An adamekp production

 - Foglaljon helyet, Don Ciccio. Baccio la mano – hajolt meg kecsesen Csanád felé. - Rég nem találkoztunk, ugyebár?
- Mit akarsz Donadoni? - kérdezte Csanád barátságtalanul tegezve a vékonybajuszút – mióta dolgoznak a fiaim neked?
- Ki tudja? Te viszont feledékeny lettél az utóbbi időben. Emlékezz vissza, öt évvel ezelőtt segítettem neked a szerencsejátékból szerezett pénzek tisztára mosásában. Akkor azt mondtam, hogy eljöhet még az az idő, amikor én is kérek tőled valamit. Hát most itt az idő, hogy letörleszd az adósságot Don Ciccio!
- Érdekes, ha az embert egy kis szerencse éri, rögtön emlékeztetik minden adósságára - dohogott Don Ciccio.
- Mit akarsz? Már neked adtam a három fiam hangját, három szólamban tudsz telefonálni... Nem elég?
- Tudod te azt jól, hogy mit akarok. A legféltettebb kincsedet. Valami különlegeset, valami ígéreteset, valamit, ami nagyon a szívedhez nőtt.
Csanád rosszat sejtve kapta fel a fejét, soha nem átélt apai érzések dúltak kebelében.
- Sztanyit? A legkisebb fiamat nem adom! Ő az enyém!
- Nem, kedves Don Cicciolina. Az a valami még inkább a szívedhez nőtt. Nem is hinnéd mennyire, mert folyton fájt a torka a biológiatanárodnak meg mindig szülési szabadságon tengődött. A tüdőd kell nekem. Tudod, nagy biznisz lett mára a sportszerű tüdőgyűjtés. Mit gondolsz, miért kell a gyerekeidnek egyszerre hárman beszélniük?! Mert mindannyiuk fél-fél tüdejét kivettem, s csak így képesek megfelelő hangerőre. De ez eddig csupán másfél pár tüdőfél. A negyedik fél pedig a te testedben van, kedves Don Capriccio…
- Hát kedves Donom (a Csendes Don mennyivel jobb lenne!!) ezt az egyet nem ígérhetem neked, hiszen az én szmogtól szennyezett tüdőmmel hiába is próbálnál bármit kezdeni. Vagy már elfelejtetted hogy Józsefvárosban lakom? De ha akarod végig gondolom, mit lehetne tenni........... Tán Náci bácsi, Ostorosmonostorból? Végül is ott az a jó falusi levegő...
Csanádnak egyszer csak megszólalt a lelkiismerete. Tudta, hogy Náci bácsi aljasul viselkedett vele, de mégiscsak rokon... Így a következőt mondta:
- Tudod, azért nem értelek, Donadoni - nézett nagyot Don Csazi. - Minek neked tüdő?! Rég járhattál külföldön, magam mostanában sokat utazom... A tüdő már nem üzlet.
- Neeeeeem? Hogyhogy? Akkor mi most a menő? - kérdezte Donadoni, és magában elátkozta üzleti csanádadóit, akarom mondani tanácsadóit.
- Hogy mi? A haj! A köröm! A szempilla! Tudod, a DNS miatt... - blöffölt Csanád. - Nehéz hozzájutni az ipari mennyiséghez, mert még mindig mindegyik lassan nő. A legnagyobb üzlet, ha valaki hajlandó kopaszra nyíratni magát.
- Ó, jaj, Csanád fiam... akkor ezt, akkor ezt kérem tőled - csapott le mohón a maffiózó. - Megtennéd nekem?
- Tudom, mivel tartozom neked, jótevőm - hajtott fejet Csanád a nullásgépnek.
És tíz perc múlva boldogan rohant a Váci úton, nem is sejtve, hogy Donadoni utánanézett a dolognak, és most aztán igazán hajban, izé, bajban van, mert éppen egy kopasz szélsőséges csoport kellős közepén találta magát, sőt még le is szkinhedezte az egyiket, megfeledkezve arról, hogy jelenleg ő is kopasz…
Amíg CsanádÁron a meneküléssel volt elfoglalva, eszébe jutott, hogy egyik Író barátjának van egy jó ismerőse, Leveli Béka a boncmester, így akár fél tucat tüdőt is szerezhet annak a hétpróbás gazembernek. Mert hát a tüdő az tüdő, nem mindegy neki, hogy kiből lett kioperálva, illetve kiboncolva?... 
Távrecsegőn hívta Bélát, s megrendelte a tüdőket, Béla sajnos csak hatot tudott adni, de a többire előrendelést vett fel, Csanád buzgón várja hívását...
A három pár tüdőt pedig futárszolgálattal megküldte a gazembernek, akivel az előbb tárgyalt. Tehát életveszély félig elhárítva, azután visszasétált kedvenc kisfiához Sztanyiszlavhoz, aki boldogan köszöntötte őt...
Így tehát, kiszabadulva a skinhead-ek gyűrűjéből egy "csak vicc volt, testvér" megjegyzéssel, sebesen Leveli Béka lakása felé vette az irányt. Feleslegesen.
Ugyanis a maffiafőnök az ő üldözése közben szintén beleütközött a bőrfejűek csapatába. Ismét elátkozta tanácsadóit (ha egyszer tévedtek, miért ne hagyhatnák cserben újra?), hiszen nyilvánvaló volt, hogy mindenki eladja a haját. Dühében fogta a nullásgépet és egy hatalmas zsákot, és minden szembejövőt megtámadott. Lefogta szegény járókelőket, akiket a nyílt utcán kopaszra borotvált...
