V. fejezet: Csanád álma / Csanád szökésben
Csanád a sírástól teljesen kimerült és mély álomba merült, elfelejtve hogy hol van, s miért raboskodik magányosan egy cellában, börtönőrök röhögésétől kísérve.
Ebben az állapotban szokatlan dolog történt vele: álmodni kezdett, sőt, egyik álomból a másikba sodródott. Legelőször egy kék virág... kék, hatalmas, leírhatatlan virág, mint valami vacak Novalis novellában, ami szimbolizál sok mindent... de elsősorban büdös, pont olyan az illata, mint az Adél talpáról lefele csorgó...
Csanád felriadt... megint álmodott, de már nem emlékezett rá mit, de érezte azt a szagot, ami áthatja az egész regényt... a lócitrom szagát...
Hányinger kerülgette, forgott vele a világ esszébe jutottak légiós emlékek...
'Csanád fedezd a kettest', bömbölt a rádió... 10 másodpercre rá... 'ÁÁÁÁÁÁ, lövést kaptam.... Segítség...'
Ekkor a valóságban is felkiáltott, mire a börtönőrök riadtan rohantak a cella felé. Meglátták az eszeveszetten ficánkoló Csanádot és az orvosi ládából beadtak neki egy kis nyugtatót. Csakhogy túl sokat szívott fel a börtönőr, így nemcsak nyugtatóként, hanem kábítószerként hatott az injekció, amitől még kuszább álmai és látomásai lettek Csanádnak: látta legkisebb fiát, diófára csavarodott béllel, hullafoltos arccal... majd a fejvadász Apolka néni színes horgolófonalait... az Adél fürtjein megcsillanó napfényt..., Sztanyiszlav nevű másodunokatestvérét..... nénikéjét a fekete búvárruhában... családját (hetedíziglen)... a vonatszerencsétlenség többi áldozatát... a hullák mellett virágot szedő széplélek Ádit... Majd 1szercsak megjelent előtte 1 hófehér ruhájú alak... a mindent betöltő szeretet érzése kerítette hatalmába... A fehér, ragyogó alak megszólalt: "Nofene... Má' megin' egy túladagolás! Te, Gábriel, ez má' a 5464789. ma!"
Csanád a mennyben járt... abba ne kössünk bele melyikben, mert ezt az író meghagyja az olvasó képzeletének és hitének...
Látta azt a sok embert, akit ideküldött, találkozott fiával, Björnnel, a vonatbaleset áldozataival és mindenkivel...
Mindenki közeledett, Csanádot elfogta a rémület...
Egyszerre mondták: Te, Csanád, neked viszket a hátad... és főhősünk felébredt rémálmából és elkezdte vakargatni szőrös hátát...
Mégsem halt meg... nem adagolták túl, de ha valaki nem vakarja meg sürgősen hátát, beleőrül...
Azt hitte pedig tényleg a mennyben jár... megcsípte magát...
De csak onnan tudta, hogy valójában él, hogy érezte az őrök vizeletének a...
Megkönnyebbült... elkezdett azon gondolkodni, hogy vajon meghalt-e Björn... maga sem tudta...
Valami a kezébe került. Megnézte... Te jó ég! BOLHÁK!!! "Hát, a magyar börtönök higiéniája...!" Röhögtek az őrök, bár többségük eléggé megszenvedett a higiénia szóval... Csanád felugrott, és mint egy őrült, elkezdte dobálni a cella szegényes berendezését... a szalmazsákból kihullott a szalma, bele egyenesen a szoba közepén hullámzó tócsába...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.