Most, kihasználva a masina pillanatnyi habozását - hiába, a jó öreg írógép életében nem szoptatott gyerekeket, és így, hogy nem volt hazai pályán, kissé lelassult -, gyorsan kikapta belőle a papírt. Zsákmányával vihogva körbetáncolta a szobát, aztán új kávét főzött, új papírt fűzött be, és határozott, parancsoló mozdulattal a billentyűkre csapott. Ezt írta:
XIV. fejezet: Csanád/Áron végre szabad. A bentlakásos bölcsőde és a kollégium
A félig skizofrén és félig teljesen normális író nem akar részletekbe bonyolódni lényeg, ami lényeg a gyerekek és Jóáron is jól jártak...
Tompika és a társaik bentlakásosba mentek, így egy normális életet élhetnek... szép családdal... egy piros Suzuki Swifttel, fényképezős mobiltelefonnal, ami olyan viccesen cseng és rezeg és nézhetik a gyerkeikkel a Sztárboxot stb.
Este tíz óra volt... az utcán egy póznáról letéptek egy lakáshirdetést, amin egy garzon lakást akartak elsózni horribilis összegért... a lámpa pislogott, a beteg és magányos gesztenyefáról lehullott egy megbarnult levél és a Skoda szélvédőjén landolt a három "mikulás csomag" mellett...
Csanád, avagy Áron tespedt a szakadt posztmodern narancssárga IKEA fotelen, amit három csavar választott el a tragikus végtől...
Ccciiiiiszszszsz... - Csanád kinyitott egy sört, ami meglepetésére elkezdett beszélni: Ön nyert egy pólót.
Csanád szinte felugrott örömében, még soha nem nyert semmit... könnyek szöktek a szemébe, ez volt élete legboldogabb napja...
Miután lehiggadt, visszaült "Vuk-ström" nevű svéd ülőalkalmatosságba és nézte tovább a Győzike sót...
- Hogy itt mért nem lehet emelt díjas sms-t küldeni, hogy nyerjek egy Devergo pulcsit, amiről lerí, hogy selejt, vagy egy Győzike maxi cd-t, két Sáj Gájsz számmal Győzike remixben... - bosszankodott Csanád és majdnem a földhöz vágta "No Kia" telefonját, amikor csöngettek...
Kinézett a kukucskálón, de nem látott semmit... kinyitotta óvatosan az ajtót... Mari néni volt az.
A 80 éves, bottal járó, babakrémszagú néni, aki hozott egy kis maradék száraz pogácsát, amiért cserébe viszont elvárta, hogy Jóáron segítsen jelentkezni neki a Mónika sóba, ahol egy piti összegért összeveszhet egy olyan emberrel, akit még életében nem látott, de ott a saját tulajdon fiát alakítja...
De most másról volt szó... valami komolyabbról....
Mari néni ugyanis érezte, hogy valami nincs rendben szívével, elvégre már három infarktuson túl volt. Erős, edzett szervezete eddig jól viselte a betegségeket, ám most érezte a néni, hogy ezúttal már kevés esélye van. Most nem azért kopogott át a csengővel, hogy Jóáron (lehetne akár Érték Elek a bhaumaksz-reklám alapján) adja be a néni jelentkezési lapját a csatornához. Most komoly dologról volt szó. A néni utolsó óráin volt. Épp ezért kellett neki egy társ, akinek eddigi titkos anekdotáit elmesélheti, akivel még egyszer szót válthat, aki odafigyel rá.
Férje nyolc évvel ezelőtti halála óta nem igazán beszélt emberekkel, a legtöbbet a maccsos pénztárosokkal diskurál: „Ez a liter tej lesz és ez a két zsemle. … Mit mondott, ötszáz? … Köszönöm. Viszontlátásra.” Ebben kimerült verbális kommunikációja.
A Mónika showban pedig még egyszer sem volt. Hol azért, mert Csanád lusta volt beadni a néni jelentkezését, hol azért, mert a csatorna visszautasította azt túl magas kora miatt. Üzletpolitikájuk szerint az idős embereket legfeljebb 61 éves emberek alakíthatják, mert a nyugdíjkorhatár átlépése után a stábnak számlát kéne kiállítani a szereplőknek (amit amúgy nem tesznek meg, elvégre örülhetnek hogy ’benne vannak a tévébe’), a nyugdíj utáni adózás végett.
De térjünk vissza szegény Mari nénire, aki úgy reméli, lelki társra talált Jóáron személyében.
Azonban kiderült, hogy ez a "női megérzés" csak vaklárma volt...
Mari nénit beviszik kivizsgálni és kiderül, hogy "kutyabaja" sincsen... sőt vért is adott, olyan makkegészséges a drága jó Mari néni, akinek a ruháiból csak úgy árad a naftalin szag, és keveredik a babakrém lágy szellőjével. Ebbe az "illategyvelegbe" szeretet bele a mi Csanádunk, no de ne gondoljunk rosszra...
Jóáron/Csanád szerette a kedves idős hölgyet, aki mindig a legváratlanabb pillanatban toppant be penészes péksüteményeivel az ő életébe és töltötte meg a teret fura illatfelhőjével, amit mint valami "pecsétet" hordozott magával.
