1. írógéppel?
2. papír+ceruzával, tollal?
3. (sz)Ámítógéppel?
Ez nagyon fontos kérdés, nem írhatunk semmit amíg ez nincs eldöntve.
Ha senki nem dönt, majd én, írónk elkezdte püfölni írógépének billentyűit, szerette a masina hangját, szeretett egy bögre teával vagy kávéval leülni az ablak mellett, s csak úgy gondolkodni, mit is írjon...
Hozzá is fogott, Csanád és Adél egy verőfényes tavaszi délelőtt az állatkert felé sétáltak. Nem volt ebben semmi különös, épp az imént futottak össze egy könyvesbolt előtt, ahol mind a ketten az újdonságokat kémlelték. Aztán Adél valami miatt úgy érezte, mégsem jó ötlet az állatkert, ezért megkérte Csanádot, inkább menjenek és igyanak egy feketét, s beszélgessenek a találkozás örömére. Be is ültek a Répa Rozi nevezetű késdobálóba, ahol igen jó kávét készített Pirike a pultosnő. Leültek egy asztalhoz, amikor hirtelen kiégett egy körte az ócska, csillárnak nem nevezhető IKEA fényforráson. Kellemesen beszélgettek tovább, nem figyelve a külvilágra ill. a kiégett villanykörtére. Kiderült, hogy Adél fogorvos, ami Csanádot kicsit megijesztette, tudni illik mindig tartott, sőt rettegett a fogorvosoktól, akik fúrójukkal csak belekapirgálnak a szánkba, miközben fogkrémeket ajánlanak nekünk a tévében, megjegyzem érdekes, hogy mindegyik más milyet részesít előnyben, és a kezelés végén busás számlát nyújtanak be a munkanélküli segélyből tengődő Csanádnak, aki így is koldul a Moszkva téren, hogy a Marks & Spencerben ill. a Mangóban mindig megvehesse a legújabb ruhakollekció költeményeit... De ez most mellékes...
Szóval miután fura módon SEMMI különös nem történt ebben a lepukkant Répás Rozi nevezetű transzvesztita klubban, a gerlicék elmennek együtt...
Adél megköszörülte a torkát. Nem tudta: mondja, ne mondja? Vajon tényleg megbízhat annyira Csanádban, hogy beavassa legnagyobb titkába? Ilyenkor egyet tehet az ember: nem haboz... És megtette. Őt választotta, ezt a nem mindennapi férfit, hogy segítségére legyen.
- Tudom, hogy nemrég ismerjük csak egymást, de annyi mindenen átmentünk már együtt... - sóhajtotta. - Úgy érzem, hogy már több életet leéltünk egymással, több dimenzióban jártunk, több idősíkon keltünk át... Csanád! Leszel a gyermekem apja? Sajnos meddő vagyok, de egyedülálló nő nem vehet részt a lombikbébiprogramban. Kérlek, segíts!
Csanád krákogni kezdett. Úgy érezte egy hatalmas gombóc van a torkában, amit képtelen lenyelni. 15 éve özvegy vagyok – gondolta, s felrémlett benne Klári, a felesége arca. Micsoda időket éltünk meg együtt!! De elmúlt. Azóta egyetlen kapcsolata sem volt, ami hat hónapnál hosszabb ideig tartott volna, igazából nem is vágyott rá. Most meg ez a lány a kívánságával.
- De hát csak most találkoztunk – nyögte Csanád.
- Éppen az a jó – hadarta Adél, - így nem ismerjük egymás gyengéit. Ne gondolkozzon! Jaj látod, hogy össze vagyok zavarodva, nem is vettem észre, hogy már tegeződünk. Mondd szereted a gyerekeket?
