Mari néni kinézett az ablakon. És mit látott! Csanád Jolán néninek segített szőnyeget porolni?! Ó, szörnyűség. Ó, borzalom! Hogy ezt kellett megérnie!
Csanád nem tudhatta, hogy Mari néni beteges féltékenységben szenved. Bár nem kötötték őket össze rokoni szálak, nem dúlt köztük a szerelem, Mari néni érzelmileg elkötelezte magát. Csanádot fiává szerette volna fogadni, rá akarta hagyni mindenét... de most megrendült hitében. Hogyan is bízhatna ebben a fiúban, aki, lám, kétfelé kacsintgat?! És egyáltalán: mikor porolt neki Csanád valaha is szőnyeget?
Mari néni Csanáddal együtt költözött el a Józsefvárosból, de most úgy döntött: visszaköltözik. Sértődötten szipogva csomagolni kezdett.
Míg Marcsinéni csomagolt, Jolán néni várta a szőnyeget, felrémlettek emlékei, ettől kicsit elpityeredett, elérzékenyült, de közben már előkészítette Főhősünk kedvenc süteményét és teáját, gondolta, megvendégeli, mert segített neki a szőnyeg ügyben. Csanád bandukolt felfelé a hatodikra, a lift persze rossz volt, s mit sem sejtett Mari néni terveiről, aki közben már felhívta a TEFU vállalatot is, hogy küldjenek egy ponyvás kisteherautót rögvest, mert ő költözni akar...
A TEFU egy kicsit lassan ért Budapestről Palermóba, de Mari néni kitartóan várta. Anno 1956-ban csak egy kis batyuba kötött fehérneművel meg a nagymamája recepteskönyvével indult neki a világnak, most meg egy egész ZIL kellett a hazatelepüléshez. Közben Joli néni is megbékélt, és a két idős dáma együtt települt haza a Józsefvárosba. Csanád integetett nekik a fehér zsebkendőjével, aztán újabb kalandok keresésére indult, mivel az Író mostanában túlságosan elhanyagolta. Fel is merült Csanádban, hogy az Író talán máshol, egy másik fórumon, egy másik dimenzióban egy másik hős útjának egyengetésére pazarolja tehetségét? Vagy könyveibe temetkezve vizsgára/témazáróra készül? Vagy neki is tilos az Internet a munkahelyen, mint a ...-ban?
Kicsit mindegyik igaz lehet, de ne foglalkozzunk az Író keserveivel, van neki elég, inkább lássuk mi lesz Csanáddal a messzi távolban, Palermóban.
Csanád tulajdonképpen nagyon boldog volt, hogy Szicíliában lehet, mindig is kedvelte az olasz életmódot, úgyhogy azt gondolta végiglátogatja ezt a kedves békés kis szigetet, ahol a fülledt, meleg csendet csak néha szakítják félbe rövid géppisztolysorozatok.
Taorminát vagy Corleonét nézzem meg először? - tűnődött Csanád. Majd észbe kapott, hiszen üldözi a maffia, talán mégis jobb lenne ha kereket oldana, ezért haladéktalanul szerzett egy motorbiciklit és leszerelte a kerekét, majd honvágytól kínozva teherhajóra szállt és Fiume (izé Rijeka) felé indult, hogy kis kerülővel ismét magyar földre érjen.
Eközben Mari néni elővette a költöztető teherautóban tékom telefonkönyvét is, mert a költözéshez nem csupán a hórukkosemberek és a szándék szükséges, hanem még az anyagiak is. Tehát Mari néni felhívta az LHB Lakáshitelbankot, ahol készségesen közölték vele, hogy éppen elfogyott a lakáshitel-készletük, pont kifosztották a raktárat is, de harmadnapra újabb hitelszállítmány érkezik. Így szegény nem tudta, hogy hova fog menni, mert a palermói kiruccanás miatt eladta lakását, a pénzt pedig biztos helyre tette, a… „Hova is? A konyhaszekrénybe… Hogy tudtam volna máshogy kitalálni?!… Nem… Én ezt most nem értem… Ne már!... Én ezt most nem tudom…” Szóval elfelejtette Mari néni, hová is tette a lakás eladásából származó pénzösszeget. Ez bizony baljós árnyat vetett a történet tragikus végére [ami csak jó sokára fog bekövetkezni]…
Csanádra visszatérve…
Tehát mostmár egészen nyugodtan mehetett Csazidon vonattal, habár lehet hogy többször át kell majd szállnia, és az s lehet hogy menetközben egy internet-caféban felcsatlakozik a netre, és kihasználja a 3.800,- Ft/fő / éjszaka szálláslehetőséget az Adrián. Az író szerint ez teljesen jó lenne, mert 1. Itthon mindenféle idősebb és fiatalabb nők, valamint minden rendű és rangú gyerekek várják; 2. Ez még az előszezon, átlényegült nyugdíjas kelet-nyugat német turisták csak elvétve vannak; 3. Meg egyébként is, már annyi kaland és baj érte, hogy igazán pihizhetne egy kicsit, tengeri herkentyűk, fagylaltkelyhek, kedves lányok és kék tenger társasáságban.....
