An adamekp production

Csanád hitt a fülének. Ez az egész pont beleillett a képbe, semmi különös, csak a szokásos... Most kellett volna halálosan összeveszni Teofil barátunkkal, de ugyan minek, hát tehet ő bármiről is?

Markotabödögei kalandjából már nem tudott többet kihozni, úgyhogy szépen összecsomagolt, pórázra kötötte a kabalatatut, és távozott. Teofil a részvények miatti szégyenkezésében nem merte megemlíteni, hogy a tatu az övé... és ez volt Csanád szerencséje. Ugyanis senki nem vette észre a Tatu lábán maradt, vagyonokat érő bokaláncot...

Csanád azonban észrevette, és az útjába eső első városban becélozta az útjába eső első zálogházat.

A kicsi, valahogy zöldes üzletben a még kisebb, görnyedt, púposkás, sovány, karvalyorrú, nagyfülű, igencsak barázdált arcú, sipítós, rekedtes és vékony hangú, kopasz tulajdonos állt a pultnál.

- "Üdvöszlöm, üdvöszlöm! Milyen szép ész derűsz napunk van ma ugye?!" - Villantotta foghíjas mosolyát és szikrázó tekintetét a belépő Csanádra...

Csanádnak irtó nagy szerencséje volt a két orosz énekeslánnyal, akik már jó ideje nem szerepeltek a zene-dobogó második legfelső fokán (az elsőn még mindig Jimmy szerepel Győzikével és Balázs Palival holtversenyben). Tudnivaló ugyanis, hogy Csanád őket választotta a forgatások alatt, csak ők voltak a Tatu-Inn fő reklámereje. Tehát Csanád volt az a szerencsés, aki megszabadíthatta a két leszbikus lányt az értékes bokalánctól, amivel egymáshoz voltak kötve. Igaz, ez nem zavarta őket, hiszen még a heteroszexuális lányok is párosával vagy hárman-négyen szoktak a mosdóba menni, de ez most mindegy. Szóval Csanád levette a lányokról a bokaláncot, átadta a manusnak, és azt mondta:…

- Nézze ezt a gyönyörűséget! Családi örökség, még szegény nagyanyám hordta Ferenc József nevenapján rendezett Operabálon. Minden élő rokonom megesküszik rá, hogy eredeti. Anyám belehalna ha élne ha megtudná, hogy zálogba adom, de ilyen a szükség. 6 gyerekszájat kell etetnem, nem beszélve egyéb szegény rokonaimról, akiket az idő szűkössége miatt nem sorolok fel.

- Nésszük cak, nésszük cak! - vette el a láncot a selypegő apró agg, és kapzsin felizzó szemmel, mohón sebes dörzsölő-forgató-morzsolgató mozdulatokkal vizsgálgatni kezdte. - Nész-szük eszt a drágaszágot! - tette még hozzá. - Jó helyre jöttél, édesz fiam! Itt, a Vámhász körút kilencszben mindent megtalálssz… Bizu, aranyéksszer, miegymász… Klipka bászihoz van szerencséd, cszak annyi lóvé van a bőröm alatt, hogy átoperáltattam magam Szóllamá... Xóval mennyit kérnél eszért a biszsuért??? Te K.I.SZ. csirkefogó??? - moszolygott egyet a kopaszodó öreg Klipka, akit anno adócsalásszal vádoltak, mert behoszott pár régi pc-t és újként könyvelte el őket és újként igényelte vissza róluk az ÁFÁT, de az ma már kit érdekel???

Arról nem beszélve, hogy az író ismerte egyik dilletáns fiát, aki Grieg Peer Gyntjének legszebb részéről [valójában egy Smetana-műről - a szerk.] egy atomerőműre assszociált, no de ezt hagyjuk, messzire vinne...

- Ööööö, ez biztos sokat ér - vágta rá Csanádunk.

- De cak aszért mer vajszíveckém van adok neked érte eszret..

- Ezer mit? Dollárt? Kevés lesz Paklikám - erősködött Csanád.

- Eszer dollár? Hihihi! Fiackám, hol élsz te? Forintka, nem dollár..

- Megbolondult apókám, már mondtam családi ékszer ez biz, nem valami vacakság!

- Jól van, jól van, eszerötszáz forintka.. ész adok egy autogramot...

Csanád megelégelte Szollam mesterkedését, és kifordult a zálogházból. Ennél még akkor is többre megy, ha egy olyan nőnek ajándékozza, aki elhiszi, milyen sokat ér...

Szollam ijedt sikítással eredt a nyomába.

- Jaj, Gaszda, jó kisz Gaszda... illetve bocánat, uram... bocásszon meg szegény kisz Szollamnak, nem tudta, mit beszél, nem volt rajta a szemüvege... megnészhetném még egyszer azt a drágaszágot?

Csanád azonban hirtelen úgy érezte, hogy nem akarja kiadni a kezéből az ékszert. Egy darabig huzakodtak Szollammal, de aztán az egyik Író beleírta a regénybe, hogy hősünk elengedte a láncot, nehogy plágiummal vádolják.

Szollam mohón kapott utána.

- Moszt már látom, moszt már máááász! - lihegte izgatottan, magában motyogni kezdett, úgy forgatta a láncot a kezében. - Úrficka, neked adom minden vagyonomat, cak ez lehesszen az enyém!

