Erre aztán végképp nem számított! Az előző hét hónap így is maga volt a pokol: a reggeli rosszullétek (amik úgy látszik, fertőzőek voltak, mert Csanádunkat is elérték), a terhestorna (ahová hűségesen kísérgette Adélt); és a legnagyobb sokkot okozó ultrahangvizsgálatok. Igen!!!! Az ultrahang kimutatta, hogy Csanád és Adél követi a családi (vagy Csanádi?) hagyományt, és hármasikreket várnak. Három fiút! Az író pedig mindeközben a szakkönyvtárakat bújta, hogy felkészüljön a szülés levezetésére. Annyira el volt foglalva, hogy hét hónapig a számítógép felé sem nézett. Hét és egynegyed hónap után azonban olyan dolgok történtek, amiket muszáj volt megörökítenie:
Egy hűvös márciusi éjszakán, amikor a csillagokat baljós felhőfátyol takarta el, és csak a telihold világított olyan hideg fénnyel, amitől a város parkjában repkedő denevérek is megdermedtek... Egy ilyen éjszakén indult meg a szülés. Csanád Izidor éppen a hátát vakargatta, amikor Adél felsikoltott:
- Hah! Ez fájás! Várjál... várjál... mégsem... vagy igen?
A valószínűtlenül vékony hölgy, aki addigra valószínűtlenül formátlanra duzzadt, és a három gyerek jóvoltából három irányban hullámzott, lázasan lapozgatni kezdett kismamakönyvében.
Csanád szelíden kivette a kezéből a kötetet.
- Édesem, nem mindegy? Elfolyt a magzatvíz..
- Oppardon - szeppent meg Adél, és a felmosóért indult.
Csanád szelíden kivette a kezéből a felmosót.
- Édesem, nem mindegy? Most más dolgunk van...
- Oppardon - szeppent meg Adél, és a bőröndjéért indult.
Csanád szelíden kivette a kezéből a táskát.
- Édesem, nem mindegy? Koraszülés lesz, még be sem csomagoltunk.
Azzal - meg sem várva, hogy Adél újfent megszeppenjen - felnyalábolta kedvesét, és izzadva-rogyadozva letámogatta a lépcsőn.
Beszálltak Adél fakó piros "kispolszkijába", ami nem rendelkezett fékkel, úgyhogy úgy funkcionált, mint a Flintstonék limója, hiszen ennek sem volt padlója, jobban mondva volt, csak a rozsda szerencsére már felemésztette, így lehetővé téve a fékezést... Annak ellenére, hogy ABS-ről még ilyen formában nem beszélhetünk, de nem is csoda, hiszen ez nem egy kék 1200-es Lada, amit Csanád vagy az Író valamelyik álmában egy Olga nevezetű x-lábú, szőröskezű, szeplős holland örömlány vezetett... De ne kanyarogjunk el a tényállástól... hiszen Adél vajúdik...
Csanád jobban kezelte a kispolszkit, mint Szemi Naszeri azt a bizonyos fehér felspékelt taxit... mivel az utas az út végén itt is kiengedte magából a bennlapuló "rókát", hogy ilyen költőien fejezzük ki magunkat....
A Szent János kórház szülészetére mentek, mert azt leszámítva, hogy az esett legmesszebb Adél lakásától, ott ismert a mi Csanádunk egy kiváló Ödön nevezetű urológust... aki ismert egy kiváló szülészt... idement ez a fura pár... és ennél a lassan nyugdíjba menő orvosnál zajlott le a 80 órát felölelő szülés ill. vajúdás...
De még mielőtt Csanád beérkezett volna a kórházba a terhes feleségével (merthogy időközben elvette Adélt), még meghallgatta a Dumabiusz rádióban a Fradi-Újpest meccs főbb történéseit, így többek közt az örökrangadónak számító Fradi-Rendőrség és Újpest-Rendőrség csatákat is. Utóbbi két összecsapás a Rendőrség győzelmével végződött, de a két szurkolótábor sem maradt nagyon le. A focimeccset egyébként a jégeső miatt elhalasztották. Egy vakolatdarab rápottyant a polszki szélvédőjére, ami azon nyomban betört, így aztán Csanád bekísérte az épületbe Adélt, ahol elképesztő látvány tárult szemük elé...
