An adamekp production

...hirtelen eszébe ötlött, hogy ő tulajdonképpen magassági iszonytól szenved, tehát gyorsan lemászott és csak abban reménykedett, hogy az ő közbelépése nélkül is történhet még valami jó dolog a mai napon...
De még mindig nem hallott semmit, azt sem, amikor a hangosbeszélőn felszólították a tömeget: Tessék oszolni, nincs itt semmi látnivaló.....
Csanád ott állt és nézelődött... Előkapta nulla forintért vásárolt mobilját, amiért egy éven keresztül havi tízezret fizetett, és elkezdett vele fotókat készíteni, miközben azon csodálkozott, hogyha bekapcsolta a Dumabiusz rádiót a multifunkcionális mobilján, mi az ördögért nem hall semmit...
Két rendőr közeledett és elkezdték ráncigálni...
Befordult a sarkon a kommandósokat szállító száguldó IFA márkájú, kénes gázt pöfékelő rendőrségi teherautó, ahonnan szép sorban ugráltak le a rohamrendőrök. A bámészkodókat kordon mögé terelték, hogy jobban láthassák a kórház fölött köröző zsaru-helikoptert. Mesterlövészek helyezkedtek el a környező házak tetején, várva az alkalmat, hogy lelőhessék a gazfickót. Sztanyiszlav továbbra is a kórház ablakában állt hálóingében, amikor egy, a tűzparancs ellenére leadott riasztólövéstől megijedve letépte álarcát, ami mögött valójában Björn, a kegyetlen gyilkos arca volt…
Björn már nem volt magánál, amikor találkozott a betonnal, minek okán a mellette álló felpeckelt szájú Adél kilökte az ablakból...a zuhanást valószínűleg túl is élte volna, de a hirtelen mozdulattól egyszerre négy mesterlövész eresztett bele egy 30mm átmérőjű lövedéket, ami menthetetlen volt, még akkor is, ha a kórház tényleg egy "köpésre" volt... ott feküdt a mi Björnünk, hálóingben kiterülve... Adél didergett és elkezdte rágni piszkos körmeit, amivel tegnap még az idegosztály foszöldszínű tapétáját kapargatta...
Mivel azonban a szájában lévő pecket senki nem távolította el, az homloklebenyébe fúródott, s ott igen nagy károkat okozott csak az volt a szerencséje, hogy épp a kórházban történt az eset. Mégis, olyan jelentős magatartásbeli változásokat szenvedett az agysérülés következtében, hogy személyisége teljesen megváltozott - Csanádunk nagy bánatára. S mégis a két sérült ember (Csanád ugye süket, mint kiderült 30%-ban meg is maradt halláskárosodása, Adél pedig agysérült) remekül megértette egymást. Adél folyamatosan emelt hangon volt kénytelen beszélni Csanádhoz, Csanádnak pedig a normális emberi viselkedésre kellett okítania Adélt, továbbá helyette is figyelnie kellett, mert Adél sérülése következtében elvesztette félelem és fájdalomérzetét is. Ugye nem kell ecsetelni, mit is jelent egy ilyen állapot. Egyszer például teafőzés közben meggyulladt pulóverének ujja, hatalmas égési sérüléseket szenvedett ugyan, de Csanád végülis megmentette, aztán ott van a másik eset, amikor egy bandaháború kellős közepén találták magukat, miután lementek ez Oschanba Csanád hallókészülékébe tartóselemet venni, de útközben inkább vettek ’négydarabotegyszázasér!’. A bandaháború két rivális gengsztercsapat között dúlt, ahol a suhancok a territóriumon vitáztak, mint két farkasfalka. Nos két főhősünk itt gyalogolt, amikor az egyik surmó beszólt valamit Adélnak, csak az nem tűr nyomdafestéket. Adél emiatt rendkívül ingerült lett, és elkezdte páholni a fiatalt, mit sem törődve a reá leselkedő veszéllyel, amit a bandák jelentettek szá­má­ra…
Hiszen még rendőrség sem avatkozott közbe... minek??? Hogy a sajtóban az legyen megint elrontottak valamit és pár ifjonc bevetés közben életét vesztette??? Kell ez nekik, öljék csak egymást aztán maximum majd megeresztenek egy kis könnygázt vagy vízágyút miután már "kevesebben" lesznek...
>Ej rá érünk arra még...
Nem csoda, hogy ez volt a rendőrfőkapitány gondolata, hiszen az egész demokratikus és segítőkész magyar társadalmat ez az üde pozitivizmus hatotta át…
De most mit tegyen az író, ezzel a két szerencsétlen emberrel…akik az „év bandaháborúja” kellős közepén találták magukat, amit a kereskedelmi csatornák reflektoros helikopterekkel, élőben közvetítettek, természetesen cserébe busás „jogdíjért” a bandáknak…
Ekkor megcsillant a bestseller reménye írónk szemében - megvan - dörmögte maga elé…
Ugyanebben a pillanatban, megállt egy tűzpiros Ferrari az út mellett… Oláf, aki NEM Csanád apja, hanem régi barátja, integetett a két esetlen „bandatagnak”, hogy ugorjanak be…
Ő volt a nap hőse… ezután hazavitte magával a párt… Mestert és Margarítát, rózsadombi villájába, hogy ott a tévé elé ülve, mint egy "átlagos család" megnézzék a valóságsókat. Ekkor Margaríta eszbekapott, talán újra itt van Woland? Fogta magát és elkezdett Csanád fülébe, illetve hallókészülékébe üvöltözni, amikor nem tudni mi jött rá, s hirtelen őrületes, démoni kacagásba kezdett. Talán az átélt események hatására, nem tudni. Mindenesetre az tény, hogy teljesen el is feledkezett Wolandról (akiről egyébként az írónak sincs semmiféle emléke, talán egy kis amnézia, no nem baj). Csanádunk persze folyton csak bámult bambán, mivel a tartós elem "négydarabotegyszázasért" olyan hamar lemerült, hogy megint nem hallott egy kukkot se. Folyton folyvást csak azt harsogta Mi? meg hogy? meg mit mondtál ? Nekem szóltál? A többiek ettől persze elég dühösek lettek, ezért hát...