An adamekp production

- Jó napot, dr. Draht vagyok. – mondta Béla, aki azért mutatkozott be ezen a néven, mert kirúgták az egyetemről, amiért a diákokat hagyta illegálisan boncolni, és pont akadt egy pszichológus páciense, aki eléggé hasonlított rá, így tovább praktizálhatott, igaz álnéven. – Mi a panasza? – kérdezte.

- Aaaaaa [erőteljes nyögés], úgy érzem, mintha égetne a bőröm. Nézze, tiszta piros vagyok! Nem kellett volna annyit napoznom a hajó fedélzetén… Jaj, de fáj!!!!

Béla, azaz dr. Draht Jákob persze alaposan szemügyre vette Csanád hófehér bőrét, melyen semmiféle naptól származó égési sérülést nem fedezett fel.

- Önt fel kell vennünk az osztályra. – mondta, mintha nem is ismerné a férfit, hiszen ő még kórboncnokként ismerkedett meg vele. - Bevállalja?! Igen vagy nem?! Válaszoljon! – ordította mint tévésztár kollegája.

- Hé, hagyjon engem békén! Haza akarok menni! – üvöltötte Csanád, majd felállt, tett egy lépést a kijárat irányába, s összecsuklott, végül a padlón fetrengve ezt kiáltotta:…

- Tizenkilenc küllő van a kerékbehehehe kerékbe! Nem, nem, nem, nincs semmi bajom, csak adjon valamit erre a fájdalomra, aztán megyek haza, már itt se vagyok, még sok dolgom van, mennem kell. Kell tinta meg a füzet, levél az Íróknak vagy telefon, esetleg fax vagy email...

Szóval sok dolgom lesz, nyomdát, kiadót is kell találnom...

Béla megrázta, s így szólt: - Csanád, nyugodj meg, gyere feküdj szépen a kanapéra és mondd el mi bánt, ugye szeretnél beszélni róla, hidd el nálam jobb hallgatóságot nem találhatsz magadnak. - Fogta a papírjait és igyekezett komoly képet vágni, már ahogy azt a Klinika, a Kórház a város szélén-ből látta meg a Vészhelyzetből, s hasonlókból, majd így folytatta...

- Sosem érezted úgy, hogy féltékeny vagy apádra? És szerelmes anyádba?

Csanád gondolkodott, gondolkodott, de hiába: a sok Író nem írt neki se gyerekkort, se apát, se anyát, Istent meg pláne nem.

Válaszolni viszont csak ennyit tudott:

- Én ültettem a cédrusfát, más köti hozzá a lovát...

Leveli Béla már látta, hogy nagy a baj, hiszen Csanád csak népdalokban tudta magát kifejezni, ez pedig nem jelent mást, mint azt, hogy CsanádÁronIzidor akut nótadalolitiszben szenvedett, amelyet egy erős shock válthatott ki. Béla úgy döntött, hogy a regresszió lesz az egyetlen megoldás, ezért szépen finoman hipnotizálta Főhősünket, aki közben már az ágyon feküdt. Könnyen megoldható volt a feladat, lévén hősünk nagyon hipnábilis személy, de csak most következett a neheze. Ekkor Béla így szólt a már csukott szemmel fekvő CsanádÁronIzidorhoz:

- Csanádkám, most kérdéseket fogok feltenni, s Te szépen válaszolsz rájuk... Hogy hívnak?

- Pintér Pista úgy levágta...

- Milyen nap van ma?

- Este, este, de szerelmes kedd este...

- Na ne bolondozz Csanád, mondd meg szépen, mi a baj?

-. ..akármerre tapogatok, csak falat találok.

Béla látta, hogy ez a módszer nem vezet eredményre, mert Csanád krónikus nótadalolitisze hipnózisban is fennáll. Úgy döntött, a szimbolikus és az empatikus pszichiátria eszközeit veti be, vagyis először megpróbálja elemezni, szimbolikusan értelmezni és lefordítani Csanád érthetetlennek tűnő szavait, aztán pedig maga is idomul a beteghez, illetve a szimbolikus pszchiátria módszerének segítségével kinyomozott agyműködéséhez. Aztán majd csak lesz valami.

Aztán úgy gondolta, hogy meg kellene vizsgálni CsanádÁronizidor agyát, persze működés közben, tehát levitte a radiológiára és CT-t, MRI-t és persze a PET -et is használta, nagyon érdekes eredményre jutott, amikor megvizsgálta a felvételeket, de mivel nem volt szakember, konzíliumot kért egy specialistától. CsanádÁronIzidor eközben már a Sej Nagyabony-nál járt....

Eközben a betegtársak már erősen fontolgatták hogy kitörnek az épületből, mert ez a nótázás már meghaladta tűrőképességüket. A személyzet szerencsére időben felfigyelt és szép sorban szedálták a társaságot, majd Csanádot sem kímélték. Ez a módszer egyébként nagyon kedvezett az ügyeletes orvos és az éjszakás nővér románcának is, így már máskor is alkalmazták. Másnap ugyanez az orvos nyilatkozott a TRL Bluk televízióban, miszerint az intézményben semmilyen visszaélés nem történik a pszichiátriai betegek kezelésénél.

Miután ilyen szép csend és nyugalom lett, Leveli Béla orvosi szobájában fogadta konzíliumra hívott kollégáját. A fiatal, jóképű, napbarnított sötét hajú férfi ránézett az eredményekre, felvételekre..... elsápadt és hebegni kezdett:

- Nem, ez lehetetlen.... ez nem fordulhat elő még egyszer......... óh Istenem!

- Mi.... micsoda? - hebegte Béla a botcsinálta pszichológus.

