An adamekp production

Leveli Béla úgy döntött, hogy elege van az egészből. Nem tudta, hogy albérlője és barátai mit szívnak, de élvezkedjenek máshol. Ő egy csendes, kissé beteg értelmiséginek adta ki a szobát, aki legfeljebb az írógépével csap zajt. Ehhez képest most itt van ez a Csanád, aki úgy viselkedik, mintha otthon lenne, az Írónak se híre, se hamva, ez a pofa pedig itt épp gruppenszexel két másik idegennel... - Kifelééééé! - ordította. - Takarodjanak a lakásomból!

Csanád és társai hanyatt-homlok menekültek. Mindenfelé emberi és állati testrészek röpködtek. Még három utcával odébb is hallották a Boncmester állati üvöltését.

Várjuk meg amíg Béla, a boncmester lenyugszik kicsit. Izgatott lelkiállapota érthető, ha belegondolunk, hogy eddig csak az Író fejében létező alakok randalíroztak békés otthonában, sőt még Mancit, Bélánk szerelmét is halálra ijesztették.

Csanád, Adél és a harmadik, akinek neve nem WOLAND még mindig a nagykörúton menekültek. Adél el nem engedte volna a kezében szorongatott üvegcsét a zöld füsttel. (Közben ugyanis sikerült visszatuszkolnia a dzsinnt a palackba.) Igaz, hogy agysérült volt, de azt jól tudta, hogyha az ember egy dzsinnt kiereszt az üvegből, az köteles teljesíteni a szabadító minimum három kívánságát.

- Aeeeeeiiiioooo! – hívta fel sikoltva Csanád figyelmét arra, hogy valami eszébe jutott. (Valljuk be ez azért megdöbbentő.)

- Mit akarsz? – kérdezte némileg barátságtalanul Izidor, de amikor az üvegcsére nézett, megértette Adélt. - Három kívánság és Tibi bácsi elintézi, ez az!!!

- Ááááááááácsi! - rikoltotta Léda Izidor fülébe, hogy biztos meghallja. - Ne kapkodjuk el!

Csanád ezért leült az Andrássy út kellős közepén, elkezdte a fejét kopogtatni, és a Nagy Klasszikus szavait hangoztatva (Gondolj, gondolj) igyekezett kitalálni első kívánságát, ami kibogozhatná végre ezt a történetet, és belőle Adélt, aki kezdi kissé idegesíteni...

Viszonylag sokáig gondolkodott az Andrássy út közepén, ezzel nagy mértékben akadályozta a forgalmat. Úgy fél óra múlva fölugrott:

- Legyen béke a földön! - Ez volt tehát az első kívánsága, amit a dzsinn azon nyomban teljesített is, és még meg is hatódott egy kicsit, hogy Csanád mennyire önzetlen.

- Hullámvasutazni akarok! - így szólt a második kívánság.

Csanád, Adél és nem-Woland abban a szempillantásban a Vidámparkban találták magukat. Persze dzsinn ide vagy oda, végig kellett várniuk a sort.

Miközben sorban álltak nem-Woland ritmikusan a fagylaltosbódéhoz csapkodta Izidor fejét.

- Méghogy világbéke, mi vagy te, egy idióta hippi? – szinte őrjöngött haragjában. Úgy érezte Csanád egyetlen lehetőségüket puskázza el, hogy szépek és gazdagok legyenek (nagyon szépek és nagyon gazdagok). Érdekes módon a vidámpark nem zavarta annyira, talán hullámvasutazni szeretett. Még egyszer megszorította Csanád nyakát.

- Gondold meg, mit kívánsz utoljára - sziszegte.

- Engedd el a nyakamat, megfulladok! - könyörgött Izidor. Woland elengedte, és sátáni kacagásban tört ki:

- Teljesült a harmadik kívánságod! És valóban, a dzsinn foszforeszkálni kezdett, és fura hangokat adott ki, egyre áttetszőbbé vált, és elkezdte begyömöszölni magát a palackba. De valahogy sehogy sem fért bele.

- Hát ez meg hogy lehet? - morgolódott a dzsinn.

