An adamekp production

Egyszóval ez a Csanád édes egy pofa volt.
Mentek befelé a stúdióba, Csanád párja, ez a Dorka csajszi nagyon csini kis rucit viselt, meg tűsarkú cipőt. A hosszú folyosó nem volt túlságosan jól kivilágítva. A két hős hangos nyüszítésre lett figyelmes: Dorka leguggolt, és felvisított: Jaj, de édi ez a kutyus! Szegény kutyuli-mutyuli, hogy ráléptem a farkadra a tűsarkú cipőmben.
Amúgy meg:
A kuytust ápolgató Dorka ijedten rezzent össze, amikor a folyosón végighömpölygött egy öblösen üvöltő hang: - Zoliiiiiiii! Az én drága Zolikááám!
- Vigyázzztam! Vigyázzzztam! Tessék a láb alá nézni, eltapossák Zolikámat és a szétgurult humorbonbonokat! Először még kibontakozik zsenialitásom, csak aztán jöhetnek a vendégek! - tipegett be a műsorvezető, mellényét igazgatva.
Dorka zavarában nem tudta, hova nézzen, de a nyaka még mindig merev volt, úgyhogy nem volt sok választása. Csazidon szipogott.
- Csak tessék... de nagyon elfoglalt ember vagyok, úgyhogy nem bánnám, ha kezdhetnénk végre...
Asszisztenskék és sminkeslányok udvarolták körbe ijedten, mindjárt vége a bevezetőnek, addig fogyasszanak frissítőt. Csazidon megbocsájtónak mutatkozott.
A kuytust ápolgató Dorka ijedten rezzent össze, amikor a folyosón végighömpölygött egy öblösen üvöltő hang: - Bubuuu [?]! Az én drága Bubukááám!
És pár pillanat múlva rohanva, enyhén lilásvörösbe játszó fejjel megérkezett az ölebéért kétségbeesve aggódó Fábry Sándor, aki "A NAgy Ő"-höz csatlakozva gyarapítja a regényben szereplő hírességek sorát...
Sobri Sándor már várt rájuk a stúdióban, melynek ajtajában grammra mérték az autogramot, bárkiét meg lehetett szerezni, az analfabétákat leszámítva. Szóval Sándor nagyon kedvesen hellyel kínálta őket vadiúj piros és egyéb színű, kockás és csíkos kanapéján, melynek színkavalkádja remekül illett az összes fellelhető nemhez és persze igenhez egyaránt. Papírlapról felolvasta sutábbnál-sutább kérdéseit. Dorka illegette magát az egyik operatőrnek, míg CsanádÁronIzidor Zazou, született Boldizsár kissé félszegen tekingetett körbe, mert zavarta ez a sok ember, meg azok az erős reflektorok.
Fábry mellett egy miniszoknyás negyvenes nő tipegett, kezében 20 db. falinaptárral.
- Látod Sanyi, ez a legújabb naptárunk Donatellácskával. Ez a január ahol fésülöm Donatellácskát, ez a február ahol fésülöm Donatellácskát, és látod ez a márciusi meglepetés, ahol Donatellácska fésül engem - selypegte miközben néhány falinaptárt nyomott a bambán bámuló Dorka és Csanád kezébe.
Az 521. kérdésnél már nem izgult annyira, de akkor már a gall focistáknál jártak, ami nem túl kedves témája főhősünknek, mert jobban szereti a portugál, illetve a latin focit...
Azért hősünk remekül tartotta magát, Zidane esetében pedig valósággal sziporkázott.
Végül kivágta magát a kényes gall témából és átevickéltek néhány humorbonbon és tréfarépa elfogyasztása után a komolyabb témákra. Sándort többek között az is érdekelte, hogy miként vélekedik CSanádÁron BoldizsárIzidor az Íróról, s mit szólna ahhoz, ha meghívott vendégként jól beolvashatna neki most az egyszer. Ez egy olyan ajánlat volt, melynek nem lehetett ellenállni, tehát két hét múlva az ország legnagyobb színpaddal és legkisebb nézőtérrel rendelkező tévéstúdiójában gyülekezett a közönség. Erre azért volt szükség, hogy az egy szál közönség és a rengeteg író mind beférjen.
Szóval Imilona helyet foglalt a nézőtéren, Bacard pedig egyik kedvenc szófordulatával élve ("Én nem férek be akárhová!") befurakodott a színpadon gyülekező Írószemélyiségek közé, ennek folyományaképp a színpad széléről többen lepotyogtak...
