An adamekp production

Döntésében szerepet játszott az is, hogy nem csak Adél hagyta magára gyermekeit, hanem bizony ő is. Sztanyi neveléséről gondoskodott egy darabig, és azóta is sokat töri a fejét a két ikertestvéren. De közben meg is ijedt, mert úgy érezte, alkalmatlan az apaságra. Három nagyobb fiából féltüdős maffiózó lett, Sztanyi elhunyt... talán jobb a kicsiknek ott, ahol vannak.

Szóval inkább nem kezdte boncolgatni a múltat, hanem megette a vacsorát. De a könyvutalványokat nem vette elő, megtartotta magának - Adél nem érdemli meg.

Vacsora után jóllakottan felállt az asztaltól, udvariasan elköszönt, és távozni készült.

Ebben a pillanatban azonban megdördült az ég. Kiment az áram, és a sötétben meteorzápor hullott a házra.

De egy kis meteoreső meg se kottyan a mi CsanádÁronIzidorunknak, úgyhogy el is indult haza, szépen komótosan, mit siessen, hiszen meteoresőt nem minden nap lehet látni. Fel is emelt egy ökölnyi követ, mely majdnem fejbe találta, hazavitte. A kő kicsit meleg volt, de érdekes textúrájú és tetszetős darab. Főhősünk szerette a köveket, ez is tetszett neki, de nem tudta, hogy amit elkövetett, az nem volt éppen szerencsés lépés. A kövön mikroszkopikus kis baktériumok voltak, ezek erősen hallucinogén hatást fejtettek ki arra, aki kapcsolatba került velük. Hősünk tehát annak rendje módja szerint elkezdett hallucinálni, mindenféle botorság járt a fejében, ő maga is furán viselkedett, végül valahogyan mégis hazaért, de otthon tovább folytatódtak a látomásai. Elővette tehát naplóját, s bejegyezte...

"Aljas csirke, jaj, jaj, hever romokban, kicsiny darabokban... üvegszem jön, rettenet, nyakára tapos kicsi balázsnak... kucorgok az ágon, kék vagyok és üres... nem is ember, nem is ember, jaj, szalamandra, lény, légy vagy mi az ördög. Ne! Ne! Csak a tartályt ne! És hagyj az írógéppel, ormótlan málna! Ki tudja ezt megítélni, ki lát a szememmel, világ?! Csak sorakoznak a fiak... vigyétek őket innen! Túlélem, ugye? Meggyógyulok, igaz? Sajnálom, annyira sajnálom... mondjátok meg neki, hogy nem lesz baj... or... junk... mind... set..."

Ekkor kiesett a kezéből a toll, és elájult.

Magához tért, fogalma sem volt semmiről, de mikor megnézte a naplót, látta, hogy majdnem teleírta az egész füzetet, közben a tinta is elfogyott. A keze tiszta maszat volt. Bement a fürdőbe, megmosta a kezét, s úgy gondolta, hogy jól esne egy zuhany, be is állt a fülkébe, csorgott rá a langyos víz, majd hirtelen egészen hideg lett, megengedte a melegvizes csapot, de csak nem lett melegebb, már szinte didergett. Egészen felébredt viszont, feje kitisztult, még jó kedve is lett, mert jön a hétvége. Megtörölközött, felöltözött szépen friss ruhába. Nagyon jól érezte magát, de mikor újra belelapozott a füzetébe szorongani kezdett. Furcsa érzés keltette hatalmába, majd pillantása a meteordarabra esett. Tudta, hogy valamiképp köze van a furcsaságokhoz, de még nem is sejtette micsoda lavinát indított el azzal, hogy hazahozta azt a követ. CsanádÁronIzidor kiment az utcára, mert úgy érezte friss levegőn jobban megy a gondolkodás, meg kell új füzet és tinta is...

Közben a ház lakóin furcsa hangulat lett úrrá. Hakapeszi bácsi a harmadikról horgászbotot fogott, és pecázni kezdett az ablakban. Csopaki néni a földszinten csapkodta a nagykaput. A másféléves kis Plumpika hangosan szavalta a szorzótáblát, és a nászútról hazatért Huy-Hayra házaspár ipari méretekben fogott neki a sapkakötésnek.