Talán meghíztam kicsit. Vigyáznom kell a vonalaimra- mormolta a dzsinn, miközben tovább próbálkozott. Valami nem stimmel, rémlett fel benne. Körülnézett és meglátta, hogy Adél kárörvendőn figyeli.

- Ezt keresed talán? – kérdezte sejtelmes vigyorral a szája körül Adél, s felemelt egy csinos palackot, amelyet a dzsinn azonnal felismert.

- Az az enyém! Adod vissza rögtön, agysérült, hülye szuka! – vicsorgott a dzsinn. Adél elbizonytalanodott, nem hiába volt némi probléma a homloklebenyével. Szerencsére Izidor rögtön átlátta a helyzetet és kikapván a palackot Adél kezéből, fenyegetőn meglóbálta:

- Ha nem teszed amit mondok, kereshetsz új lakást magadnak!

- Mit kívánsz, gazdám? – fröcsögte a dzsinn.

- Azt kívánom, amit minden normális ember kívánna, különösképpen, ha van egy kis sütnivalója, szóval azt kívánom, hogy minden kívánságom teljesüljön, abban a pillanatban, amikor kimondom őket, azt kívánom hát, hogy örökkön örökké a szolgálatomban maradj, s mindig állj készen, ha valamit kívánni szeretnék. - Így hát mit volt mit tenni, szegény szerencsétlen, rabszolgasorsra jutott Dzsinnünk kénytelen volt teljesíteni a kívánságot, de közben azon gondolkodott, hogy tudná valahogy kijátszani gazdáját....

Miközben a dagadt dzsinn a szabadulásán gondolkodott, a sarkon feltűnt Winnetou és elmaradhatatlan barátja, Old Shatterhand. Winnetou hátán a híres ezüstpuskával, éppen fagylaltot nyalogatott, vaníliát,csokoládét és pisztáciát (a pisztáciában nem vagyok biztos mert az nem illik egy igazi indiánhoz).

- Uff!!! Int-hinta-palinta - hátamon libeg a flinta - mondta a nagy apacs vezér.

- Bölcs barátom azt mondja - fordította Old Shatterhand - hogy azért jöttünk Budapestre, segítsünk a probléma megoldásában, és eközben néhány skalpot is szerezhetünk.

Hogy egy elegáns átkötéssel éljek, Pistike, akarom mondani Winnetou nyalta a csoki-vanília fagyiját, mert mint tudjuk ’a pisztácia elfogyott’. Az indián beszédén meglátszott a GYTMTVM hatása (Gyorstalpaló Magyar Tanfolyam Villám Módszer, 3 nap alatt), merthogy kifogástalan és összetéveszthetetlen magyar dialektussal ejtette ki: ’Uff!’. Csodálkozott is Csanád, hogy az előbb még a kastélyban éjszakázott, most pedig dzsinnek, Leveli Bélák (aki az Író főbérlője), Pistikék és Old Scheiterhand-ek veszik körül, teljes harci díszben. Ekkor Izidor sóhajtozva a következőt mormolta magában:

- Bárcsak láthatnám most fiacskáimat, óh csak tudnám, mit művelnek épp a büdös kölykök!

S ezzel abban a pillanatban nyolcadik kerületi manzárdjában találta magát, a többi szereplővel együtt, Andrássy utastól, óriáskerekestül, de még a fagyiskocsi mögött ülő Író is ott figyelte minden mozdulatát. Csanád megrökönyödve látta, ahogy a fiai…

...békésen játszanak, mintha nem is ennek a regénynek a szereplői lennének. A szobát finom mézessütemény-illat lengte be, a gyerekek meg rakták egymásra az építőkockákat, közben halk zene szűrődött át a szomszéd szobából. Csanád csendben leült egy fotelba, és nézte a gyerekeket.

