- Kárpáthy vagyok... Kárpáthy Zoltán. - dadogta végül. Szokása volt más néven bemutatkozni, végül is mindegy, az emberek általában úgysem szoktak arra figyelni, hogy mit mond a másik.
- Igazán? - hangzott a válasz. - Ritkán fordul elő, hogy a regények hősei csak úgy kilépnek a lapok közül, és hullámvasutazni indulnak. Nincs kedve elkísérni a fagyiskocsihoz? Egyébként szólítson csak Margaritának.
- Még maga mondja, hogy nem szoktak regényhősök hullámvasúton utazni?! Hiszen, mint hallom az ön neve sem hétköznapi. Ha megengedi, mestere leszek és a fagylaltoshoz kísérem kegyedet. Tudja mit, én is eszem egy fagyit. Milyen szép lesz! Együtt fog fagylaltozni a Mester és Margaríta! - Ezen mindkettőjüknek nevetni kellett. Margaríta-Adél még hozzátette, - sietnünk kell, mert várok valakit, s ha már ilyen jól összejöttünk, elárulom az Ő nevét is: Gorcsev Iván. - Csanád, aki mint tudjuk, Kárpáthy Zoltán és Mester, magában megkönnyebbült, hisz az említett egyént, mint azt Vanek úr is igazolhatja, nem épp a pontosságáról ismerik. Lesz ideje megismerni ezt a különös lányt.
A Mester és a Margaríta jól elvannak egymással. Bár ezen a ponton meg kell feltétlenül említenünk, hogy Csanád és Adél, de hívhatnánk akár Lédának is, oly mindegy, hiszen annyi neve van már szerencsétlennek, ízlése különböző, mint kiderült a Mester a csokis fagyiért, míg Adél a citromosért rajong...
Leküzdhetetlen szakadéknak bizonyul ez a nézeteltérés, a két hatalmas személyiség harcba száll az igazságért, Csanád aliasz Mester a piros sarokban, Adél aliasz Léda avagy Margaríta, kinek mi a kékben...
Ezt a pitiáner csetepatét megtöri egy vékony, síró hang: Apu, ki ez a néni???
Főhősünk arcán sajátos mosoly jelenik meg, a legyőzöttek mosolya. Ránéz a fiára, ott magasodik felette 15 évének minden pimaszságával. Oké, tied a 10 pont, mondja a férfi tekintete, s zavarában, vagy inkább dühében elég szerencsétlen módon próbál visszavágni:
- Nincs szerencsém ismerni a fiatalurat. De nem magát keresi az édesanyja a pelenkázónál?
Léda elnémul, nem érti, talán még nincs veszve minden... Gondolhatná a nyájas olvasó...
Csanád elpirul, és bűntudatot érez, pedig szegény fia csak a hullámvasútra akart felülni ismét ráförmed: Tűnj innen te suhanc...
Boldizsár, ez az esetlen megszeppent gyerek nem fogta fel, hogy apja "megtagadta", mint ahogy azt se, hogy Lédán, miért nincs melltartó...
Remegő, bocsánatkérő hangja ismét megszólal és belehasít a levegőbe: A néni kap fagyit én meg nem?
Nem ezt akarta mondani, de az elutasítástól és apja váratlan mogorva stílusától nem jött ki más a fiú száján, aki már könnyeivel küszködött...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.