De nem... nem ő volt. Pedig annyira hasonlított rá... vékony, gyönge termet, fürtös-szőke haj. Ő is kék farmert és fehér pólót viselt, de mikor megfordult és a férfira nézett, az mégsem ismert benne a fiára. Már három órája, már három hosszú és forró órája járja körbe és körbe a parkot, s most újra visszatért a hullámvasúthoz, ahol elveszítették egymást. Vajon bent lesz a váróban? Miért nem lehet átlátni ezeken a kordonokon?! Menjünk már... na, mi lesz...
És ekkor történt... Talán a sokgyermekes családhoz tartozott, abban a pillanatban ezt nem lehetett eldönteni, fontos sem volt... a Lány... Megfogta a karját... az arca... nem, szép nem volt, és túl fiatal is, mégis...
Klári???? döbbent belé.
- Figyeljen csak uram!
Mire? Mikor ez az emlék így nyakon önti. Az arc még talán nem is... de a hang! Klári.
Jobban megnézi. Nem, ez a lány nem Klári. Klári rég elment az életéből, már nem fáj, csak egy szép emlék. De mégis, a lány és a hangja mindent felidéz, amire ő már régóta nem akar emlékezni. Vajon mit akarhat? Neki most egyébként is meg kell találnia a fiát, de a lány nem tágít. Végre megérti, mit mond, eddig csak a hangja melegségére figyelt, de most eljutott tudatáig a szavak értelme is. Azt kérdezi, merre találja a fagylaltos kocsit? Istenem, a fagylaltos kocsi... A fagylaltos kocsit keresi, amikor ő nem találja a fiát!
De kit is érdekel az a szemtelen fiú, akinek köszönhetően már órák óta állnak sorba!?
Talpraesett gyermek, apjára ütött, biztos hazatalál. Viszont ez a csinos hölgy, aki fagyizni akar és mondhatni olyan mint a Klárika második kiadása, megbabonázza…
Főhősünk, Csanád, aki már 3 évesen utálta és nem tudta kimondani ráerőszakolt ódivatú nevét, elhívja a Klári hasonmást fagyizni... De nem mer bemutatkozni, ilyen névvel nem csoda...
Klári, akit egyébként Adélnak hívnak, bizonytalanul mosolyog. Látszik, még nem döntötte el elfogadja-e ennek a kopaszodó, markáns arcú férfinak a meghívását.
Tulajdonképpen még be sem mutatkozott. S miért nézeget állandóan körbe? - gondolja a lány, idegesen csavargatva hosszú hajának egy fürtjét.
Csanád meghatottan nézi. Bárcsak igent mondana. Egyre erősebben kívánja, hogy ne kerüljön elő a fia még legalább egy fél óráig. Beszélgetni akar ezzel az édes teremtéssel, hallani a hangját, beszívni a haja illatát. Hirtelen odalép a lányhoz…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.