Köztük Micone, aki már gyerekkorában is ettől félt, amikor a művészitorna-bemutatón az első sorba állították. Micone szipogva szopogatta a kislábujját, de azért visszamászott, mert ez az írók-főhős találkozó különösen érdekelte. Főleg az a rész tetszett neki, hogy Csazidon majd jól beolvas az írótömegnek, és akkor majd az írótömeg szépen megtörli a nagy, közös orrát...
- Figyelem! Három... kettő... egy... felvétel! A Nemkellasóder színpadán... Sobri Sáááándor! - hangzott fel, és megszólalt a zenekar, Sobri pedig kétségbeesett igyekezettel próbált felmászni a színpadra úgy, hogy közben megőrizze méltóságát.
A közönség egy része ovációban tört ki, a másik része csendesen fújolt.
- Üdvözlöm az én kedves kis közönségemet! - kedélyeskedett Sobri Jóska unokatestvére – remélem olyan jól fogják érezni magukat ma este, mint most én, ugyanis most utalták át a már régóta esedékes gázsimat. Toptémánk ma este Csanád és az ő csodálatos kalandjai! A műsor teljesen interaktív mind a színpadon, mind a TV előtt ülő kedves nézők bármikor kérdezhetnek vendégeimtől, és a vendégek is megszólíthatják a kedves nézőket! Hehe! – dörzsölte a kezét Magyarország legkedveltebb showműsorvezetője.
- Csanád, üdvözlöm! Hogy érzi magát ma este?
- Hát ez az én bajom, kedves Sándor. Nem érzem magamat - hangzott a válasz. - Remélem, legalább Dorka vagy az olvasók éreznek engem... Azt se tudom, ki vagyok, miért vagyok, még a nevemet se tudom biztosan. És mindez kinek a hibája? Az övé! - mutatott vádlón az Íróra, azaz körbe, az Író színpadon összegyűlt énjeire. - Most mondja meg, kedves Sáááándor! Élek én egyáltalán? - azzal zokogva a showman vállára borult, és orrát hangosan annak mellényébe fújta.
Ebben a pillanatban biztonsági emberek rontottak neki, lefejtve őt a médiasztárról, aki undorral cserélte le mellényét egy másikra.
- Bocsánat - hüppögött Csazidon, Sándor pedig - nem túl őszintén - megnyugtatta.
- Nem tesz semmit, de a jövőben tartózkodjon... kérem... a heves és taknyos érzelemnyilvánításoktól... jaj, az imidzsem...
Majd Sobri megrázta magát, és azzal a traumákat semmibe vevő hidegvérrel, amely csak az igazi profik sajátja, mikrofonjába rikkantott:
- Lássuk akkor, mit mond az Író!
- Én a magam részéről tiltakozom eme sommás kijelentés ellen! Az én szemem előtt mindig Csanád jóléte lebegett! Egyébként is meg vagyok győződve róla, hogy Csanád élete irigylésre méltó! Országokat jár be, sztárokkal ismerkedhet meg, maga is nagyon híres! Kérdezem én, kinek vannak ilyen lehetőségei ma Magyarországon? Ezt a hálátlanságot! - dühöngött valahol a hátsó sorokban egy kopasz, szemüveges, köpcös író, aki halásznadrágot és pizsamafelsőt hordott.
- Teljesen értelmetlen lett a mondatom. Kimagyarázom. Szóval nagyon izgatott vagyok, emiatt elment a hangom és nem tudom megkérdezni a mellettem ülőt, hogy van e málnaszörp a büfében. Így ismerkedni sem tudok vele. Nagyon magányosan, hangtalanul és megilletődve foglalok helyet a székemen, azt is csak félig. De majd a hangulatfelelős segít rajtam! Úgy fel fogok szabadulni, hogy még! De az nem lesz jó senkinek, higgyetek nekem.
- Mint néző, felteszem a legokosabb kérdést, ami tőlem telik: Kedves Csanád! Ne lepődj meg, hogy tegezlek, de te olyan vagy nekem, mint a gyerekem, mintha a születésed óta ismernélek. Szeretném tudni, hogy mik a terveid a jövőben?... hát nem ezt szokták kérdezni?:)))))
Ekkor nyikorgott egy nagyot a stúdió fából készült mázsás ajtaja és egy magas ember, akarom mondani szekrény suhant át, jobban mondva vágtatott át a közönségen majdnem fellökve az operatőrt és a sóment...
- Elnézést a késésért Ratol vagyok, az egyik író... azzal neki indult, hogy leüljön, de neki nem adtak széket, úgyhogy az egyik nyugdíjast felrántotta a helyéről és a székét elvéve beült az írók sokasága közé a fiatal, pofátlan suhanc...