Csanád járta a pesti utcákat, és amerre elhaladt, furcsa dolgok történtek. A Blahán a forgalmat irányító rendőr kézenállt, és lábaival hadonászott. Csanád vett egy gíroszt az aluljáróban, mire a gíroszos azt mondta, hogy subbik-lubbik, és a meglepett Csanád kezébe nyomott egy fehér nyulat. A meteorozó pacifisták Busht éltették és kokakóla-mámorban úsztak, az afrikaiak elit kommandósnak öltözve riogatták a paprika- és tartóselem-árusokat, a tolldíszes dél-amerikai zenészek magyar nótákat játszottak, a hittérítők pedig, ó kimondani is szörnyűség, együtt buliztak a svábokkal, tótokkal, székelyekkel, oroszokkal, ukránokkal, egymás nyakába borultak a katolikusok, protestánsok és ateisták, és mindenki csak nevetett és olyan boldog volt, hogy ihajj-csuhajj. És akkor azt mondta mind: sose halunk meg, és ki ki ment a maga útján, mint általában. Az égben kismadarak szálltak, csicseregtek és jól rápottyantottak CSanádÁronIzidor fejére. Megtisztelt Főhősünk tudta, nagy szerencse éri, s mosolygott hozzá, mint a vadalma, a többiek meg röhögtek rajta, mert ki látott olyat, hogy valakit lepiszkítanak a madarak és még örül is neki az illető...

Aztán bement a papírboltba, vett még két füzetet, s arra gondolt, ha ennyi ötlete lesz, s ilyen ütemben halad az írással, hamarosan létrejön egy új "háború és béke". Nagyon örvendezett, túlvilági jókedve azonban hamarosan megváltozhat, hiszen mint tudjuk, derűre ború. Jött is egy setét felhő CsanádÁronIzidor boldog, békés életének egére. Az utcán belekötött egy suhanc, madárürülékes balfácánnak titulálta, aztán fellökte, a papírírószerben vett tinta pedig összetörött. Hősünk ott gunnyasztott a lilás-kékes paca mellett, mely lassan- lassan beszivárgott a csatornába. Csak gubbasztott ott, mint egy vén marabu, úgy elmerült a gondolataiban, észre se vette, hogy a tisztítókocsit, amelyik befordult a sarkon...

A locsolókocsi természetesen jól lelocsolta, de ez sem segített Csanád tintafoltos kabátján. Csanád elbúsul - kedvét szegi Neki A folt, Mivel csak egy kabátja volt, Mi több: kabátja éppen sárga volt, És így annál jobban látszott a folt.

A séta során tehát nem sokra jutott, látta, hogy a feje tetejére állt a világ, de ezt valahol mélyen már eddig is sejtette, és még az írást sem tudta folytatni, mert összetört a tintásüvege, pedig rövid idő alatt olyan sok élmény érte, ami kikívánkozott volna belőle. Eszébe jutott, hogy bekopogtat a szomszédba, na nem Mari nénihez, hanem a másikhoz, akivel még sohasem találkozott, és kér tőle kölcsön egy tollat.

De a szomszéd nem volt sehol, mást meg nem akart zavarni, ezzel a toll üggyel, tehát fejben készített feljegyzéseket, úgyis nagyon jó memóriával áldotta meg a sors, meg edzett is rá eleget, úgyhogy egy kisebb regény sem okozott neki problémát (megjegyzés szintjén). Megint elindult hát otthonról, hiszen nem karosszék-író Ő, hanem nagyon is éli mindennapjait, kalandozik erre, arra, fel, le, jobbra, balra, egyenesen és görbén természetesen. De az élete már csak ilyen. Jobb szereti maga átélni a dolgokat, mint csak fantáziájában megélni, végigjárni az utakat (nem úgy,mint az Írók többsége, ugye-ugye?!). Tehát CSanádÁronIzidor újra belevetette magát a valódi életbe, hogy még frissebb, még izgalmasabb dolgokat élhessen át, s azt megírva túlszárnyalja összes Íróját, akik az ő életútját egyengetik vagy görbítgetik, kinek mi tetszik...

