An adamekp production

X. fejezet: Új remény

Adél napsugár-mosolya, mint megannyi apró szikra úgy robbant az Író és Csanád életébe. Örökre beleégett szívükbe, lelkükbe, az az édes kicsit fáradt, szomorú szemű mosoly, melyet a hölgy oly ritkán osztogatott. Már nem is tudtak másra gondolni, ezért hát Írónk úgy döntött, önmagát is beleírja a folytatásba. Az édes napsugár, a gyönyörű nő, az ellenállhatatlan kedves, az igazi asszony, már csak e gondolatkör járt férfiszereplőink agyában...
Amitől olyan valószínűtlenül édes, mélabús, romantikus, kissé túlírt mű született, hogy a negyvenes nők rögtön elkapkodták, ezzel a sikerlisták élére juttatva, addig ismeretlen írónkat.
Adél Csanádnak nyújtotta hófehér, valószínűtlenül vékony, kecses jobbját. - Kedves Csanád, fogadás lesz a majomházban. Megtenné, hogy a kísérőm lesz?
- Megtisztel, hölgyem - húzta ki magát a Jó Csanád, és helyeslő biccentést küldött az Írónak, aki a majomház ajtajában, szmokingban ellenőrizte a meghívókat.
Ahogy beléptek a terembe, minden szem Adélt követte. Valóban gyönyörű volt. Földig érő, testhez simuló fekete ruhája kiemelte tökéletes alakját, és csodás ellentétet alkotott hosszú hullámos szőke hajával, amelyből az ünnepélyes alkalomra kontyot formált. Csanád büszke volt arra, hogy az irigyelt nő csak az övé.
(Úristen ez sziruposabb, mint Claire Kenneth - gondolta az Író, miközben délcegen álldogált a majomház bejáratánál. Jó hogy nem írhatok tömeggyilkosságról, sem börtönről, valami mozgalmasabb jelenetet csak ki kellene találnom, különben tényleg bestselleríró leszek. Lehet, hogy bele kellene törődnöm?)
A majomházba lépve, szinte elviselhetetlen rikácsolás, üvöltözés fogadta őket, a teremőr egy meglett, őszes bajusszal rendelkező úriember cvikkerrel az orrán felhívta a belépők figyelmét arra, hogy tilos az állatok bárminemű molesztálása, zavarása, továbbá etetése. A rikoltozás azonban csak nem szűnt, s egy nagy gorilla Adél parfümjétől megmámorosodva a rácsnak rontott. Addig addig ostromolta az anyagot, mígnem az belefáradt az ellenállásba, megadta magát, s kettétört. A gorilla dühödt erővel még taszított egyet a rácson és már kívül is volt. Rémült sikoltozás kezdődött, de immár nem csak a majmok, az emberek is hangos ricsajozás közben menekültek a majomházból. Adél szinte megbénult a félelemtől, mert a hatalmas állat egyenesen felé tartott. Elsötétült előtte a világ, ájultan esett össze. Nem érzékelte mi történik vele, belezuhant a bársonyos feketeségbe, mely körülvette őt...

Elvegyültek a koktélozó-tequilázó társaságban. Adél fél szemével állandóan az Írón csüggött, másik szemét a bájos tetvészkedő majomcsaládokon pihentette. Csanád nem tudta, hogyan vonhatná magára Adél figyelmét.
A beszélgetés, pohárcsörgés zaja belevegyült a majmok rikkantásaiba. A rikkantások egyre sűrűbbek és hangosabbak lettek, de ez egyelőre senkinek sem tűnt fel. Adél egy újabb koktél után nyúlt, és kicsit meglepődött, hogy mennyire szőrös a tálcát tartó pincér keze, de hamar túltette magát a dolgon. Közben folyamatosan az íróval szemezett, és csak úgy egy fél óra múltán vette észre, hogy lovagja, Csanád szőrén-szálán eltűnt. Adél a férfi keresésére indult, körbejárta a termet, de sehol sem látta. Hirtelen erős kezek ragadták meg, és főhősnőnk egy pillanat múlva az egyik majomketrecben landolt. Csodálkozva tapasztalta, hogy nincs egyedül: a fogadás résztvevői, köztük az állatkert igazgatója, és a hazai közélet jeles képviselői mind ugyanabban a ketrecben zsúfolódtak össze. Az addig oly békésen tetvészkedő majomcsalád pedig sorra nyitogatta a ketreceket.
Az író mindeközben egy függöny mögött lapult, és a nem is olyan mélyen szunnyadó káröröme egy széles vigyorban csúcsosodott ki. (Nevetni nem mert, mert félt, hogy meghallják a majmok.) „Ez kell nekik!” gondolta „Párhuzamos történetvezetés!” Eközben Adél egyszerre két fronton küzdött a majmokkal. Illetve az egyik fronton ájultan feküdt, miközben Csanád Izidor halált megvető bátorsággal igyekezett megfékezni a dühödt gorillát (bár őszintén megvallva inkább csatlakozott volna hozzá). A másik fronton, pedig Csanád Izidort kereste a túlzsúfolt ketrecben. Pár perc után rájött, hogy a férfi nincs ott, nem zárták be, nem találták meg: Tehát Ő az egyetlen esélyük a menekülésre!
Az írónak eközben eszébe jutott, hogy a regénye kezd egy kicsit túl sci-fi lenni: Párhuzamos valóság? Túl intelligens majmok? Lelki szemei előtt megjelent egy őrült tudós laboratóriuma, ahol majmok százain végeznek génmanipulációs kísérleteket, hogy megalkossák a jövő évezred tökéletes katonáját, Frank N. Gorillát...