Tudtommal azonban CSanádÁronIzidor már réges régen szerény méretű kis országunkban, s még szerényebb méretű kis lakásában tanyázott, illetve Jolán néninél, akinek segített a szőnyeg ügyben, persze a süteményt és teát már régen megette, el is álmosodott tőle. Ott helyben Jolánkánál aludt el a nagy fotelben, s annyit álmodott, hogy egy életre elég lenne bárkinek. Jolán néni meg betakargatta a kockás pléddel, s úgy járkált a lakásban, mint aki tojásokon mászkál, mert nem akarta megzavarni jótevőjét, s tudta azt is, hogy mostanában nem aludt rendesen, mert nagy gondok gyötörték, melyeket inkább magában tartott, ahelyett, hogy megosztotta volna őket mással, teszem azt egy agyturkásszal, kinek látogatását a Vanda ügyek óta hanyagolta vagy az is lehet, hogy már előtte is. Mindenesetre Jolán néni véletlenül az asztalon felejtett egy kis hírfecnit "ismerd meg magad" tanfolyammal, úgyhogy ha Főhősünk felébred rögtön azt lássa meg, s kénytelen legyen tenni valamit pszichéje egészsége szempontjából, mert azt mostanában kicsit elhanyagolta a nagy utazgatások közepette. CsanádÁronIzidor ezalatt forgolódott, álmodott és lassan ébredezni kezdett...
Egyelőre azonban Csazidon még csak a vonaton ült. Nyílt a fülke ajtaja, és egy piros ruhás, bohócorrú, cirka két méter magas, pattanásos fickó lépett be rajta.
- Menetjegyeket kérem, lallallala! - énekelte a kalauz, és tótágast állt. Csazidon nem hitt a szemének, hüledezve tette le a jegyét a padlóra (csak nem adhatta a bohóckalauz lábának...). A kalauz megköszönte, kezelte a jegyet, és - továbbra is a kezén - távozott.
- Milyen vonatra szálltam én? - csodálkozott Csazidon, és remélte, hogy csak egy ápolt szökött meg a diliházból. A büfékocsiba indult némi szíverősítőért.
Belépett a büfébe, és hirtelen felébredt, s nem volt vonat, nem volt kalauz, Jolán néni fotelében kuksolt a nagy kockás pléd alatt, csak álmodta mindezt...
Aztán hirtelen ötlettől vezérelve kiszaladt a pályaudvarra, mert úgy érezte, el kell mennie valahova. Valahova, ahol már nagyon várják, szinte szólítják, hogy menjen már. Össze se csomagolt abban a kissé poros ruhában, amiben a szőnyeget cipelte ment a vonathoz, pénz is csak annyi volt nála, amennyi egy jegyre elég. De hova kell mennie, hova szólítja a hang? Ezt még nem tudta megfejteni, leült hát az állomáson és nézte az utazókat...
Nehéz volt a várakozás. A hangosbemondó, a magukat ajánlgató taxisok és a kéregetők hangja elnyomta a belső üzeneteket... de egyszer csak egy siket ember lépett oda hozzá. Cédulát nyomott a kezébe, amelyen egészen más állt, mint általában. Az ember nem árult kulcstartókat, sem semmi mást, csak mosolygott, intett, és magára hagyta a cédulával, amelyen ez állt:
"...or ...junk ...mind ...set."
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.