An adamekp production

IX. fejezet: A kastélyban

(az Író úgy döntött, hogy most egy darabig egy helyszínen játszódik a történet a követhetőség kedvéért)

Úgy döntöttek, lemennek a sarki trafikba igazán tartós elemet venni, amitől még négy nyulat is le lehet előzni, izzadságfoltok és vizelettartási problémák nélkül, ezalatt pedig Csanád egyedül maradt a rózsadombi kastélyban. Így hát eszébe jutott Norbi egyik fenomenális tanácsa a gyors fogyásról. Három perc alatt két kilót is fogyott, kisebb megerőltetéssel, hiszen kiment a mosdóba és fektetett egy C-alakú kábelt. A Tiszabiusz rádiót hallgatta, amikor a WC lehúzásakor a matéria Titanic-ként tört ketté és merült alá…

Még Csanád is tisztán hallotta a rádiót és izgatottan figyelt, mert épp egy kívánságműsor ment a Tiszabioszon:

"Anyósom benn égett a házban, emlékére kérném a Romantiktól a Szeretem a bőröd illatát című számot..."- szólt a fura kívánság...

Csanád nem hitt a fülének, mintha Björn-t hallotta volna… de az lehetetlen és valóban csak rossz hallása játszott kimerültségével… hiszen valójában csak tizenévesek szórakoztak a Töksó Lacival…

Miután a műsorvezető valami hozzá illő, hülye bosszúviccet válaszolt a kamaszoknak, azok újra elkezdtek vele szórakozni. Csanád felismerte fiai hangját (Atoms, Protons, Aramis), akik épp szórakoztatták a jónépet az éteren keresztül.

Az Író fájdalmas hascsikarása miatt most az következik, hogy adóellenőrök kopogtattak a kastély kapuján. Sőt, még rendőri kíséretük is volt, így a házkutatási paranccsal a kezükben betörték az ajtót, így biztosítva szabad bejutásukat az épületbe. Miután Csanád kijött a mosdóból széles mosollyal az arcán, meglátták őt a rendőrök és elkezdtek vele dialógust folytatni:

- Szóval te vagy az a rohadt adócsaló, aki folyton Ferrarival jár-kel az adófizetők pénzéből?! Oláf, az anyád!

Ebből főhősünk csak az utolsó szót értette, azt is így: Csanád.

- Igen, én vagyok az! Miért, mit szeretnének tőlem? – kérdezte Izidor, továbbra is mosolyogva.

Ezek után a rendőrök elvitték az őrsre, és az éjszakát is ott töltötte, a cellában, a hallókészülékébe való elem nélkül…

Az író ráébredt, hogy saját szabályait rúgta fel, amikor elhagyta kastélyt...

Ezért gyorsan törölte az utolsó néhány mondatot, mondhatni visszacsévélte a videokazettát.

Csanád kijött tehát a WC-ről, ahol elsüllyesztette a Titanikot és leakart menni a pincébe egy jó portói borért, amit megkívánt... nagyon kiszáradt a kábelfektetéstől...

De a pincében nem volt bor... csak egy pláza méretű teremgarázs... tele autókkal...

De nem akármilyen autókkal, egytől egyig tűzpiros Ferrari volt...

Csanád csak bámulta a piros autók végeláthatatlan tengerét, amikor megérkezett a négy darab vacak széncink elemmel Oláf és a tudathasadt Léda...

- A nyuszisat mind elkapkodták - mondta bocsánatkérően, mintha most a világ omlana össze...

Miután Csanád befejezte a széncink elemek behejezését, amik tízszer lassabban futnak, mint a jólfésült Pukicell-nyuszik meghallotta, hogy intenzíven csöngetnek...

De senki sem nyitott ajtót, vajon mitcsinál Léda Oláffal a tenyérbemászó milliomossal??? De Csanád úgy érezte, hogy ez mellékes, valamilyen paranormális erő vonzotta az ajtóhoz...

Kinyitotta, egy fura szerzet állt ott...

- Goranga! - hallatta egy kopasz férfi, akinek a feje búbja körül valami csimbók lógott...

Csanád már majdnem becsapta az ajtót, amikor ez a koldusnak kinéző férfi bent termett a hatméteres belmagasságú angol szalonban...

- Tyűha - kiáltotta el magát - nem rossz a kéró... Pofátlanul bejött, de Csanád nem tűrve az idgeneket kihajította a kuruzslót és odavetette neki:

- Boldog kwanzát vagy mi a szösz...! - de mi történt vajon Adéllal, új Mester után nézett???

A kopasz krisnás férfi, akit Csanád épp elhajtott, éppenséggel Woland volt, ami történetesen egy orosz hevimetál együttes neve. Az elküldött Woland elszontyolodva távozott a kastély területéről, mert a fegyveres őrök voltak olyan kedvesek, hogy kikísérték, nehogy okuk legyen a feljelentésre, miszerint a férfi birtokháborítást követett el. Adél bánatában – hogy nem kapott tartós tejet (akarom mondani tartós elemet) – könnyes szemmel bevonult a konyhába és elkezdett farigcsálni egy gerezd fokhagymát, ezzel bebüdösítve a szintet. Rájött azonban, hogy utálja a hagymát és ismét szomjas, tehát elment tejet fejni, hátha Oláf segít neki...

Ezért az újdonsült pár kiment a birtok hátsó végébe, ahol az istálló tornyosult és kiderült, hogy a rózsadombi villához tartozik egy kisebb gazdaság..

Együtt fejték... a teheneket... Csanád mikor megtalálta őket elöntötte a féltékenység... de miután kapott egy pohár frissenfejt zsíros tejet, a hűtőből, mint a kinder pingvint, ami veri a nagyi vacak zserbóját... megbékélt a helyzettel.

