ébredt fel, nem is tudott volna mivel ahhoz előbb el kellet volna aludnia. De Adél hónapok óta álmatlanságban szenvedett. Hiába vett be altatókat, próbálkozott természetgyógyászokkal, energetikusokkal és hasonlókkal, egyik sem ért semmit. Már idejét sem tudta mikor aludt utoljára. A fáradtsággal, testi-lelki kimerültséggel járó tudatzavar hatása alatt ismerkedhetett csak meg egy Csanád klasszisú balfácánnal. De most Adél egy rövid időre (talán a gyógyszerek tették ezt?) tisztán látta maga előtt a jövőjét: 6 debil gyerekkel és egy szerencsétlen balekkel fogja leélni hátralevő éveit... Hát nem!!! Nincs az az Isten hogy ő erre hajlandó legyen! Inkább megszökik már a kórházból csak ne kelljen tovább látnia ezt a szerencsétlen társaságot...
Úgyhogy amíg az orvosok és ápolók a nyámnyila Csanádot próbálták magához téríteni (Jellemző - gondolta Adél - már egy csepp vértől rosszul lesz...), a kismama gyorsan összesodorta a lepedőket és megpróbált kimászni a műtő ablakán... Hoppá egy kicsit rövid a kötélhágcsó, de semmi baj, gyorsan megtoldotta még a három köldökzsinórral és észrevétlenül elhagyta újdonsült családját...
Mire Csanád végre magához tért Adél már árkon-bokron túl járt... nem jött többé vissza, mondhatni kiírta magát a regényünkből...
Csanádunknak kitisztult a látása... körbenézett és csak kacagó fehér ruhás szellemeket látott:
- Mi történt? - kérdezte nem mintha bárki is tudott volna neki válaszolni, mert szerencsétlenek a hasukat fogták a nevetéstől...
Mint tudjuk legszebb öröm a káröröm...
Végül egy könnyeivel küszködő és hahotázó, nagy darab nővérke, akinek a ruhája teljesen átizzadt és rátapadt hurkáira, egy receptre leírta Csanádnak alig olvashatóan, hogy mi is történt vele:
Meeegszzszsökött a nőőőd....
Csanád nem értette: - Mi van? - kérdezte és undorral nézte a zsíroshajú nővérkét, akinek már fájt az oldala a nevetéstől...
A nyitott és megvetemedett kórház ablakán egy hideg és friss szellő bújt be a felújításra szoruló terembe, mint a kávé szaga a Csibó reklámban, úgy csapta és rázta meg Csanádot a felismerés...
Se Klári, se Adél... csak hat éhesszájú selejt gyerek... nem tudott sírni... nem is akart... felnézett és szuggerálta a beázott plafon egyik sarkát, ahol egy három éves pókháló vágta ketté a termet, mintha felnézett volna az Íróra, mint ahogy a Halivúdi filmben szoktak az emberek az ég felé bámulni és kérdőre vonni Istent...
De a mi Csanádunk csak felnézett... tudta az Író letekint rá... szívét átjárta a keserűség, az elmondhatatlan bánat...
Nem kezdett el bömbölni, ordítani, hajat tépni... csak bámult...
Nem érzett haragot, sőt megnyugodott. Odament három fiához felkarolta őket... köpött egyet... egy nagyot és kiment az omladozó kórház nyikorgó ajtaján... csak szellemeket hagyott maga mögött... hahotázó szellemeket...
Mindeközben a rendőrök megérkeztek helyszínelni a baleset helyszínére... a mi szökevény Adélunkon egy kamion ment át, mondta a telefonba az ismeretlen, aki riasztotta a rendőrséget. Ugyanis Adél az utolsó pillanatban macskaügyességgel - egy nindzsa se csinálhatta volna különbül - átugrott a járdára és elszaladt. A rendőrök egy ideig tébláboltak a helyszínen, de hiába kérdezték a kamionsofőrt, a hentest, a fűszerest és a kórház portását, senki sem látott semmi gyanúsat. Csak a kamionos esküdözött, hogy valami villanást látott a szeme sarkából, de a rend őrei nem hittek neki, sőt meg is szondáztatták, hátha alkoholos befolyásoltság zavarta meg ép elméjét.