Csanád egy kicsit elgondolkodott azon, hogy melyik lehet az a hely a városban, ahol a legtöbb élményt gyűjtheti össze születendő regényéhez, hol összpontosulnak az élet megörökítésre méltó mozzanatai. Nem is kellett sokáig gondolkodnia, eszébe jutott volt szállásadója, Leveli Béla, és bement hozzá a kórházba. Szerencséje volt (mint tudjuk, Csanád a szerencse fia, már csak azért is, mert egy Nobel-díj várományos műalkotás főszereplője lehet), Béla éppen ügyeletes volt a patológián, így Csanád ebben a korai órában (4 óra 57 táján ért oda) is bent találta.

- Ha már ilyen jól összejöttünk, mit szólnál egy reggelihez? - kérdezte Béla. De CSanádÁron­Izidornak valahogy teljesen elment az étvágya, ki tudja mitől?

Ellenben Béla olyan jó étvággyal falatozott egy főhősünk által ismeretlen ételből, hogy lassan-lassan megkordult a gyomra, hiszen egy-két semmiségen kívül (ha ugyan volt ilyen, bár nem emlékszem CAVINTONT ide) az Írók kihagyták életéből a kulináris élvezeteket. Szóval A gyomra olyan panaszos korgásba, morgásba kezdett, hogy még egy nagyothalló is meghallotta volna. Béla tehát újra feltette a kérdést, s a tálat és kanalát főhősünk orra alá nyomta az ismeretlen étellel...

Az ismeretlen ételről Csanádnak végre eszébe jutott, mikor evett utoljára: Adélnál evett valami érdekes csirkeételt, ami aztán jól meg is feküdte a gyomrát - a meteor baktériumflórájával kombinált hatását lásd három pacafoltos füzettel ezelőtt, Csanád munkásságában. Hirtelen nem is volt biztos benne, hogy éhes, a tányérban úszkáló rózsaszín és ibolyalila izék mintha még éltek volna...

Pillanatnyi habozása hasznos volt, mert Leveli Bélának volt ideje elkapni előle a tányért, amibe szórakozottságában valami egészen más kotyvalékot tett. Helyette pirítóst és konzerv borsót tett vendége elé, aki megkönnyebbülten fogyasztotta a sokkal bizalomgerjesztőbb eledelt.

Pedig ha Csazidon annyira élményt akart gyűjteni és 911 hozzászólás alatt alig evett, akkor igenis meg kellett volna ennie a rózsaszín és lila micsodákat. Hiszen Molnár Gábor is - aki szintén jó könyveket írt - evett Dél-Amerikában kígyót, kajmánt, majmot, tapírt, aranynyulat is. Hát mi a bánatra válogat Csazidon?

Mikor Leveli Béla ezt a borsót kifejezetten a hétvégi rizi-bizihez ette félre..... a pirítós meg nem is az övé, hanem egyik kollégájáé volt, csak itt maradt.

Igaz, legfeljebb Béla currys rizst eszik, de azért titokban megorrolt kicsit Csazira, valahogy úgy tűnt mintha mostanában kicsit sokat affektálna. Hát persze, a múltkor sem véletlenül váltak el útjaik....

Na jó, a két cimbora valahogy túljutott az evésen. Nem olyan nagy gond barátok között, a fő, hogy sörözni, ultizni, csajozni jól lehessen a másikkal. Az evés mellékes, és az se közömbös szempont, hogy legalább Csazidon nem enné meg feltétlenül a barátját, ha ketten együtt hajótörést szenvednének, és egy mentőcsónakban hányódnának a tengeren.

Leveli Bélának nem kellett volna ilyeneket gondolnia. Ő ugyanis nem szokott még hozzá, hogy nem szabad (ismétlem: nem szabad!!!) az íróknak ötleteket adni. Az egyik tréfás kedvű író ugyanis, ahogy ezt olvasta, hangosan felnevetett... és a két barát, hipp-hopp, máris a tengeren találta magát!

A Felix Dzserzsinszkijről elnevezett luxus óceánjáró éttermében vodkázgattak Navodka és Oszaka között, és elfeldkezve a régi sérelmekről (úgymond lenyelve a békát) a nőkről beszélgettek. Leveli Béla az anatómiai, Áron pedig a lelki szempontokat részesítette előnyben.