A nyomdákban pedig már készült is a friss újság legújabb szalagcíme:
"Hajnyíró ámokfutó. Nullásgéppel rohangál a rekedt őrült"
De a sampongyártók szövetsége ezt nem hagyhatta annyiban, hiszen mivé lesznek ők, ha az embereknek nem lesz haja? Nincs haj, nem kell sampon, nem kell sampon, nem lesz profit! Ez rémes, s azonmód elfogatóparancsot adtak ki a rekedt "Gedeon" maffiafőnökre, hajkurászták, nyakra-főre, de pontosan tudták merre jár, mert jelezték azt a kopasz fejek, mire a fél várost lenyírta, addigra a samponkommandó is rátalált....
Nem úgy a hajnövesztő szert gyártók egyesülete (HAJSZEGYE) , amely elrendelte Donadoni felkutatását.
- Megvédeni ezt az embert mindenáron!
A HAJSZEGYE kommandója a samponosok felkutatására indult.
És amikor megtalálták egymást, hajbakaptak Gedeon bácsin...
Hát igen, már ha lett volna nekik. De Rekedt Donadoni Gedeon gyorsabb volt...
Csak volt egy bökkenő. Miután az országban mindenkiből bőrfejűt kreált Don Gedeon, rádöbbent, hogy azt a sok száz tonna hajat fel is kell dolgozni. No meg mit is kezd ennyi DNS-sel, ha azt sem tudja, melyik kitől származik. Legfeljebb egy DNS-teszttel deríthetné ki…
Így hát, egy csomó DNS-sel a nyakában otthagyták a többi maffiatagok, egyedül a Nyugati aluljáróban lószőrrel borított matyó kulacsot árulni, mint az a Várban szokás, csak a kulacsok emberi hajjal voltak beborítva. Így elkezdtek zsírosodni, korpásodni, a hajvégek töredezetté váltak és dehidratálttá. Szerves anyagról lévén szó, a bomlás igen erős szagképződéssel járt, amiért ki is kellett hívni a rendőrséget.
De ugorjunk vissza Csanádhoz, aki tüsi hajával szívja be a városi levegőt mindkét tüdő­felébe…
Mély levegőt vett, de amikor hirtelen kifújta majdnem megfulladt a megakadt oxigén miatt, ami enyhén keveredett a Trabik és Zaporozecsek üde "Bríz Vantacs" szerű légfrissítőjével...
Erre odament hozzá egy nő, egy fiatal, csinos nő, aki körülbelül tíz évvel fiatalabb Don Zacsinál...
Egymásra néztek, mint a Rex kutya az ártatlan szőke kék szemű kislányra és Csanád szerenádot adott egy teljesen ismeretlen nőszemélynek az utca kellős közepén:
"Lav iz in di er... Love is in the air..."
Mit érdekelte, hogy ez a nő hányadik... Mit érdekelte, hogy ki hallja... Csak élvezte, ahogy árad ki tüdejéből (TÜDEJÉBŐL!!!) a friss, zengő melódia. Hogy a hölgy nem volt szép, sebaj. Hogy jobban megnézve nő se volt? Ugyan, ez a tüdejének és a hangszálainak mindegy. Hogy közben az eső is eleredt? Annál jobb! Az Ének az esőben slágerét énekelve tovalibbent, maga mögött hagyva a csodálkozó alanyt.
És tovább énekelt, pedig már nem csak eső, hanem jégeső szakadt. De Csanád tovább sétált Sztanyival a balján, és teli torokból üvöltötte: „Szeretem a bőröd illatát…”, „Szeress most…”, „Új élet vár, felejts el mindent, mindent ami fáj…” és még sorolhatnánk a megábbnál megább slágereket. Egyetlenegy szerencséje volt: a jégeső miatt mindenki hazamenekült, így senki sem hívta a mentőket a bekattant éneklős manushoz. Aztán, amikor Csanád elfáradt, lefeküdt egy vizes padra, jó erősen megszorította Sztanyi kezét, nehogy elcsászkáljon, s szelíden elaludt. Egy közterületis ébresztette fel másnap reggel:
- Hé, fiam, mit alszik maga itt?! Nincs hova mennie, vagy mi?! – s mivel még be volt ragadva a regénybe, Adamek P. egy kecses ugrással tigrisbukfencet vetve kigurult a sorok közül, beverve fejét írótársa szobájának egyetlen polcába.
Csanád azonban nem vette észre (tyhűűű…), felkelt, s hazament. Főzött magának egy jó erős feketét, és várta az Író az aznapra kitalált kalandjait. Mint például a következőt:…
Sztanyiszlavval együtt aztán megkakaóztak, mert a gyerek ugye mégse ihat koffeint. Majd folytatták a félbehagyott társasjátékot a gazdálkodj okosant, amelyben természetesen mindig Sztanyiszlav volt a nyerő, nemhiába, hiszen már a bentlakásos bölcsiből is azért tették ki, mert nem tudott mit kezdeni a sok pokemonos, dzsiájdzsós és teletabbiszos gyerkőccel. Sztanyi sokkal érettebb volt koránál, valóságos csodagyerek volt, akiből minden évszázadban csak egy születik (Gyerekek, megvan a következő regény Főhőse, akivel csupa jó történhet). Tehát Sztanyiszlav apjával szemben minden negyedik játszmát elvesztette, nehogy az örege depresszióba essen, mert folyton veszít...