Csanád előbb elérzékenyülve, aztán - észhez térve - elborzadva gondolt Gáspárra, Menyhértre és Boldizsárra, a szörnyeteg hármasikrekre. Próbálta mérlegelni az előnyöket és hátrányokat: esetleg, gondolta, esetleg újra megtörténhet (Szervác-Pongrác-Bonifác? Brrr...), de ha elvenné Adélt, ő felnevelhetné a nagyobb fiúkat is... Ez nekik jó lehet, hiszen Adél annyira hasonlít az édesanyjukra, és neki lenne kire hagynia az egész valamilyen csapatot (Csanád soha nem volt jó a sportokban)... Na de mégis! Író - átkozódott -, te minden ikrek szellemi atyja, te beteg elme, megint milyen helyzetbe sodortál?! Döntenem kell, döntenem, döntenem...
Kimondta hát:
- Amennyiben komolyan gondolod, szívesen felajánlom genetikai örökítő anyagomat, de előbb tudnod kell, hogy néhány mutáns génnel rendelkezem, hajlamos vagyok a skizofréniára, meg a pszichózisra, depresszióra, alkoholizáltam, kábítószereztem és ennek tetejébe még tériszonyom is van. Ez minden, amit felkínálhatok - mondta Csanád lemondóan, közben nagyot sóhajtott. De úgy tűnik, Adél a született optimista vagy fel sem fogta miről beszél Csanád vagy egyszerűen csak a legbátrabb nő volt, akivel valaha is találkozott, természetesen csak Klárika után.
- Sebaj, együtt minden akadályt leküzdünk (vagy megkerülünk – gondolta magában), közös erővel bármire képesek leszünk! – mondta Adél, majd folytatta is – Tégy magadévá még ma! Gyere, menjünk fel a lakásomba, majd ott folytatjuk a témát!...
Ezzel elindultak a metró felé, hogy Adél lakásába menjenek, a szótlan Csanád pedig nagy lószemeivel bámult ki a fejéből. A metróút szokatlanul nyugodt volt, senkit nem akartak holmi kapucnis utasok a szerelvény alá lökni, sőt, ami igazán meglepő, Csanád sem ölt meg senkit az utazás során. A metró kijáratánál azonban ott állt Sztanyiszlav, a bárányképű jegyellenőr, aki ballonját és napszemüvegét áldozta föl a büszke sötétkék egyenruháért. Adélnak és Csanádnak természetesen volt nyugdíjasbérlete, ezért minden különösebb baj nélkül haladtak el a pályamódosító Sztanyiszlav mellett.
Csanádnak felrémlett, hogy a lombikbébik nem teljesen hagyományos úton kerülnek a mama hasába, akkor viszont minek tartanak most Adél lakása felé?
Hát azért, hogy lejátszanak egy parti malmot! Aztán meg bemennek a klinikára, ahol hát izé, szóval begyűjtik a mintákat, s Adél sejtjeit megtermékenyítik, majd a kis sejtecskék, egy kémcsőben lefagyasztva várják jobb sorsukat, illetve a beültetést, megtapadást és végül születést. A világra jövetelt, ebbe a szép új világba, a civilizációba...
De ne siettessük az eseményeket. A kórház, a sejtecskék, kémcsövecskék egyelőre a távoli jövő homályába vesznek. Csanád fél órát sem töltött Adél lakásán, máris feldúltan távozott: először azon veszekedtek, hogy ki legyen a feketével, azután pedig azon, hogy szabad-e csikicsukizni.
Végül Adél engedett, felhívta Csanádot a titkos számán, elnézést kért, s megbeszélték, hogy a szeméttelep mellett találkoznak, mert az olyan romantikus, s jó távol van az állatkerttől, ami szintén lényeges. Tehát ott állt Adél, a közterületfelügyelet emberei már gyanúsan méregették, nem különben a narancs egyenruhás kukások, akik minden fordulónál beszólógattak neki, ugyan ki tudja miért? Csanád pedig késett, pedig nem volt jellemző rá, mindig is nagyon pontos volt, de ezúttal valami történhetett.
Hogy adok így életet egy új jövevénynek vagy egy kettes hármas ikerpárnak - gondolta csalódottan Adél, közben rövid virágmintás szoknyácskája szélét gyűrögette izgatottan...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.