Mindeközben Wolandot az őrök kiröhögték, mint anno a mi Csanádunkat... fetrengtek a földön és fájt a hasuk, hogy ennek egy csimbók van a fején és el kezdték húzogatni a kis fityegőt... ami végülis az egyik őr kezében maradt... volt képük letépni a "fejpajeszt"... ez nem volt szép - gondolta Woland - és már az író is elkezdett kuncogni...

Igen, mivel azonban Írónk még mindig Bélánál, a boncmesternél lakott, nem volt ajánlatos túl hangosan nevetnie, mert Béla nem szereti az ilyesmit, meg különben is olyan furcsa esetei voltak mostanában, hogy kezd kissé furcsán viselkedni. Az, hogy minden reggel sült tyúkvért eszik és koffeinmentes feketét iszik két cukor nélkül! már önmagában is borzasztó. Naná, hiszen Írónk már évek óta vegetáriánus, illetve pontosan két évvel ezelőtt vált azzá, amikor is az a hátborzongató élménye volt azzal a bizonyos szelíd háziállattal vagy haszonállattal, ha jobban tetszik. Mindez még jóval Béla előtt Mucsajröcsögén történt, amikor a helyi kultúrház irodalmi estjén vendégeskedett....

A kultúrest nem állt másból, minthogy a helybéliek összeültek a kifőzdébe meccset nézni, igazi magyar elsőosztályt (ami nem igazán állná meg a helyét a külföldi negyedosztályokban sem, de most nem politizálunk és nem is szidjuk a focit – mert az Író szereti a focit, igaz a politikát nem). A két szurkolótábor egyre illumináltabb állapotba került, s miután két férfi összeszólalkozott, kimentek a feszültséget levezetni – bár inkább fokozásnak tűnt…

A verekedés helyszíne nem volt más, mint a ’kultúrház’-hoz legközelebbi sertésól. Írónk, aki valamiféle krónikásként jelent meg a helyszínen, épp készülő regénye miatt tartózkodott a helységben. Valami vidámparkos részt kezdett el írni, de még sok mindent nem döntött el, így például azt sem, hogy főhősét hogy hívják és milyen nemű…

Ekkor, a Csanád és az Izidor közti verekedéskor (innen a nevek!) dühödt fel egy testes koca az ilyen késői, ráadásul tetemes zajszennyezéstől, s rátámadt a vétlen krónikásra, aki csupán ötletet akart meríteni az emberek viselkedéséről, hogy regényét minél jobban kiagyalhassa…

Eme kellemetlen élmény hatására retteg az Író bármiféle olyan ételtől, ami korábban röfögött, bőgött, kapirgált, stb., mert attól fél, hogy az akkori élmények újra felelevenednek, s a bécsi szelet visszavág…

Nos, ennyit az író vegetáriánusságáról szóló intermezzóról, vissza ahhoz a történethez, ahol a kitalált Csanád-Izidor kalandjait meséli el az Író…

Tehát visszatérve a történet cselekményéhez, a sértődött Woland bosszúból lepisilte a birtok kerítésén ugyan kívül álló, ám a kastélyhoz tartozó egyik fát, csak hogy bosszantsa a tulajdonost. Csanád, Adél és Olaf továbbra is ott álltak az istállóban, és fejték a tejet. Miután már mindannyian teljesen eloltották szomjukat, utána is folytatták a fejést, és meg is itták a tejet. Annak okán, hogy ezt másfél órán keresztül folytatták, finoman szólva érezték, hogy tele lett húgyhólyagjuk, ezért ők is meglátogatták egymás után azt a fát, amelyet már Woland is megjelölt saját territóriumaként. (Megjegyzés: az ominózus hetvenkét éves fa már nem élte meg a következő hónapot; a kertészet kiküldött szakértője megállapította, hogy valami erős savnak volt a fa kitéve, ami annak pusztulását okozta.) A csökkenthalló, az agysérült és az adócsaló együtt ballagtak vissza a kastélyba, a kumiszhoz hasonló erjedő nyers tejjel gyomrukban…

Leveli Béla, mivel így hívták a boncnokot, akinél Csanád lakott, éppen otthon tartózkodott, amikor a három tejivó-cimbora megérkezett. Leveli átkopogott Csanádhoz, mivel távolléte alatt többször is kereste őt telefonon egy hölgy, aki imilona néven mutatkozott be. A boncnok gyanította, hogy ez valami álnév lesz, és Csanád egyébként is gyanús volt már neki egy ideje.

Csanád, Adél és a harmadik éppen kis kört formáltak a szoba közepén, és egymás hátát vakargatták.

Ekkor Adél, hirtelen észrevett egy üvegcsét a szekrény alsó polcán, jellegtelen, poros darab volt, de ő szentül hitte hogy van benne valami. Azt gondolta, hogy belemászik, megnézi belülről is (jól tudjuk, hogy szegénynek sérült az agya). Szóval a fiúknak váltig állította, hogy ez egy varázsüveg, s egy öreg szellem lakik benne, az üvegcse vagy lámpa szelleme, ha így jobban tetszik. Amikor éppen azon agyalt, hogy melyik lábával kezdje meg a birtokháborítást az üvegcsében, hirtelen megmozdult az üveg és furcsa zöldes füst szállt fel belőle. Valóban egy szellem lakott benne, s nem vette jó néven, hogy egy nőnemű ki akarja túrni szerény hajlékából. Szóval elővarázsolta magát az üvegcséből, s így szólt. Én vagyok az üvegcse szelleme, a nagy DZSINN, mit képzelsz magadról te asszonyállat??? Birtokháborításért el is varázsolhatnálak valami csúfsággá, szólt a szellem és tovább folytatta kiselőadását....