De most feledkezzünk meg egy kicsit Adélról - dörmögte az orra elé az Író - majd ha nagyon unalmassá válik a sztori előkapom, mint valami titkos fegyvert...
Azzal nekilátott az író és írta tovább Csanád történetét, a magányos farkasét, akinek most már hat kölke van...
Csanád első dolga volt, hogy elment megváltoztatni a nevét...hogy ez eddig nem jutott az eszembe... kiáltott fel, amikor megnézte az egyik FBI tanúvédelmis programról szóló harmadrangú, hálivúdi eksön filmet...
Miután kijött az okmányirodából, úgy ugrott fel a levegőbe összeérintve a két bokáját, mintha lakáskölcsönt kapott volna, vagy felvették volna az egyetemre, azzal a különbséggel, hogy azokban a populáris reklámokban, amivel az embereket a tv képernyőjén keresztül etetik, a főhősök nem tanyálnak egy akkorát, mint a mi Vadka Csanádunk, új nevén:
Jó Áron
Mentők vitték kórházba Jóáron-t és hét öltéssel hozták rendbe új külsőt öltött arcát...
Amikor hazaért Jóáron, nyitva találta az ajtót... rögtön tudta mi a helyzet...
Megérkezett Náci... a nagybátyja... örömében elkiáltotta magát: Isten hozott Náci...
Válasz nem érkezett, de amint belépett az ajtón egy súlyos, tompa ütést érzett a feje búbján...
- Ez nem a te napod... - hallotta főhősünk és elájult...
- Hahaha! - fogta a hasát nővére, aki egy külön erre a célra előállított horgolótűvel csapta fejbe. - Menekülnél, mi? Jó Áron, megáll az eszem! Megváltoztatja a nevét, átszabatja az arcát, és mi jut eszébe? Mindezek után hazamegy! Haha, te szerencsétlen balek! Azt hitted, rám, a legközelebbi rokonra hagyhatod a hat félresikerült kölyködet?! Ráadásul mind fiú, hát fognak ezek nekem horgolni? Nem, nem, aki gyerekeket csinál, viselje a következményeit. Visszaadom neked a régi életedet... jó áron! - Azzal Áron/Csanád köré ültette/támasztotta gyerekeit, és sátáni kacajjal kiviharzott az ajtón.
És Csanád=Áron ottmaradt gyermekeivel, s azt sem tudta mit kezdjen velük, a nagyobbak már ehettek szilárd táplálékot, de mit adjon ezeknek a süvöltő kismacskáknak? Csak tutulnak, sírnak, mit tegyen hát? Sürgősen szereznie kell egy dajkát, nem hagyhatja, hogy tápos kölkek legyenek, mert az már az előző háromnál se vezetett túl sok jóra...
Mindenféle módon próbálkozott, hogy anyatejet szerezzen porontyainak, talált is három lehetséges dajkát, de döntenie kellett, melyiket részesítse előnyben. Az egyik egy punk kinézetű, szakadt, zöld hajú nőszemély, a második egy korosabb, szemüveges, intellektuális kinézetű hölgy, a harmadik pedig egy igazi bombázó. Nagy dilemma előtt állt hát Áron=Csanádunk, hogy melyik lehetne ideális pótanyja gyermekeinek? Míg ő a döntésen töpreng, ugorjunk ki az írói síkra. Vajon mit csinál most Írónk, akiről nem tudjuk jelen pillanatban hol lakik, visszaszokott-e a húsra vagy még mindig vegetáriánus, s vajon milyen az általános pszichés állapota jelenleg, megoldódott-é vajon személyiségzavara és skizofréniája vagy még mindig kezelés alatt áll?
E fontos kérdések a regény további sorsára erőteljesen hathatnak, felhívom hát a Hozzászólók figyelmét, hogy mérlegeljék ezeket a kérdéseket a történet továbbgombolyítása előtt. Köszönet érte!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.