Ekkor lépett be váratlanul Csanád a piros virágmintájú tapettás szobába...
Meglepődött, amikor Mari hirtelen eldugott valamit az orra elől... egy rekedt, hadaró hang törte meg a kábult csendet:
- Nem mennél le nekem egy kis sörért meg tejért fiacskám? - kérdezte a naftalinszagú otthonkát viselő Mari néne kutyaszemeivel…
- Már hogyne - ébredt föl Csanádunk kábulatából...
Lement az utcára.... bódító hőség csapta gyönge testét, amint kilépett a kapun... a nap verőfényesen sütött az "ifjú" Csanádra, akit a nap aranysárga nyalábjai a betonhoz szegeztek.
Az autók által felvert port mélyen letüdőzte... a levegő megállt körülötte... a hőség kitöltötte egész testét, az elviselhetetlen forróság megperzselte lelkét... nem bírt menni, nem érzett semmit... csak állt a mi főhősünk, várva egy lágy simogató szellőre, hogy felébressze, hogy visszahozza a valóságba...
De a levegő nem mozdult, csak a por szállt fel s alá, a nap megcsillant a házak koszos üvegein és Csanád úgy érezte a Hortobágyon van... Ignác bújócskásat játszik vele... érzi a fű illatát...
A láz elöntötte testét, kiverte a víz és érezte, ahogy egy hangya küzdi felfele magát szőrős lábán... agyát elöntötte a düh, a méreg és agyoncsapta a kis ártatlan állatot.
Felriadt, rájött, hogy már fél órája áll a kapu előtt egy műanyag szmacsos szatyorral a kezében, ami szinte beleolvadt tenyerébe, homloka tűzforró... elindult a bolt felé, de megállt...
Eszébe jutott egy iskolai előadás, ahol az egyik osztálytársa alakította a főszerepet és a rajztanára alakította a transzvesztitát... tisztán emlékezett a Rocky Horror Picture Show gyenge iskolai bemutatására... a hamis hangokra, a rossz világításra, s a lányra, akit végig követett szemével a szereplők sokaságában...
Indulni akart, de lábai nem engedelmeskedtek... leült a földre és nyomkodni kezdte a hangyákat a forró, égető napsütésben...
Meghallotta ekkor, a hangyák nyomogatása közben, a közelben lévő tömeg közepén álló egy méter ötvenöt centi magas református lelkésznő előadását, perui élményeiről és a magyarországi vidéki romák helyzetéről, hallotta a német tömeget, hogy nem értik a magyar Biblia-idézeteket.
- Lefordítanád, Csabikám? – szólt a hölgy.
- Weil den solchen Leuten gehört Gottes Reich. (Hisz ilyeneké az Isten országa.)
Áron kuncogott magában egyet (ez nem volt szép tőle) és tovább folytatta a hangyaboly fokozatos kiürítését és a bentlakók likvidálását, így javítva a többi hangya lakásügyi esélyeit. Eszébe jutott igazi missziója. Neki a boltba kéne menni, ahol nincs hőség, működik a légkondicionáló és nem hallja a különböző vallási felekezetek programjait.
A boltba belépve megcsapta a hűvös légáramlat a mirelitpult felől, s ennek annyira örült, hogy újra megfeledkezett céljáról, s órákig állt a pult mellett, élvezve a hideget. Órák múlva megkocogtatta vállát egy idegen, s azt mondta:
- Uram, záróra.
Már nem égtek a villanyok az üzletben, csak kintről szűrődött be némi fény a vásárlótérbe, de Csanád hihetetlen arcfelismerő-képességével megismerte történetünk új szereplőjét, Áron iskolatársát, a rettenthetetlen Vandát…
A rettenthetetlen Vanda - életében először - megrettent. A Csanád/Áron arcán tükröződő frusztráltság már neki is sok volt. Igaz, az ő életének is megvoltak a sötét árnyai.
Gimnazista korában szép volt, sikeres és mindenki nagy jövőt jósolt neki. Egész addig, amíg meg nem ismerkedett Józsival, az újpalotai szenesemberrel, és egy őrült pillanatban megszökött vele, hátrahagyva mindent. Józsi verte, elhanyagolta, végül elkártyázta. De addigra már elszálltak a szép remények, csak ide vették fel, eladónak. És most egy arc a múltból......