- Nagyon komoly dologról van szó. Tizenkét évvel ezelőtt Dél-Afrikából a Veszprémi Állatkertbe szállítottak egy uszályos pingvint, amely nagyon furcsán viselkedett. Jobbra-balra dülöngélt és motyogott maga elé, majd hirtelen bevadult és megharapta a gondozóját. 24 óra lappangási idő elteltével a gondozó (egy puffadt képű, enyhén alkoholista ötvenes fazon, akit az állatokon kívül csak a FORMA-1 érdekelt) Maruszjának egy fiatal orosz lánynak képzelte magát, akit elhagyott a kedvese, és egész nap bús szerelmes dalokat énekelt. Ezzel persze megvadította az összes állatkertben élő állatot is. Ráadásul a kór fertőző, de csak a lakosság 1%-ára veszélyes. Azt sajnos nem lehet megmondani, hogy kin mikor tör ki a baj - magyarázta a sötéthajú, jóképű orvos, aki bár botfülű volt, most mégis elkezdett egy nótát dúdolni.

- Ez már az?- kérdezte Béla hirtelen.

- Á, dehogy, csak reggel hallottam a rádióban, s úgy beette magát a fejembe, hogy kell egy fél nap, mire elfelejtem. Azt hiszem, a minimális lappangási idő 2hét, de én nem kerültem kontaktusba a betegünkkel. Azt hiszem a karantén a legjobb megoldás, esetleg még megelőzhetjük a nagyobb bajt - szólt, majd visszament a saját irodájába.

Béla meg ott maradt, s azon agyalt, hogy mit csinál abban a két hétben, amíg azt várhatja, hogy előjön-e a kór vagy sem. mindenesetre CSanádÁronIzidort gyorsan elzárta a külvilágtól, s persze önmagát is gondosan megfigyelte, szájmaszkot vett, biztos ami biztos, s folytatta a kezelést és további adatokat és specialistákat keresett a témában...

Csanádunk meg dalolt és dalolt.

Ha Béla nem is, de a morc és keserű arcú főnővér mintha elkapta volna a veszélyes betegséget, ugyanis egy nap egyedül keringőzött a kórház folyosóján, de végül kiderült, hogy Kunigunda nővér nem beteg, csak udvarlója, 30 év széptevés után végre megkérte a kezét. Kunigunda nővér egyszerűen csak boldog volt…

Béla pedig három nap keresés után talált rá Prof. Dr. Klasszis Elek egyetemi tanárra az Interneten. A professzor a katmandui orvosi egyetemen tanított, és a nótadalolitisz a szakterülete volt. Kiderítette, hogy a magas hegyek csak fokozzák a betegség súlyosságát, és például Mallory a legendás hegymászó is ebbe a betegségbe halt bele a Csomolungma megmászása közben.. Szóval Béla kapcsolatba lépett a világhírű professzorral és azt a tanácsot kapta, hogy kezelje betegét természetes gyógymódokkal, úgymint köpölyözés, piócázás, reiki és színterápia. Azt is javasolta többek között, hogy próbálják meg kiiktatni a beteg életéből az E származékokat és az emulgeálószereket és tartósítókat, továbbá mindenféle zene-, és dallamtól való teljes elzárást ajánlott. Ezt persze elég nehezen lehetett megvalósítani, de Béla azért csak próbálkozott. Piócákat a közeli kisállatkereskedésből tudott szerezni, viszont az E származékokkal és emulgeálókkal már bajban volt, lévén CsanádÁronIzidor különösen vonzódott a Na-benzonátos élelmiszerekhez meg a többi tiltott dologhoz.

Főhősünktől tehát szinte minden megszokott ételét, italát elvették, de szerencsére a tiltás nem vonatkozott a regényírásra, szóval füzetet és tintát kapott. Hja, az is valami, legalább a szellemi tápláléka megmaradt, ha már mást nagyon nem ehet...

Az Író azon darabkájának, amelyik cs--j-nek nevezi magát fogalma sincs arról, mi az a reiki és színterápia, ezért inkább mélyen hallgat erről a témáról. Szóval Csanád semmilyen ételt nem ehetett, amit kedvelt, viszont rengeteg vitamint és ásványi anyagot kellett fogyasztania, amitől rossz kedve volt, ezért füzete, amibe regényét akarta írni, hamarosan telis tele lett Csanád önsajnáló soraival.

„Hajaj miért is születtem, micsoda élet ez itt a karanténban, ahol üvegablakon keresztül bámul rám egy boncmesterbe oltott pszichológus. Egyetlen társam néhány pióca, de azokat meg csak a vérem érdekli. Mi lesz velem, mi lesz velem? Én szegény szerencsétlen ember”- kesergett Csanád a füzet lapjain vagy 450 soron keresztül, de aztán végül megemberelte magát és odakörmölte a papírra:

Szeretem magam és én vagyok a felelős! Szóval elismerte, hibáit és azt gondolta, hogy a pozitív gondolkodás kisegíti őt a bajból. Meg fogok gyógyulni, ismételgette magában, mert azt gondolta, ennyi elég lesz ahhoz, hogy újra egészséges legyen, s csodák-csodája így is lett. Már nem fertőzött ugyan, de azért még megfigyelés alatt maradt. Tehát elmondhatjuk, hogy egy világméretű járványtól ismét megmenekült a Föld, legalább addig, míg valamelyik Írónk nem kreál egy újabb katasztrófalehetőséget...

CsanádÁronIzidor jól volt, megszabadult a piócáktól, újra ehetett, amit akart még emulgeálószereket is, azokat különösen hiányolta. Béla szerint még 2 nap és haza is mehet, ha nincs jobb dolga.