Gyorsan megegyeztek. Szollam a bokájára csatolta a láncot, gyanakodva körülnézett, majd a ház falához lapulva, folytonosan körbepislogva sebesen távozott...

Kedvenc egyetlen és utánozhatatlan Csanádunk tovább bandukolt a Vámház körúton, a Szabadság-híd felé, mögötte a két orosz énekeslánnyal, akik éppen cicomázták magukat, elvégre olyan más ez a budapesti levegő mint a moszkvai… Csanád még mindig kezében szorongatta az arany bokaláncot, mert - félreértés ne essék, kártyás múltjából merített kézügyességével egy rozsdás vécéláncra cserélte ki végül az ékszert, majd azt vitte el örömittasan szegény Kalapka úr. Át akart kelni épp a zebrán, amikor egy metálfekete háromliteres turbós Saab 93 majdnem elütötte. Már épp a nem verbális kommunikáció egyik indulatkifejező eszközét akarta Csanád használni, amikor meglátta a kocsi sofőrjét… Kedvenc tanára volt az, Gömb Gábor, a sportok királya, és - tegyük hozzá, a nők bálványa...

És mindezek közben az alap úgy elégett, hogy sima ciroksöprűvel fel, illetve el lehetett söpörni a betont, ami nagyon szomorú esemény, tekintve, hogy 3 nagy autóval szállították ki, mind a mittudoménhány köbmétert. Szóval az alap oda, de sebaj, majd építünk újat, szebbet, nagyobbat...

A dagadó izmokkal rendelkező "májer" csávó volt mindenki példaképe a suliban, hogy mindenki értse kb. olyan mint Gedeon bácsi, egy szó mint száz nem semmi.

Gömb Gábor, akit mindenki gömbinek hívott pedig olyan fess ember volt így ötven évesen is, hogy ejha.

Ugyan sosem tudta senki honnan seftelt össze egy közönséges testnevelő egy Száb 93-ast, de mindegy, ne firtassuk.

Gömbi mindig bírta az esetlen Csanádot, aki már akkortájt nagyon esetlen volt: nem tudott kötélre mászni, magasra ugrani... de ne kalandozzunk el túlságosan.

- Heló Gömbikém - ordította Csanád túlüvöltve a teknó zenét hallgató "kúl szupersirály" Gabit.

- Csávesz Csanád... (micsoda alliteráció, ki hitte volna), nem vihetlek el valahova? Bemutatom az új barátnőmet, jó bőr, akár te is...

- Öööö - felelte főhősünk határozottan - nem bánom, de nekem van nőm...

- Jaj ugyan Csanádkám?! Néztél te már tükörbe??? Nem tudsz "átvágni" a palánkon "öcskös"!!! - és a hirtelen jött tanár bácsi, aki mintegy Casa Nova szerepét tölti be ebben a műremekben, hangosan kacagni kezdett - ne haragudj csak, ha "megskubizom" a hurkáidat, arról nem beszélve hogy úgy nézel ki a fejedből mint egy bojlertestű hústorony akkor nagyon sajnállak - és ismét mosolygott - "Vágod"???

- Kösz, már csak ez hiányzott - mondta Csanád és úgy érezte magát, mint akinek már az említett módon beleszartak a lelkébe, és sírva fakadt...

Ott álltak blokkolva Budapest forgalmát, amiért a háttérben az alacsony szociokulturális közegből származó feltörekvő értelmiség a volán mögött a Barkaszokban ill. Vartburgokban finoman, de kellő hangerővel és gesztikulációval mindenkinek a tudtára hozta nemtetszését...

Mit volt mit tenni, mentve, ami menthető Csanád...

CsanádÁronIzidor megemberelte magát, elmaszatolta arcán az utolsó könnycseppeket, majd bosszúsan háta mögött hagyva a jelenet többi szereplőit, bevonult a legközelebbi kricsmibe. Kért egy jóféle fütyülős pálinkát, ledöntötte. A szesz megmelegítette, belülről, jólesőn és némi bátorságot öntött belé. Akkor aztán visszament a műmajer Tantóbácsihoz és úgy beolvasott neki, hogy azt nem tette zsebre, senki, hát még a tanárúr. úgy megszeppent, hogy egy pillanat alatt eltűnt, mintha ott sem lett volna. CSanádÁronIzidor pedig indult hazafelé, de menet közben találkozott Lópicivel és Joeval, akik a legújabb plakátokat ragasztották fel. Joe akkor úgy döntött (Lópici legnagyobb megelégedésére, mivel már unta fellengzős szövegeit), hogy Főhősünket boldogítja tovább. Ő persze korántsem volt elragadtatva az ötlettől, de a Joeval nem lehetett ellenkezni, ha valamit a fejébe vett. Hazafelé az úton éppen egy utazási iroda előtt álltak le egy pillanatra, mert Csanádnak meg kellett kötnie a cipőfűzőjét, amikor Joe meglátott egy képet, ami felkeltette érdeklődését.

- Oda kell mennünk, most rögtön, mutatott a képre, majd elkezdte nyaggatni Főhősünket. Csanád felnézett, szava se lehetett, s azt mondta Joenak:

- Igazad van, ezt a lépést meg kell tennünk, azzal bementek és befizettek az útra.

Hát így esett, hogy Csanád és Joe eljutottak Velencébe...