És ott a hűtőpultok mellett megrohanták őket az emlékek. Távolról hallották csak a másik kollégát, aki azt harsogta, hogy záróra, s ő megy haza…
De Vanda és Csanád=Áron csak állt ott, a pult mellett, s elfogódottan babrálták a mirelitspenótot meg fagyasztott libamájjal teli zacskókat, meg a lejárt szavatosságú reszelt tököt. Egyik sem szólt egy szót sem, már ahogy az lenni szokott az ilyen megrendítő erejű találkozásoknál. Régi közös emlékek után kutattak, próbálták felidézni a közös élményeket, de ezek között volt egy-két igen meglepő...
Például amikor Bávatagkeszin együtt nézték hogyan zsendül a bedőke.
Megpillantották egymást...
A két szem egymásba olvadt és táncra perdült... beleláttak egymás lelkébe és érezték ezt a megmagyarázhatatlan spirituális kapcsolatot, mely során szinte testet cseréltek, mint valami negyedrangú hálívúdi filmben...
Tudták... ez nem véletlen, semmi sem az... Csanád keze még remegett a hideg mirelit reszelt tök zacskótól, amit görcsösen szorongatott, amikor Vanda, a nagy darab melák, bojlertestű, x-lábú, szőrőskezű és festett lila eladónő, mint valami monstrum, például egy gőzmozdony megindult Csanád felé...
Egyre gyorsult, izzott a hideg levegő (micsoda paradoxon gondolta az Író, miközben rájött, hogy egy zseni...) végül a két test egymásnak ütközött és Csanád húzta a rövidebbet...
Csanád/Áron elterült, csak a kezeivel csapkodott egy kicsit, s rajta terült el a Test, mert másképp nem lehet ezt megfogalmazni. CSanád/áron tüdeje szinte összeesett, s azt kívánta bár ne jött volna le ide, mert akkor nem történik mindez. A Test pedig, Vanda teste, mely egykor szép volt és kecses, most szinte szétlapította. Sipító hangon utolsó lélegzetével megpróbálta megkérni Vandácskát, hogy legyen kedves és guruljon már odébb, de alig ismert hangjára. Vanda eközben termetes testével odébbgördült, mert Csanád görcsös ujjai bordái közé fúródtak, mellyel fájdalmat okozott neki. Más okot nem látott ugyan a felkelésre, de ez a kellemetlenség elég volt a helyváltoztatáshoz. Csanád teleszívta tüdejét friss oxigénnel, eltűnt kékes színe is, rövidesen jobban lett, de meglepetten tapasztalta, s Vanda is, hogy a másik túlbuzgó munkatárs bezárta az ajtót. - Nekem nincs is kulcsom - sikkantotta Vanda, s lekuporodott egy Borsodis rekeszre, melyben még az üvegek is szinte panaszosan nyögtek fel e méltatlanságra. - Reggelig itt kell maradnunk? - tette fel az álnaív kérdést Csanád, s beleborzongott (de inkább félelmében, mint örömében) a lehetőségekbe, melyek felvillantak szemei előtt...
S nem csak saját sorsa izgatta, hanem eszébe jutott Mari néni is, amint egyre inkább szomjazva vár, vár..... és se sör, se tej, se Csanádáron.
A szituáció kezdett egyre kínosabbá válni, mert Vanda (aki ráadásul még öreg is) egyre töprengőbb arccal méregette Csanádáront. Arcán tisztán látszottak az átsuhanó gondolatok. Igen, kifezetten gusztálgatta a férfit, aki ugyan nem volt egy Antonio Banderas, dehát Vanda vaskos karjai közt tavaly tavasz óta nem fordult meg férfi. Az akkori áldozat ellopott 2 guriga WC papírt és egy zacskó Trisót, és Vanda - némi szexért a cukroszsákokon - eltekintett a feljelentéstől. Azóta Vanda mánikusan vadászott a tolvajokra, hiszen tudta hogy a szexualitás a kiegyensúlyozott élet elengedhetetlen része, azonkívül jót tesz az arcbőrnek is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.