CsanádÁron tehát lelkizett egy sort a nőkről, aztán Bélához fordult.

- Mi a titkod? - kérdezte suttogva, hátha az írók nem hallják (haha! mily szánalmas próbálkozás). - Ha én gondolok a tengerre, biztos, hogy egy fél bőröndbe kapaszkodva találom magam az óceán közepén, tűz a nap, és cápák köröznek körülöttem. De ha te gondolsz ilyeneket, ezt kapod. Kérlek, avass be, vagy ha nem, legalább maradj mindig szorosan mellettem...

- A pozitív gondolkodás a titkom, mi más lehetne - mondta Béla, rágyújtott egy szivarra, s figyelte miként olvad a jég poharában, s keveredik az égetett szesszel. A pozitív gondolkodás nálam bevált, folytatta, amúgy a munkám során nem érnek meglepetések. Jól tennéd CSanádkám, ha nem aggódnál folyton azon, hogy mi történhet még veled. Nézd a dolgok jó oldalát, én eljátszom itt az élet császárát, te meg itt görcsölsz... ugyan minek, ha nem félve néznél a továbbiak elébe, az Írók sem tekintenének rád akarat nélküli rongybaba gyanánt. Szerintem írd meg Nekik mit szeretnél, mit gondolsz, esetleg kérdezz rá, ők mit gondolnak ezekről a dolgokról, s akarnak-e beszélni róla....

Nálam bevált, az egyik Íróval különösen egy hullámhosszon vagyok, tudom, ő csak jót fog írni rólam, de legalábbis megment a többiektől.

- Szóval, akkor megpróbálod ezt a módszert? - kérdezte CsanádÁronIzidortól.

De mielőtt Csanád válaszolhatott volna, a luxushajó báltermének lépcsőjén egy hölgy jelent meg. Dús idomai ellenére meglepő fürgeséggel szteppelni kezdett, és a zenekarvezetővel karöltve a "Hello, Dolly" előadásába fogtak.

Csanád ehelyett azt gondolta, hogy Leveli Béla pozitív gondolatai lassan az agyára mehetnek, és inkább sétálni ment a fedélzetre, amely kihalt volt, de legalább csendes. A sötétben azonban hirtelen titokzatos hang szólalt meg, amelynek forrását hiába kereste.

- Ébresztő!!! Te gusztustalan állat!!! - kiabált Adél a kókadt Csanádhoz, aki félholtan jobban mondva egzaltált állapotban... na jó ne szépítsük (gondolta az író)... tehát "seggrészegen" feküdt a köpcös férj legújabb "selyembársony" Mode(L) di Italia 13ezer Eurós díványán (a Bagosszy Ingatlan Kft. forgalmazza), amit az előbb "pecsételt meg" az ínyenc vacsora maradványaival... (tehát a rókázást nem csak álmodta).

Tudnunk kell Csanádról, hogy imád enni/falni/hamikálni/zabálni/falatozni, de nem bírja a francia konyha "méretes" (azaz 3 jó esetben 4 falatnyi) látvány izébizéit... és az erős francia zamatos borok is betettek neki.

A főhősünk, akit ha Aladárnak hívnánk azt se tűrné/viselné el jobban, nem bírja a fűszeres ételeket, mint például az olyan grill csirkét, ami tulajdonképpen nem csirke, hanem vegeta plusz extra adag só...

Lényeg, ami lényeg elcsapta a hasát és be is rúgott, rendesen... és miután álmából felvert Csanádunkat kidobták és ráeresztették Adél kedvenckéit, jelen esetben a három darab, mázsás Rotweilert... mondhatni nem volt esélye.

Így Csanádunkat a János kórházi traumatológiáról a szomszédos Kútvölgyi kórház legfelső emeletén lévő pszichiátriára szállították sokkos álmai ill. kirívó viselkedése miatt, ahol Leveli Béla, volt kórboncnok [és frissen vizsgázott, jobban mondva GY.T.T.-t (Gyorstalpaló Tanfolyam)-ot végzett pszichológus] vette kezelésbe, ami szó szerint álmodozó és irkafirkáló Csanádunkat, aki még mindig be volt pólyázva, hisz csoda, hogy az ölebek nem marcangolták szét teljesen...