Mari néni miután túlélte azt a különös estét ahol a depresszió játszott vele és azt hitte újratalálkozik szeretett férjével... de NEM... átment főhősünk lakásába és hálából megszerelte a szakadt, poszmodern, narancssárga IKEA "Vuk-stróm" fotelt és ráadásul most az egyszer frissensült tepertős pogival fogadta a meglepett tulajt.
(Mari nénit nem írjuk ki a regényből, nem írhatjuk ki, hiszen ki maradna??? Csanád és a porcicák??? - gondolta az író és gőzerővel látott hozzá az új sokoldalú karakter kibontakozásához...)
Marcsi, mert Csanád már csak így szólította, a szívébezárt kisnyugdíjast, aki nap-mint-nap lement a szmacsba: vett két kiflit, egy liter tejet és egy doboz sört, no meg az elmaradhatatlan konyakos meggyet... egyszer...
De ne szaladjunk ennyire előre, mert nem csak Csanád/Áron és a naftalin és babakrém illatú Marinéni lehetnek egy jó regény szereplői. Kell még egy féltékenységéről híres szomszédasszony, meg kell egy legjobb barát, meg a többi fel-felbukkanó szereplő. Csanád/Áron másik szomszédja egy bizonyos Nórika, teljesen féltékeny volt Marinénire, ki tudja miért, nem lehetett neki megmagyarázni a helyzetet, hogy itt nem férfi és nő kapcsolatáról, sokkal nemesebb anya-gyermek kapcsolatról van szó. De ez Nóra, hiteles teljes nevén Kandisz Nóra, nem volt képes megérteni eme nemes érzelmeket, hát folytonosan féltékenykedett, zöld köd telepedett agyára, melynek kissé félszeg szembeszomszédja látta kárát, Simon (polgári nevén Pop Simon). Szegénynek elég baja volt így is, ilyen névvel nem csoda, de ő hősiesen tűrt, s nem változtatta meg apai örökségét, a nevét, amelyre büszke ugyan nem lehetett de hát mégis, hozzá tartozott. Így éldegéltek hát, olykor békében, olykor belviszályok közepette, mikor egy nap Simon hirtelen ötlettől vezérelve becsngetett Csanád=Áronhoz, aki épp Marinénivel beszélgetett a molyirtás lényegéről...
Szerette volna ugyanis kikérni a véleményét: mi lenne, ha feleségül venné Nórát? Csanád/Áron először hátrahőkölt, mert azt hitte, neki kell. De Simon megnyugtatta, hogy ő lenne az áldozat.
- Az ég szerelmére, mi lenne ebben neked a jó, édes fiam?! - sápítozott Mari néni.
Erre Simon részletesen kifejtette: ha elvenné Nórát, akkor először is ő lehetne Pop-Kandisz Simon is akár, ez már jól hangzik. Másrészt azt mondják, hogy a nőket a házasság megváltoztatja, és mivel Nóra már rossz irányba nem változhat, esetleg ez is jól sülhetne el...
Csanád/Áron és Mari néni csak néztek rá, mint borjú az új kapura, és nem tudtak mit mondani. Majd Csanád/Áron végre megszólalt:
- Kedves öcsém, te azt csinálsz, amit akarsz. De ha gyerekeitek lesznek, én kiköltözöm, és ne reménykedj: viszem Mari nénit is!
Csanád/Áron hellyel kínálta valamelyik skandináv bútoron Simont (miközben kezdeti gyanúja, miszerint az Író az IKEA cég reklámembere, immáron meggyőződéssé szilárdult) és hogy valamelyest lehűtse a fickó lelkesedését Nóra iránt felment az Üllői Úti Fuck honlapjára és megnézték videón az Esküvő című klipet.
Ez kissé módosította Simon elképzeléseit, és megígérte hogy még gondolkozik, mielőtt döntő lépésre szánná el magát.
Mari néni pedig megkönnyebbülten sóhajtott fel: egyelőre nem fenyeget gyermekáldás. Hiszen Csanádot is azért zárta szívébe, mert oly ügyesen paterolta el töméntelen gyerekét.
Szobájába vonult (mármint M. néni) és a padló alól elővette évek óta rejtegetett kedvencét, amit még Apolkától lopott el egy esős délután. Szemében vad vágyak égtek és eszelősen meredt a kör alakú csipketerítő csaknem életnagyságú képére, amelyen Náci nagybácsi arca volt látható. Az idősebb Apolka és közte dúló ifjúkori harc a szeretett férfiért - aki végül, megrettenve őrült szenvedélyüktől, egyiküket sem választotta - újra fellángolt benne, amikor ifjabb Apolka nemrég szomszédja életébe avatkozott. Már épp újraéledt benne a remény, amikor a Jó Áron meghívta nagybátyját a lakásába... és tessék, felbukkan az örökösnő! Biztosra vette, hogy ő hiúsította meg a nagy találkozást is. Ki tudja, hol van most a méltatlanul elfeledett Náci, milyen viszontagságokat él át... Mari néni, aki máskülönben békés természet volt, most gombócba gyűrte a finom csipkét, arca eltorzult, és kapkodva szedte a levelét. - Bosszú! - sziszegte. - Bosszú!!!!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.