Először azt hitték egy bordélyházba kerültek azzal a különbséggel, hogy itt a "nénik" fehér ruhát viselnek...
Minden hegyén hátán, lepusztult... szörnyű volt ez a kórház... és akkor ez még jobbnak számít Magyarországon???
Az Író nem is érti, hogy ezen Csanád miért lepődik meg: Mit várt ez a szerencsétlen, aki felcsinált, már elnézést az obszcén megjegyzésért, egy idegen nőcit???
Érthetetlen... az Író rájött micsoda zseniális, élethű és bárgyú karaktereket sikerült megalkotnia, arról nem is beszélve, hogy most Istent játszhat és a világra hozhatja a hármas ikreket...
Adél eközben az okfejtés közben már két napja és 6 órája vajúdik... nem érti, miért nem csinálnak császármetszést??? Ezek egyáltalán orvosok, akik körbeveszik... értik a dolgukat???
A "műtőben" halkan sistergett a Dumabiusz rádió, mint egy alaphangot adva a nyögéseknek és sikítozásoknak...
- A következő dalt - szólt a kívánságműsor - Csanád küldi a büféből vajúdó szerelmének, hogyan is hívják a kedvesét??? - kérdezte a kellemes és negédes hang a rádióban...
Síri csönd... - Csanád ott van még??? - kérdezte a műsorvezető, aki már alig várta, hogy hazafele menet beugorjon egy ellazító tájmasszázsra...
- Ööö... - remegett az ismerős hang, miközben az anya felsikított - Nyomja!!! - kiáltott az orvos...
- Megvan... Klárinak hívják - nyögte ki végre Csanád... Adél a nyelvébe harapott dühében és fájdalmában...
S ebben a pillanatban az első gyermek feje megjelent. - Nyomjon kismama, jól csinálja - mondogatta az orvos, na még egyet és meg is van az első babája, a kicsi panaszosan felsírt, - miért tették ezt velem - gondolta, de csak eddig jutott, mert két nő kezdte molesztálni, törölgették, az egyik még valami csövecskét is bedugott az orrába, meg veregették a hátát, persze csak finoman, meg egy csipesszel matattak a köldöke körül...
Adél fel sem ocsúdhatott, nyakát nyújtogatta, hogy jobban lássa első gyermekét, de már úton volt a második. Egy két görcs, majd fájás, aztán nyomás, s már kint volt a második is. Ha így haladunk, a harmadik egyszerűen csak kipottyan - gondolta Adél, miközben az orvos bíztatta megnyugtató hangján...
De Adél rájött, hogy mi a probléma.
- Csanáááááád! Nem megmondtam, hogy otthon akarok szülni?! Hogy kerülök én kórházba. Rendben, te briganti, kettőt megszültem itt, de a harmadik bent marad, ha addig élek is. Csanád, vigyél haza!
Ezzel a szinte lehetetlen kívánsággal Adél is tisztában lehetett, mert végül is nem mozdult a szülőszoba lábtámaszos ágyáról, de közben eszelősen szidta Csanádot, hogy hova tette az eszét egyáltalán, mikor arra kérte ossza meg vele örökítőanyagait, s hozzanak össze néhány új állampolgárt, növelve a lakosság amúgy is fogyatkozó számát. Az orvos ott ült előtte, s várt a harmadik porontyra, de az csak nem akart előbújni (talán tudott valamit). Tehát vártak, vártak, de a fájások szinte elmúltak, a gyermek szívhangjai rendben estébé. Az orvos úgy döntött, várnak még egy kicsit, aztán majd meglátják mi lesz. Végül úgy egy órával később a harmadiknak is szűk lett odabenn a hely, s kibújt, mindenki nagy örömére és meglepetésére. A gyermeknek nagy haja volt, elől két fogacskája, egyik szeme zöld, a másik pedig kék volt. Mindenki nagyot nézett, de érezték azt is, hogy ez valamiféle jel. Azt nem tudták ki küldte, s mit akarhat jelezni vele, de tudták, ez a JEL...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.