Aztán csengettek, mivel senki nem akart ajtót nyitni, Csanád kénytelen volt az ajtóhoz menni. Ekkor már másodszor csöngetett be az a Valaki. Megyek már, megyek, mi lehet ilyen fontos? Azzal kinyitotta az ajtót, de bár ne tette volna, mert ott állt Ő. Álmában sem gondolta, hogy valaha újra látja, azt hitte a szeme káprázik. De ő nem káprázat volt, hanem nagyon is valóságos. Ezt mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy úgy meglapogatta Csanád hátát és megszorongatta (amit ő ölelésnek gondolt), hogy bordái csak recsegte, ropogtak. És akkor végre megszólalt...

Hangjában volt valami furcsa (ez lehetett a 30%os halláskárosodás miatt is)....

De mikor megkínálták egy Halsgyógycukorkával ez a furcsaság megszűnt a hangjában.

Csanád hűvös lehellete jégcsapként fagyott a váratlanul felbukkant 30%os hallássérült Ő orrahegyére. A forró ölelgetés sem tudta elolvasztani a közöttük keletkezett hatalmas jégtáblát. A Titanic találkozhatott ekkora jégheggyel annakidején. Szegény Ő (az Író egyelőre még nem jött rá, hogy ki is valójában ez az Ő), csak állt az ajtóban dermedten és megpróbálta melegen megszólítani Csanád-Izidort, de főhősünk ajkára fagyasztotta a szót...

Ugyanis Csanád is "Halsgyógycukorkát" szopogatott.

Mentolosat!

A nagy Ő-nek a Halasgyógypirula ellenére azonban még mindig olyan hangja volt, mintha Darth Vader egy vedlő vukival a szájában Modern Talkingot énekelne. A nagy Ő ekkor azt próbálta kimondani, halláskárosodása miatt enyhén artikulálatlanul:

- Szervus Tsanád, ugye elfoogadod eszt a rózzsát?

Csanád látta az Ő mögötti tévéstábot, így hát gondolta, hogy adásban van, tehát igennel válaszolt:

- Igen. (Hogy mikre képes a bináris válaszolás?!)

Eközben Winnetou is kimerészkedett az ajtóhoz, visszadobva Oláfnak tűzpiros Ferrarija slusszkulcsát. (A félreértések végett: Oláf Ferrarijáét, mert Winnetou még egy hagyományos mosóporral kezelt ló zabadagját sem tudta volna megkeresni, mert skalpjait egyetlen fejvadász cégnek sem volt képes eladni.) Az agysérült Adél pedig összeveszett a három gyerekkel, akiket még fel sem ismert, mégpedig azon, hogy kinél legyen az eksönmen, a pukimon, a dzsíádzsó vagy a babagocsi…

A kisszobában tehát ment a harc a hülyejátékokért, az előszobában pedig Csanád és Ő álltak bambán, egyik se szólt egy szót se, nem is tudtak volna, mert olyan erős volt a mentol, hogy rögtön 10 fokot süllyedt a hőmérséklet, ha megszólaltak, tehát hallgattak nagy bőszen (apropó, egyen mindenki marha erős mentolost, s lehet, hogy megoldódik a globális felmelegedés! vagy nem? a szerk.) és bölcsen, mert nem akartak beszerezni egy jó kis náthát. A szobában ricsaj, emitt nagy hallgatások, ennek ellenére mindenki nagyon jól érezte magát, nemkülönben Írónk, annak ellenére, hogy úgy érezte, alkotói válságba került vagy mégsem, azt gondolta iszik egy jó erős feketét, hátha megvilágosodik elméje, s újult erővel tud majd az írásra koncentrálni.

Miután írónk felhörpintett egy nagy kanna erős feketét, erős szívdobogást kapott és a pincében leledző vérnyomása felszökött a padlásra. Kedve lett volna megváltani a világot egy új hőst akart életre kelteni, de kinézett az ablakon és mély depresszióba esett. Szégyellje magát ez a tavasz! És különben is itt van Nekünk Csanád, meg Adél meg Hosszúpuska és Winetthou az apacsok vezére, meg a nagy Ő hát kell még Nekünk ennél is több?

Visszaült munkaeszközéhez az ódon írógéphez, amivel most dolgozott, mert a pentiumos gépe alaplaprepedéses lett a sok sok KARAKTERTŐL, s folytatta hőseink történetét...